Healthcare cure concept with a hand in blue medical gloves holding Coronavirus, Covid 19 virus, vaccine vial
Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Koronavírus: 2-3 hetes újszülötteket is kezelnek a Heim Pál Kórházban

A koronavírus-járvány harmadik hulláma a gyerekeket is súlyosan érinti, többen kerültek lélegeztetőgépre vagy szorultak műtüdő-kezelésre.

Több gyerek szorul kórházi ellátásra a koronavírus harmadik hulláma miatt – nyilatkozta a Blikknek Dr. Szabó László, a Heim Pál Kórház belgyógyászatának osztályvezető főorvosa. Szabó doktor szerint egyre fiatalabb betegek érkeznek hozzájuk, vannak két-három hetes újszülöttek is, akik elkapták a vírust.

Azt is elmondta, hogy február előtt egy gyereket sem kellett a Heim Pálban lélegeztetőgépre tenniük a covid miatt, ám azóta három esetben is használni kellett a gépet. A főorvos úgy kalkulál, hogy az elmúlt hat hétben körülbelül megháromszorozódott a koronavírus miatt bekerült gyerekek száma.

Szabó doktor az üzeni a szülőknek: a Heim Pál sürgősségi ambulanciája állandóan fogadja a betegeket, beutalóval vagy anélkül. Ott lehetőség van pontos diagnózisra, és a jól felkészült szakemberek el tudják dönteni, hogy a gyerek igényel-e kórházi, akár intenzív osztályos kezelést, vagy nyugodtan hazamehet.

A lényeg az, hogy jelentkezzenek időben, ha beteg a gyermekük, mert a járványnak ebben a hullámában azt tapasztaljuk, hogy a gyermekek állapota is romolhat.

A szülő figyelje a gyermekét, és ha beteg, ne féljen jelentkezni vele. Majd a szakember eldönti, hogy be kell-e avatkoznunk – figyelmeztet az orvos.

Forrás: NLC

 


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:


Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

Nem csitul a Hadházy-Magyar csörte: Hadházy most Magyar Péter támogatóiról is szólt

A Diákhitel Központ szerződéseit érintő botrány ismét reflektorfénybe került, miután az Átlátszó nyilvánosságra hozta a 2021-es KEHI-jelentést. A jelentés több szerződést is kifogásol, melyek 15...

Mi történt?! – Orbán Viktor hivatalosan is a “gyurcsányi útra” lépett

Orbán Viktor miniszterelnök az állami rádióban adott interjújában bejelentette, hogy a kormány megduplázza a családi pótlék összegét, amely 2009 óta változatlan. A lépésre a Demokratikus...

Ökölbe szorul a kezed: Ilyen undorító dolgot már rég csináltak a Pesti Srácoknál

Kroó Zita, a Pesti Srácok műsorvezetője egy olyan megjegyzést tett, amely súlyosan meggyalázta Karsai Dániel emlékét, aki életének végén a méltósággal meghozott döntésekért küzdött. Kroó...

Magyar Péter ízzé-porrá zúzta Orbán reggeli bejelentéseit

A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter, élesen reagált közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök szokásos Kossuth Rádiós interjújára, amely a "Jó reggelt, Magyarország!" című műsorban...

Itt nézheti vissza Magyar Péter első brüsszeli felszólalását

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, felszólalt az Európai Parlamentben, ahol az európai és különösen a magyarországi élelmiszerinfláció súlyos hatásairól beszélt. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon az...

Katasztrófa vár Orbánékra: Az utolsó reményük épp most foszlik szerte-szét

Magyarország kormánya évek óta azzal próbálja ellensúlyozni az egyre súlyosbodó munkaerőhiányt, hogy tömegesen toboroz vendégmunkásokat távoli országokból, mint a Fülöp-szigetek, Indonézia, Mongólia vagy Kirgizisztán. Az...

Hadházy megint előszedte Magyar Pétert: Na ez probléma!

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő egy interjúban ismét elővette azokat a szerződéseket, amelyeket a Diákhitel Központ még Magyar Péter vezetése alatt kötött. A politikus...

Orbán majd beledöglik a kormányzásba: Már látható jelei vannak

Megfeszülnek, küszködnek, erölködnek és lassan lassan beledöglenek. Így jelemezhetnénk Orbán Viktor országlását és kormányzását. Gyakorlatilag minden érv megbukott amellett, hogy a Fidesz képes kormányozni. Persze...