Csernobil méretű katasztrófa előtt áll Orbán – gyakorlatilag ugyanaz fog történni mint Prypjatyban

Mi okozta a csernobili 4-es számú reaktor robbanását 1986-ban? Persze erre a krédésre fizikusok pontos választ tudnak adni a fűtöelemek, az urán és egyéb fizikai tényezők magyarázatával. De a fő oka a robbanásnak a politikai hazugság volt.

A rendszer úgy épült fel, hogy mindenkinek hazudnia kellett- Teljesíteni kellett az ötéves tervet, készre kellett jelenteni azt ami közel sem volt kész, és  tökéletesre jelenteni azt, ami messzemenőkig a spórolás miatt volt úgy elfuserálva.

Ahogy a szovjet politikai vezetés nem engedte meg magának az öszinteséget a saját reaktortechnikusaival szemben sem – ez vezetett később a reaktorrobbanáshoz – úgy Orbán Viktor sem engedi meg magának az öszinteséget a magyar társadalommal.

Pontosan fogalmazok. Nem engedi meg magának. Pedig megengedhetné, mint ahogyan a szovjet vezetők is megengedhették volna.

Orbán Viktor a koronavírus járvány kellős közepén lehetne őszinte de nem az. Bármikor kiállhatott volna és közölhette volna: Emberek soha nem nézett szembe újkori magyar kormány ilyenfajta válsághelyzettel, de minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy kezeljük a helyzetet.

Nem ezt tette. Kiállt mint vezénylőtábornok. Basszus még egy szuperhős filmet is forgatott magának hogy mennyire tudják mit kell tenni.

De a valóság az hogy foggalmuk sincs mit tegyenek. A novemberi átmeneti intézkedések, amelyeket megígértek hogy December 11.-én végete érnek (a kijárási tilalom többek között) még mindig érvényben vannak ki tudja meddig.

Azt mondták most két hétre leállítják az országot és bezárják az üzleteket. Köszönettel az üzletek többsége a Svéd bútoráruházon és a ruhaüzleteken kívül nyitva vannak. De hogy ez az intézkedés amit két hétre hoztak meddig marad érvényben na azt nem tudják most már megmondani.

Nemzeti koznultációt tartanak a nyitásról, majd mindent bezárnak. Azt mondják 75 ezer embert oltanak be egy hétvége alatt, amjd összeomlik a rendszer. Azt mondják akár 3 nap alatt beoltanák a teljes magyar társadalmat ha lenne elég vakcina de látjuk a hétköznapokban, hogy olyan tumultus van az oltópontokon, hogy a koronavírus akár mindenkit meg is fertőzhet.

Nem arra akarok itt utalni, hogy mennyire béna most a kormány. Megteszik azt az ellenzéki pártok. Hanem arra, hogy ha megengeték volna maguknak az öszinteséget ezekben az ügyekben, akkor sokkal nagyobb lenne a bizalom mind az intézkedésekkel szmeben, mint a vakcinákkal szemben.

Na mert ez a fürkészek és portyázók narratíva meg a kamionról leesett vakcinák amelyre még basszus büszke is a kormány… nos azt gondolom hogy át kellene gondolni a helyzetet.

Mert lassan az emberek sem bíznak sem a kormányban sem a tudósokban sem úgy általában semmiben. Pedig ez hiányzik a járvány legyőzéséhez a bizalom. Hogy meg tudjunk bízni tisztifőorvsban és kormányfőben.

De amíg a tisztifőorvos is folyamatosan ellent mond magának, ameddig a miniszterelnöknek nem lehet elhinni, hogy a két hét valóban két hét, ameddig azt ígérik, hogy mindenkit beoltanak húsvétig aki regisztrál, majd ezt arra módósítják, hogy csak az időseket, addig nem lehet megbízni bennük.

Pedig ha nem lehet megbízni abban amit mondanak, akkor azt követni sem fogják az emberek. Ezért szkeptikusak sokan az oltásban és ezért van az, hogy egyre többen kerülik meg mág az ésszerű járványügyi szabályokat is.

Ebből pedig robbanás lehet, épp úgy mint 1986-ban. A politikai időzített bomba ketyeg, azonban az álodzatai mindig a polgári lakosságban vannak.

