Mutatjuk: a valaha volt legtökösebb MSZP-s népszavazás, mely garantáltan kicsapja a hatalomnál a biztosítékot


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

A Magyar Szocialista Párt harcot hirdetett egy olyan területen, ami a kormánypártiaknak védhetetlen, elvesztésébe pedig bizonyosan nem fognak belenyugodni. Mondjuk úgy, ha foggal körömmel ragazkodnak hozzá akkor súlyos százalékokat fog bukni a Fidesz.

Az MSZP ugyanis egy tökös huszárvágással nekiment a VIP ellátások megszüntetésének. A javaslatuk lényege az, hogy az egészségügyben az állami vezetők ne kaphassanak VIP ellátást.



160 millió forintot költött eddig a Fidesz-kormány saját kormánytagjaik ingyenes VIP-kórházára, miközben a magyar kórházak romokban. Sokszor egy épületen belül a földszinten hiányzik a WC-papír, a gyógyszerek, az orvosok, pár emelettel feljebb pedig tévés, egyágyas VIP-szobában gyógyul a fideszes kormányzat. – áll a párt népszavazási felhívásában.

Ez igazságtalan! Szüntessük meg!

Törvénnyel akartuk megszüntetni az állami vezetők VIP-ellátását, de ezt a fideszesek leszavazták, ragaszkodtak főnökeik kiváltságához. Ezért népszavazást kezdeményezünk! Ahogy elértük a vasárnapi boltzár feloldását, elérjük ezt is!

Ma ez jár a fideszes VIP-eknek:

– Egyágyas, tévés, külön fürdőszobás szoba
– Nincs várólista, ha szakorvosra vagy vizsgálatra van szükségük, akkor azt azonnal megkapják
– számtalan szűrővizsgálat évente
– Teljes titoktartás
– A magyar emberek elől elzárt rész a kórházban
– VIP-kártya
– külön ápolószemélyzet
– tetszőleges időpontban mehetnek
– autót küldenek értük, sőt, személyes kísérőt is igénybe vehetnek








Nem kiváltságosok! Szüntessük meg a fideszesek közpénzes VIP-kórházát!

2011-ben az Orbán-kormány újra bevezette a kiemelt állami vezetőknek járó VIP-ellátást. A Honvéd Kórházban és a Semmelweis Egyetem klinikáján a kivételezett emberek számára a legmagasabb szintű ellátás jár. Külön szoba saját fürdőszobával, külön ápoló személyzet, soron kívüli vizsgálat és ellátás. Eközben a hétköznapi emberek romos kórházakban, kimerült orvosok között, évekre elnyúló várólisták mellett próbálnak gyógyulni – pedig ők, a TB-jükön keresztül fizetnek is az ellátásért.


Már 160 milliót költöttek rá

A VIP-ellátást közpénzből, évi 10 millió Ft-ig az állam fizeti. Ha ez nem lenne elegendő, az amúgy is kivéreztetett kórháznak kell megoldania, természetesen a magyar emberek ellátásának kárára.

 


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Nem jutnak el Önhöz a legfrissebb ellenzéki hírek?

Nem véletlen.

A kormánypropagandának az a célja, hogy minél kevesebbekhez szóljon az ellenzék. Töltse le mobiltelefonjára ingyenes hírküldő szolgáltatásunkat, hogy közvetlenül kapcsolatban maradhassunk.

Ide kattintva letöltheti!


Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük