A nap híre

Ebben a rovatban kiemeljük a nap legfontosabb, legmeghatározóbb eseményét. A Nap Híre rovat egy precíz, részletes elemzést nyújt a napi hírek közül a legjelentősebbről, amely a legnagyobb hatással van a világra, vagy ami a legtöbb embert érinti. Ha csak egy hírt olvas el egy nap, ez legyen az!

Lendvai Ildikó a Magyar Szocialista Párt politikusa is jelen volt annak a hajléktalan nőnek a tárgyalásán, akit a rendőrség "hajléktalanság bűne" miatt letartóztatott, majd gyorsított eljárásban bíróság elé állította. Lendvai Ildikó bejegyzésében úgy fogalmaz: Állunk a Fővárosi Törvényszék előtt. Bent folyik a hajléktalanságon kapott 61 éves asszony tárgyalása. "A Város Mindenkié" egyesület...
forrás: Civilhetes
Nem működik a Fidesz kommunikációja, vagyis legalább nem úgy ahogyan ők szeretnék azt. Ugyanis a legfrissebb számok tükrében elmondható, hogy nagyon mellé lőtt a kormánykommunikáció, amikor is felfűzte a teljes párt és kormánypolitikát az európaellenességre. Az Euróbarométer éves felmérési adatai alapján elmondható ugyanis, hogy a magyarok csak nem 75%-a szerint az...
Nos úgy áll a helyzet, hogy nem egy friss írást tesszük közzé, hanem néhány hónappal ezelőttit, mégis hátborzongató élmény újra olvasni. Előzményként mégis elmondanánk, ma a kormánypárti sajtó és maga Orbán Viktor is arról beszél, hogy fel kell készítenünk a magyar gazdaságot egy gazdasági összeomlástól. a következő évek gazdasági válságban fognak...
A Magyar Szocialista Párt harcot hirdetett egy olyan területen, ami a kormánypártiaknak védhetetlen, elvesztésébe pedig bizonyosan nem fognak belenyugodni. Mondjuk úgy, ha foggal körömmel ragazkodnak hozzá akkor súlyos százalékokat fog bukni a Fidesz. Az MSZP ugyanis egy tökös huszárvágással nekiment a VIP ellátások megszüntetésének. A javaslatuk lényege az, hogy az...
Amikor azt mondom, hogy egy polgármester olyan személyre gondolok, mint a kispesti Gajda Péter. A városvezető, hasonlóan szegedi vagy angyalföldi kollégájához, pontosan érti és tudja mi a feladata egy városvezetőnek ellenzékben, mikor olyan kormány ül tort Magyarország felett, mint amilyen a mai Fidesz hatalom. Ugye nemrégiben bombaként robbant a hír,...
Nem mondható el másnak mint nettó aljasságnak az a történet amiről most beszélni fogunk. A Fidesz belpolitikai célzattal boldog-boldogtalannak úgy kezdte a határokon túl osztani az állampolgárságot, mintha az valami cukorka volna. Hol egyszerűsített eljárásban, hol pénzért. A cél pedig világos volt, benntartani a hazai baloldalt a hazaáruló skatulyában és...
Egyre bíztatóbbak a jelek. Úgy néz ki összeszedte magát a hazai baloldal ugyanis Rákospalota-Pestújhely-Újpalota után most újabb diadalt aratott az ellenzék. Szombathelyen ugyanis kiűtéssel nyert a baloldal. Olyat aláztak a Fideszre, mely zakó már régóta váratott magára. Az emberek ugyanis megmutatták, hogy nem vevők a hazugságokra. A különös érdekessége ugye az...
Éppen ilyen főpolgármesterre vágynak a pártok! Aki nem tartozik hozzájuk és csak a támogatásukra van szüksége, DE visszafelé nem várható tőle semmi... Néhány órával azután, hogy Tarlós István a kormányfő Orbán Viktorral közösen bejelentette indulását, egy másik személy, Puzsér Róbert is jelezte: függetlenként elindul a főpolgármesteri választáson. A korábban a Hír...
Megkezdődött Lázár János és a Fidesz hattyúdala Vásárhelyen... A Fideszt még nem alakította ki végső álláspontját arról, hogy tartsanak-e időközi önkormányzati választást Hódmezővásárhelyen – mondta a Népszava érdeklődésére Havasi Katalin, a Fidesz városi elnöke. A lap annak apropóján kérdezte kérdezte erről a kormánypárti politikust, hogy Márki-Zay Péter, a város független polgármestere...
Voltaképpen mi a feladata egy polgármesternek? Miért választunk polgármestert városrészünk, településünk élére? Nos azért, hogy felmérje az ott lakók igényeit, segítse koordinálja a mindennapokat. Aki Kispesten él tudja, hogy Gajda Péter polgármester úr ilyen ember. Rengeteg bravúros ötlettel tette élhetővé a kerület lakóinak életét. Példaként említem, hogy Kispesten a tűzcsapokra...

A legfrissebb hírek