A nap híre

Ebben a rovatban kiemeljük a nap legfontosabb, legmeghatározóbb eseményét. A Nap Híre rovat egy precíz, részletes elemzést nyújt a napi hírek közül a legjelentősebbről, amely a legnagyobb hatással van a világra, vagy ami a legtöbb embert érinti. Ha csak egy hírt olvas el egy nap, ez legyen az!

Rengeteg elkeseredett és csalódott ember van. A legtöbben értetlenek és dühösek. Ma megnyílt a lehetőség arra, hogy a hosszú hónapok várakozása után megkapják a Pfizer vakcináját azok, akik arra várnak. Hajnalban jelent meg a hír, hogy egyetlen(!) napig lehet időpontot foglalni a Pfizerre, ugyanis 100 ezer adagot oltanak be a mai...
Elmarasztalták a házelnököt. Az Emberi Jogok Európai Bírósága másodfokon is kimondta, hogy 2012-2013-ban jogtalanul ítéltek büntetésre PM-es és LMP-s képviselőket, ezért kártérítést kell kapniuk. - írja a HVG. A lap szerint a bíróság kimondta: Magyarország megsértette a Párbeszéd Magyarországért (PM) négy korábbi képviselője, valamint az LMP két volt és egy jelenlegi...
Horthy és Orbán természetesen nem ugyanaz. Ám viszonyuk Budapesthez ugyanolyan. Ez a város, ha jól viselkedik, akkor is gyanús. Túl nagy, túl színes, túl sokféle, túl mozgalmas ahhoz, hogy könnyen terelhető legyen. Ha rosszul, akkor ellenség, és így is kell bánni vele. - írja a volt országgyűlési képviselő a...
Szerintem a Fidesz éra legeslegszebb pillanatai azok amikor Vajna Tímea magánrepülőgépen viszi cicáját Amerikába kezelésre. Hogyan lehetne úgy megfogalmazi azt az érzést amit ez a kép kelt bennem? Persze úgy, hogy ne káromkodjak benne. Valami olyasmi ez, amikor én szégyenlem magam a teljes jobboldal helyett. Mert nem arról van itt...
Áder János köztársasági elnök Orbán Viktor kormányfő javaslatára három tárcánál lecserélte az apparátus irányításáért felelős közigazgatási államtitkárt. Ezen a héten a Magyar Közlönyben megjelent több határozat, amelyek jelentős személyi változásokat hoztak egyes minisztériumok irányításában. A Benkő Tibor által vezetett Honvédelmi Minisztériumban alig másfél éves regnálás után leváltották Kádár Pál közigazgatási államtitkárt,...
A Demokratikus Koalíció minsizterelnök-jelöltjének múltjából került elő egy nem mindennapi fénykép. Ha valamire jó az előválasztási versengés az nem más, minthogy olyan dolgok is előkerülnek ismert politikusokról, amelyre nem is gondoltunk. Na persze nem minden múltból előkerülő emlék kellemes, azonban nem minden esetben csak lejárató anyagokra lehet bukkanni. A frissen előkerült Dobrev...
Az MSZP elnöke korábbi beszédét állította szembe a mai Orbán évértékelővel. Beszéljünk a biztonságról és a békéről! Arról a Magyarországról, ahol az ember egy péntek délután leülhet, hátradőlhet, becsukhatja a szemét, és tudja, hogy nem fog minden összedőlni, amíg nem néz oda. A magyar ember megint a biztonságból szenved hiányt. A percét...
Egy picit nem figyeltek oda és nagyon csúnyán lebuktak. Ma beismerte véletlenül a Fidesz, hogy ők Európa legaljasabb kormánya- felszisszent a bakijukon Európa. adja hírül a HírHugó. Ma szavazott az Európai Parlament (EP) egy portugál baloldali képviselő, Ana Gomes javaslatáról, aminek az volt a lényege, hogy az EP vizsgálja ki...
Van az a pont amikor megrettenünk és van az amikor csak szánakozva nézünk ki a fejünkből, hogy ilyen is megtörténhet. Orbán ott kapta a legnagyobb gyomrost, ahonnan a legjobban fáj neki a lelátóról. A Magyar Labdarúgó-szövetség 400 ezres büntetést rótt ki az Újpestre, amiért a lelátón Orbán Viktort kritizáló rigmusokat skandáltak...
Budapest az ország szíve és a vidék adja az ország gerincét. Szép idilli kép, de mi történik, ha a szív ellenzéki? Nagyon úgy néz ki, hogy érik a bosszú, amelyet a Fidesz a fővárosnak szán, mert bármennyire szerepeljen is gyalázatosan az ellenzék, Budapesten úgy agyonverték a kormánypártiakat, ahogy csak nyekkent....

A legfrissebb hírek