Ez a Viktor, amit kib*szottul nem tehettek meg a magyar emberekkel

Figyelem ez a cikk erősen véleménycikk, kérjük olvasóinkat ehhez mérten értelmezzék a benne megfogalmazottakat.

Orbán nem volt túl megnyugtató ma reggel: “A hajnal előtti legsötétebb pillanatokat éljük át”

Orbán Viktor 2017 november - Fotó: OV Facebook

Orbán: A következő lesz a járvány legnehezebb hete, de nem lesz szükség arra, hogy külföldről kérjünk segítséget

A miniszerelnök ezúttal nem pénteken, hanem a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában adott interjút.

Lehet-e tartani az oltás tempóját – kérdezte nyitásként Orbán Viktortól Nagy Katalin műsorvezető. A miniszterelnök elmondta, hogy lehet, amennyiben van elég orvos és vakcina. Elismételte, hogy a kormány 13 millió embernek elég nyugati vakcinát rendelt, és mivel „láttam már novemberben hogy baj lesz”, rendelt 3,5 millió embernek elegendő keleti vakcinát is. Az orosz és a kínai oltóanyagok a megígért időben érkeznek – a kínai szállítmányok néha még hamarabb is -, a nyugatiak azonban nem vagy csak késéssel. Úgy fogalmazott: a brüsszeli beszerezésekben újra és újra csalódniuk kell azoknak, akik bíztak benne.

Hozzátette: azért is rendeltek ennyi oltóanyagot, mert arra is fel kell készülni, hogy a határon túlon nem lesz elég. “Minden magyart, aki a világon él, 16 és félmillió vakcinából be lehet oltani.”

A kórházak leterheltségéről szóló kérdésre úgy válaszolt Orbán, hogy aki volt katona, tudja, hogy az éjszaka a hajnal előtt a legsötétebb. Az éjszaka itt a folyamatosan emelkedő esetszámok, hogy van-e elég lélegeztetőgép, ember az ellátásra. A hajnal pedig az, hogy van-e elég vakcina és elég ember, aki regisztrált az oltásért. “Jó hírem van, úgy látom, hogy mi, magyarok kezdünk kiegyenesedni, 3 millió fölé ment a regisztráltak száma” – mondta, hozzátéve: azok között, akik újonnan jelentkeztek, rendkívül magas a 60 év fölöttiek arránya. Az operatív törzs ezért arról döntött, hogy a később regisztráló időseket, akik igazán veszélyben vannak, a korábbban regisztrált fiatalok elé engedik az oltási rendben.

Orbán – mint mondta -, az interjúról a Belügyminisztériumba megy, ahol személyesen hallgatja meg a kórházigazgatókat arról, mennyire készültek fel az előttünk álló hétre, amely valószínáleg az egész járványidőszak legnehezebb hete lesz a kórházi ágyak, a lélegeztetőgépek és a hadra fogható egészségügyi személyzet szempontjából is. Nem lesz azonban szükség arra, hogy külföldről kérjünk segítséget, “úgy látjuk, hogy megvagyunk”, sőt, inkább segítséget fogunk adni másoknak.

Népességarányosan ugyanis több az ágy, mint másoknak és biztosan itt van így a legtöbb lélegeztetőkészülék is. Hadrenbde állították a medikusokat és az átvezénylés is segít az ellátás biztosításában.

Forrás: HVG

 

Készüljön: nagyot változik az időjárás, ennyi volt a korai tavasz

Időjárás - Fotó: Inc Magazine

Készüljön: hidegfront érkezik, szeles, esős időre kell számítani.

Vasárnap hidegfront érkezik, így nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor – írja a Kiderül.

Nagyobb mennyiségű csapadék délnyugaton valószínű, és késő délutántól az eső egyre inkább délkeletre húzódik. A szél északnyugatira fordul, megélénkül, több helyen megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul, a déli, délkeleti határ közelében lesz az enyhébb idő. Késő estére 2 és 7 fok közé hűl le a levegő.

Hétfőn a Dunától keletre felhős, borongós időre van kilátás, a keleti, délkeleti határ mentén kisebb eső előfordulhat – olvasható az Időképen. A Dunántúlon szakadozottabb lesz a felhőzet, hosszabb-rövidebb napos időszakokra számíthatunk, de az Alpokalján egy-egy zápor kialakulhat. Élénk, erős lesz az északi-északnyugati szél. Hajnalban -2, +5, napközben 8-12 fokot mérhetünk.

