Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Érdekes videóra lettünk figyelmesek a HírTV jóvoltából. Molnár Gyula a Szocialisták elnöke nyilatkozott a televiziónak melyen februártól Kálmán Olgával is találkozhatnak a nézők. A meghökkentő bejelentés egyébként nem előzmény nélküli.

A HírTV beszámolója szerint a Fideszből kiábrándult értelmiségiekkel erősítene az MSZP. Molnár Gyula szerint egyre többen látják be azt, hogy a szocialista párt a Fidesz és a Jobbik egyetlen alternatívája.

„Mindennap segít nekünk a Fidesz azzal, hogy újabb értelmiségieket mar el magától. Azt látom, hogy kezd tisztázódni a helyzet Magyarországon. Mindenki látja, hogy három lehetőség van: marad ez a hatalom, megyünk egy picit jobbra, ez a Jobbikot jelenti, vagy visszatérünk egy normális országba.

Azt tudom önnek mondani, hogy engem is meglepett az elmúlt hetek, hónapok ilyen irányú mozgása, több megkeresésünkre, amire eddig az volt a válasz, hogy várjunk, most az volt a válasz, hogy gyerünk.

Úgyhogy januártól kezdve fognak látni olyan szereplőket, a mérsékelt konzervatívoktól a baloldalig fognak látni értelmiségieket, szakembereket, ismertebb politikusokat, akik meg fognak jelenni a szocialista párt környékén” – nyilatkozta Molnár Gyula pártelnök.

A korábbi adatokból látszik, hogy egyre inkább csökken az MSZP elutasítottsága sőt a párt kifejezetten jó évet zárt. Értelmiségiek, szakemberek, ismertebb politikusok… Ez azt jelenti, hogy a Szocialisták új politikusokkal is készülnek a 2018-as választásokra? Januárban kiderülhet az is ki a szocialisták miniszterelnök jelöltje?


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Újabb megszorítást leplezett le az MSZP – Orbánék ismét ordenáré módon hazudtak az embereknek

Az MSZP szerint januártól túladóztatná az autósokat a Fidesz, mivel egy liter benzin esetében 16,5 forinttal, egy liter gázolajnál 18,6 forinttal több adót szedne...

Kínos kérdések merültek fel a tárgyalóteremben: Újra felmerült Varga Judit neve a Völner-Schadl perben

Kedden a Fővárosi Törvényszéken folytatódott tovább  a Schadl-Völner nevével fémjelzett korrupciós botrány tárgyalása. F. Vivien, a vád koronatanúja kerül a bíróság elé - számolt...

Fontos: Hatalmas bajban lesznek a nyugdíjasok a szakértő szerint

Farkas András nyugdíjszakértő a Portfolio.hu-nak nyilatkozva rámutatott: a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntarthatatlannak bizonyul, jellemző rá a kaotikusság és az átláthatatlanság. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ)...