Ezek után nem lehet gyávasággal vádolni az MSZP-t.
A narancsos hatalom mindent megtenne annak érdekében, hogy eltitkolja azt hány embert is nyomorítottak meg ebben az országban. Az Orbán-kormány hitványságának a jelképe az, hogy kígyóznak a sorok az étel-osztásokon. Bár nemrég még ezt is megpróbálták sikerként eladni....
Mindenesetre eljutottak oda, hogy kiszivárgott...
Soha nem látott tömegre lehet számítani a mai ellenzéki tüntetésen.
A Szocialista Korózs Lajos töltötte fel a legelső képeket arról, hogy a mai nap mire lehet számítani. Az MSZP által is támogatott kormányellenes tüntetés az első képekből úgy néz ki, átüti azt a tartományt, amelyet már nem lehet a szőnyeg...
Döbbenten állunk a Vásárhelyi fejlemények előtt. Ez volt Lázár János minden bizonnyal eddigi leggusztustalanabb húzása...
Elárulta a közös megegyezést Végh Ibolya aljegyző – közölte a független polgármester, s szakmai és etikai hibák miatt meg is vált tőle. „Végh Ibolya nem csak az előző, sokéves működésével szolgálta meg Lázár János bizalmát.
A bizalom nyilván...
"A magyar járvány kedvező alakítása lehetővé tette, hogy 4 lépcsőben, május elején indulva helyreállítsuk az egészségügy megszokott eljárásrendjét és a betegek ellátását a halasztható beavatkozások tekintetében is kiegészítsük" - jelentette be Kásler Miklós miniszter.
Jelen pillanatban június 15-től minden olyan diagnosztikai és terápiás tevékenységet el lehet végezni minden magyar egészségügyi...
Ritkán készítenek ennyire közérthető ls egyben nagyszerű videó-összeállítást arról hogyan is tudja uralni Orbán Viktor és a Fidesz a pillanatot, úgy hogy közben végletesen veszélybe sodorja hazánkat, Magyarországot.
A mintegy fél órás videó azt gondolom alapmű. Részletesen elmagyarázza, hogy a szocializmustól kezdődően hogyan került hazánk energiaellátása szovjet, majd később orosz...
Hadat üzent a magyar orvosoknak az Orbán-kormány: jogszabállyal dózerolják le a Magyar Orvosi Kamara hatásköreit, így lényegében megszüntetik az orvosok magyarországi szakmai érdekképviseletét.
Mindezt azért, mert a Kamara tiltakozni mert a magyar emberek egészségét kockáztató, új ügyeleti rendszer bevezetése ellen, az egészségügyi ellátórendszer szétverése ellen.
Az Árnyékkormány szerint ha ez így...
A végén még megérjük, hogy Lázár épít fel egy komoly ellenzéket a Fidesz és Orbánnal szemben?
Vagy szimplán csak jó zsaru - rossz zsarut játszanak a fiúk?
Lázár heteken belül a kormány asztalára teszi a dohányzás visszaszorítását szolgáló javaslatcsomagját - Gulyás Gergely beszólására és Orbán Viktor álláspontjára egy Facebook-videóban reagált
Elég erősre...
Hogy lehet az, hogy a nagyobbik kormánypárt ennyire vak legyen? Nem nehéz megtalálni a választ. Hannah Arendt a politikai gondolkodástörténet meghatározó alakja a diktatúrák legnagyobb gyengeségének azt tartja, hogy mivel csak a saját szemléletmódját erőlteti elnyomva kritikusai hangját azzal nemcsak elnyomja azokat, de saját tevékenységével szemben is vakká válik,...
Van ok végre bizakodni.
Nehéz kiigazodni a közvélemény-kutatások világában az egyik héten A intézet ezt méri, másik héten pedig amazt, tehát pezsgőt bontani még korántsem érdemes az MSZP híveinek, de úgy látszik a párt túl van a Botka-fiaskón, a neheze még hátra van: össze kell hozni a kormányváltást. - számol...
Mesevilág.
Magyarország mesevilág. Ám nem abban a formában, ahogy szeretnénk rá gondolni. Van az a fajta mesevilág, amikor minden stimmel az országban, gyarapszik és az emberek boldogok, meg van az a fajta, amikor minden a hazugságról szól.
Régóta a Fidesz mindent vivő stratégiája az, hogy ha felbukkan egy valós probléma, akkor...