Forrás: 24.hu

 

Így fékezehető meg a Koronavírus mutánsok terjedése

Az új típusú koronavírusreprodukciós rátája 1,3, ami azt jelenti, hogy egy ember három személyt tud megfertőzni.

Ezt az arányt nem az átoltottság, hanem a személyes érintkezések csökkentése tudja megakadályozni – mondta el Lisziewicz Julianna immunológus az ATV Start műsorában. Hozzátette, ha megfelelő maszkot hordunk, és amikor csak tehetjük, otthon maradunk, akkor a koronavírus brit variánsának terjedése is megfékezhető lehet.

Szükség van a második dózis vakcinára
Mint azt a szakértő ismertette, ez idáig mintegy 1 millió 107 ezer ember kapta meg itthon a koronavírus elleni védőoltások első adagját, ezzel átoltottságtekintetében az uniós rangsor második helyén állunk. Lisziewicz Julianna ugyanakkor kiemelte, nagyon fontos, hogy a beoltottak, különösen az 50 év felettiek időben megkapják a második adag vakcinát, mert csak az azt követő 14. napon alakul ki a szükséges immunválasz a szervezetben.

Mint ismertette, a Pfizer-vakcinával beoltott egészségügyi dolgozók körében végzett vizsgálatok kimutatták, hogy azoknál a személyeknél, akik korábban nem estek át a koronavírus-fertőzésen, az első adag oltás után nem alakult ki megfelelő immunválasz, azaz nem lettek védettek a koronavírussal szemben. Az adatok szerint az első adag oltás után 7 nappal semmilyen különbség nem volt a beoltottak és a be nem oltottak között. Ám azok, akik korábban átestek a fertőzésen, már egy adag vakcina után is védetté váltak.

Az immunológus elmondta, hogy a fertőzötteknél akkor alakulnak ki súlyos tünetek, amikor a vírus mennyisége nagyon magas a szervezetben, és a testük nem képes erre megfelelő immunválaszt adni.

Azoknál, akik be vannak oltva, a vírusmennyiség alacsonyabb lesz, tehát a tünetek nem lesznek komolyak, viszont ugyanúgy tudnak fertőzni. Éppen ezért a koronavírus reprodukciós rátáját, azaz a járvány terjedését nem az átoltottság, hanem a személyes érintkezések csökkentése tudja hatékonyan megakadályozni.

Forrás: Hazipatika.com

 

Hadházy Ákos aggasztó adatokat hozott nyilvánosságra az egyik itthon forgalomban lévő vakcináról

AGGASZTÓ HÍREK A KÍNAI VAKCINÁRÓL
Az Egyesült Arab Emirátusok volt a magyar kormány által is (jó drágán) vásárolt Shinopharm vakcina egyik kísérleti terepe, az itt végzett kutatás 86 százalékos hatékonyságúnak mutatta az oltóanyagot.

Most viszont azt írja a Wall Street Journal, hogy elkezdték kiválasztani azokat, akik egy kísérlet keretében HARMADIK DÓZIST is kapnak a vakcinából. Erre azért lehet szükség, mert egyes betegek szervezete nem vagy nem elegendő antitestet termel az első és második dózis után, vagyis nálunk nem hat a védőoltás.

A lap munkatársai ugyanakkor beszéltek olyanokkal, akik anélkül kaptak harmadik dózist, hogy elvégeztek volna náluk bármilyen vizsgálatot, vagyis kiderült volna, hogy termelnek-e antitesteket vagy sem.
https://www.wsj.com/articles/u-a-e-giving-third-shot-of-sinopharm-vaccine-to-some-11615575099

Egy másik cikkben azt nyilatkozta egy helyi orvos, hogy olyanoknak kellene harmadik dózist adni, akiknek úgynevezett komorbiditásuk (társuló betegségük) van: cukorbetegség, magas vérnyomás, asztma vagy krónikus szívbetegségek.
https://www.khaleejtimes.com/coronavirus-pandemic/uae-covid-vaccine-third-dose-to-help-those-with-weak-immunity

Már csak ezért sem ártott volna várni a kínai vakcina bevetésével addig, amíg a gyártó hajlandó megosztani a 3. fázisú klinikai kutatás részletes adatait. Vagy legalább nem olyan, idős embereknek kellett volna felkínálni ezt az oltást, akiknek zömében van valamilyen, fent felsorolt betegségük.

Ahogy mindig, most is leírom: a kínai vakcina is lehet jó. Nem valószínű, hogy bárkinek baja lenne tőle. Az viszont megeshet – lásd az idézett cikkeket –, hogy nem váltja ki a kívánt hatást, így hamis biztonságérzetet ad, és a beoltott személy végül mégis megfertőződik. Nem tudjuk, hogy hány ember járhat így. Pont azért nem tudjuk, mert nem állnak rendelkezésre a megfelelő adatok. Enélkül az oltás nem más, mint gyógyszerkísérlet!

 

 

Forrás: Hadházy Ákos közösségi oldala

Kocsis Máté elképesztő hazugsággal vádolja az MSZP-s politikusokat

Kocsis Máté - Fotó: Népszava

Fidesz frakcióvezetője Kunhalmi Ágnes egyik járványhelyzettel kapcsolatos kijelentésére reagált.

Kunhalmi korábban az ATV-ben arról beszélt, idézzük: “aki akkor arról beszélt, hogy nyitni kellene, azok valójában nem a nyitást szorgalmazták, hanem felhívták a kormány figyelmét, hogy vagy nyissatok ki, ami lehetetlen, mert még itt a vírus, adjátok oda a pénzt, amit kérnek”.

Kocsis Facebook-oldalán azt írja: sokan támadják Kunhalmi Ágnest az ATV-s interjúja miatt, melyben a minap azt mondta, hogy amikor a baloldali politikusok pár hete a nyitásról beszéltek, akkor valójában nem a nyitást szorgalmazták, mert az lehetetlen, még itt a vírus.

“Világos, nem? Az MSZP egyik elnöke szerint, ha ők nyitást követelnek, akkor nem is nyitást követelnek. Nincs azonban mit számon kérni ezen, semmi meglepőt nem mondott Kunhalmi Ágnes. Igazán tudhatná már ugyanis mindenki: ha a baloldali politikusok mondanak vagy tesznek valamit, amiről kiderül, hogy hülyeség, hazugság, bűncselekmény vagy valami hasonló, akkor azt nem úgy értették, nem úgy akarták, és nem is úgy volt.

Ilyenkor a helyzet megoldásaképpen általában hazudnak egy akkorát, hogy az ATV stúdiójának fala adja a másikat” – fogalmaz a fideszes politikus, aki több példát is felsorol ezzel kapcsolatban.

 

Sokéves huzavonára került pont a Fidesz és Néppárt között

Sok-sok éves huzavonára került pont a Fidesz és Néppárt között. Az Európai Néppárt kétharmados többséggel megszavazott egy olyan alapszabály-módosítást, ami után bármikor kirakhatták a Fideszt. Ezek után Orbán Viktor egy levélben tudatta a Néppárttal, hogy elhagyják a frakciót. A Fidesz több politikusa is ugyanúgy kommentálta az ügyet. A Heti Napló riportja.

Szijjártó Péter, Novák Katalin, Deutsch Tamás mind azt kérik számon a Néppárton, hogy épp a járványhelyzet közepén foglalkoznak egy ilyen adminisztratív üggyel. De ugyanígy fogalmazott Hidvéghi Balázs, Gulyás Gergely, és Orbán Viktor is.​ A Fideszt igazából nyilván nem érte váratlanul a döntés, sőt talán kicsit az utóbbi időben provokálták is, hogy pont kerüljön a végére.

A költségvetés megvétózásakor Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője azt mondta, ha nem lenne járvány, az Európai Néppárt már döntött volna a Fidesz kizárásáról. Az a vita, ami két éve a pártban való felfüggesztéskor is lejátszódott, hogy a Fidesz ment, vagy küldték természetesen most is megismétlődött.

Deutsch Tamás szerint a kilépésükkel ritka nemzeti egységet teremtettek. “Tegnap egy nemzeti egyetértést sikerült létrehoznunk, nem tudom figyelte-e. A fideszt támogató választópolgárok elsöprő többsége lelkesen fogadta a kilépést, a baloldal támogatói kárörömtől vezettetve ők is lelekesen fogadták, hát kérem itt egy fidesz döntés és a teljes magyar közvélemény lelkesen fogadta” – mondta az Egyenes beszéd vendégeként a Fidesz EP-képviselője.

A Fidesz a döntéssel egyébként hivatalosan elvesztette Európai Parlamenti bizottsági helyeit, alelnöki és elnöki pozícióit is. Sőt a Fidesz nehezebben juthat majd olyan információkhoz, amelyeket a legnagyobb néppárti frakcióban eddig informálisan is megszerezhetett. Mondjuk talán nem véletlen, hogy az egy szem KDNP-s Hölvényi Györgyö marad az EPP frakciójában.

“A fidesznek nyilván azért fontos, hogy legyen ott egy embere, mert így továbbra is rendelkezhet belsős információkkal, amelyek birtokában tudhatja hogy az eu legnagyobb pártcsaládjában mik a legfontosabb fejlemények” – nyilatkozta a Heti Naplónak Bíró-Nagy András politikai elemző.

Már most több forgatókönyv is van, arra, hogy mi lehet a Fidesz következő lépése. Az biztos, hogy most párt hónapik a függetlenek között fognak ülni.

Bíró- Nagy szerint a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a Katzinsky-féle lengyel kormánypárttal közösen az EP Konzervatívok és Reformerek pártcsaládjában foglaljon helyet, ez lenne, ami legjobban adná magát. De ne felejtsük el, hogy az Identitás és Demokrácia elnevezésű szélsőjöbboldali frakcióban is vannak szövetségesei, elég Salvini Ligáját említeni – mondta az elemző.

Orbán Viktor eléggé egyértelművé tette pénteki rádióinterjújában, hogy mi az a forgatókönyv amiben most gondolkozik. Azt is elárulta, hogy folynak már tárgyalások lengyelekkel, olaszokkal: “A lényeg hogy Európában legyen a magunkfajta embereknek, tehát a családokat védeni akaró embereknek, a hazájukat védeni akaró embereknek, az európai birodalom helyett, a nemzetek együttműködésében együtt gondolkodó embereknek legyen egy politikai otthona. Nem csak a saját hazájában, mert itt a FIDESZ-KDNP megvagyunk, hanem európai szintéren is legyen otthona, ennek a megteremtéséért kell dolgoznunk, szerintem egy ilyen politikai irányzat meghatározó erő lesz Európában.”

Ez a forgatókönyv egyébként már az Európai parlamenti választás előtt is az asztalon volt. A Fidesz úgy ment neki akkor a választásnak, hogy nem mondta meg előre, hogy melyik frakcióba fog beülni.

Bíró-Nagy úgy látja, hogy az EPP esetében folyamatosan telt be a pohár. “A valódi lelki szakítás a Néppárt és a fidesz között 2018 őszén a Sargentini jelentés elfogadásánal megtörtént.”

A Fidesz 2018-ban azt kommunikálta, hogy az egész néppárti konfliktus mögött Soros György áll, és a migrációs politika. Elemzők szerint viszont biztosítékot igazából az verte ki, amit a magyar demokráciával az elmúlt években csinált a Fidesz.

Ezt jól mutatja, hogy az első konfliktus már 2013-ban megjelent, amikor még sehol nem volt a migrációs kérdés. A Tavares-jelentés már akkor jogállamisági kérdéseket vizsgált, és bár az európai baloldal terjesztette ezt elő, több mint 80 néppárti képviselő is megszavazta.​

Ami 2018-ban és ma a kommunikációban Soros György és a migráció, az 8 évvel ezelőtt a bankárok és a rezsi harc volt.

Az egyre romló pozícióvesztést a Néppártban mutatja, hogy 2015-ben a menekültellenes nemzeti konzultáció miatt még csak figyelmeztették a Fideszt. 2017-ben tavaszán viszont már 67 néppárti képviselő megszavazta, hogy készüljön jelentés a magyar jogállamiságról, 2018. szeptemberben pedig jött a már említett Sargentini-jelentés.

A jogállamisági kérdéseken túl is volt pár a Néppárt szemében megbocsájthatatlan húzása a Fidesznek. Ilyen volt Jean- Claude Juncker plakátra rakása, vagy hogy Orbán “hasznos idiótának” nevezte a néppárti képviselőket.

Forrás: ATV

 

Soha ennyi új esetet nem regisztráltak még 24 óra alatt

Kiadták a szombati friss adatokat: még mindig kilencezer felett az új fertőzöttek száma, ennyien hunytak el egy nap alatt

Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 293 414 fő a beoltottak száma, ebből 377 343 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról.

9444 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 507 627 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 163 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 16 790 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 349 530 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 141 307 főre emelkedett. 8897 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 989-en vannak lélegeztetőgépen – írja a koronavirus.gov.hu.

Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország már a második az uniós átoltottsági ranglistán. A háziorvosok AstraZeneca-vakcinát kaptak ezen a héten, és az Operatív Törzs azt kérte tőlük, hogy a még be nem oltott regisztrált idősek oltását folytassák. A kórházi oltópontokon Szputnyik és Pfizer oltóanyagok vannak, amelyekkel szintén elsősorban a háziorvosok által beküldött regisztrált idősek oltása folytatódik.

A kórházi oltópontokon vasárnapig a 60 év alatti krónikus betegeket is oltják AstraZenecával, az érintettek erre SMS-ben kaptak behívót. Kérjük, hogy a hosszú hétvégén is tartsák szem előtt, hogy a járvány rendkívül intenzíven terjed, kerüljék azokat a helyeket, ahol nagyobb esélye lehet a fertőzésnek!

A járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat. A harmadik hullám kezdete óta újabb egymillióval nőtt a regisztráltak száma, de még így is sokan vannak, akik nem jelentkeztek. Az időseket különösen kérjük, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon! A védőoltás életet ment.

A koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyul az eddigieknél. A drasztikusan emelkedő betegszám miatt a kormány a korlátozások szigorításáról döntött, ezek hétfőtől léptek életbe. Most azért kell zárni, hogy minél hamarabb újra nyithasson az ország.

Forrás: Blikk

A helyzet egyre tragikusabb – A koronavírus-járvány harmadik hulláma a gyerekeket is súlyosan érinti

Healthcare cure concept with a hand in blue medical gloves holding Coronavirus, Covid 19 virus, vaccine vial

Koronavírus: 2-3 hetes újszülötteket is kezelnek a Heim Pál Kórházban

A koronavírus-járvány harmadik hulláma a gyerekeket is súlyosan érinti, többen kerültek lélegeztetőgépre vagy szorultak műtüdő-kezelésre.

Több gyerek szorul kórházi ellátásra a koronavírus harmadik hulláma miatt – nyilatkozta a Blikknek Dr. Szabó László, a Heim Pál Kórház belgyógyászatának osztályvezető főorvosa. Szabó doktor szerint egyre fiatalabb betegek érkeznek hozzájuk, vannak két-három hetes újszülöttek is, akik elkapták a vírust.

Azt is elmondta, hogy február előtt egy gyereket sem kellett a Heim Pálban lélegeztetőgépre tenniük a covid miatt, ám azóta három esetben is használni kellett a gépet. A főorvos úgy kalkulál, hogy az elmúlt hat hétben körülbelül megháromszorozódott a koronavírus miatt bekerült gyerekek száma.

Szabó doktor az üzeni a szülőknek: a Heim Pál sürgősségi ambulanciája állandóan fogadja a betegeket, beutalóval vagy anélkül. Ott lehetőség van pontos diagnózisra, és a jól felkészült szakemberek el tudják dönteni, hogy a gyerek igényel-e kórházi, akár intenzív osztályos kezelést, vagy nyugodtan hazamehet.

A lényeg az, hogy jelentkezzenek időben, ha beteg a gyermekük, mert a járványnak ebben a hullámában azt tapasztaljuk, hogy a gyermekek állapota is romolhat.

A szülő figyelje a gyermekét, és ha beteg, ne féljen jelentkezni vele. Majd a szakember eldönti, hogy be kell-e avatkoznunk – figyelmeztet az orvos.

Forrás: NLC

 

A legfrissebb hírek