Rabosították a Momentum ifjú politikusát
Szemző Áron 2019 szeptemberében egy 3D-s zebrát festett fel a budakeszi általános iskola előtt az úttestre, ahol korábban nem volt gyalogos átkelő.
Szemző Áron Facebook-oldalán azt írja, ma délelőtt a Budaörsi Rendőrkapitányságon járt, ahova gyanúsítottként idézték be. Ezután rabosították: készítettek róla képeket és ujjlenyomatott vettek tőle.
"Úgy...
Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt nemrég egy háttér beszélgetésen úgy fogalmazott: Budán meglepetést fognak okozni, több, most fideszes vezetésű budai kerületet is bevennének.
Az I. és a XII. kerületet hagyományosan erős fideszes kerületként emlegetik, a 2019-es EP-választásokon a Fidesz az I. kerületben 45,3, a XII. kerületben 45,5 százalékot szerzett, azonban egy, a...
A Demokratikus Koalíció központi irodája a napokban szinte teljesen kiégett.
Az oltás és a kármentés után első ízben nézhették meg a DK politikusai azt, hogy mi is maradt pontosan az irodájukból. Molnár Csaba a DK alelnöke már korábban bejelentette: szinte teljesen megsemmisült a DK informatikai gépparkja, megsemmisült a párt teljes...
Drámai - ennyire nyíltan, ennyire szívbemarkoló őszinteséggel ritkán szoktak erről a témáról beszélni, na de hát nem véletlen, hogy egy ország szereti Kulka Jánost. Mert ehhez, kellő emberi nagyság is kell.
Megnyugodtam
- mondta egyetlen szóval összefoglalva a néhány évvel ezelőtti megpróbáltatásaira visszaemlékezve a művész Veiszer Alinda Pátria Rádióban közvetített műsorában.
Veiszer Alinda...
Egyre többen távoznak a csatornától!
Újabb közismert híresség hagyja el a TV2-t. A HVG.hu számolt be róla, hogy:
Két év után távozik a TV2-től Ábel Anita. A Blikk információi szerint a műsorvezető február végével hagyja ott a csatornát, akkor jár le ugyanis a szerződése, amelyet nem hosszabbít meg.
Alap úgy tudja, hogy Ábel Anitát...
Soha nem látott tömegek Budapest utcáin!
Aki azt gondolta, hogy hervatag lesz a mai felhozatal tévedett. Az ellenzék erőt mutatott, megmutatta azt, hogy igenis valóban többen szavaztak a Fidesz ellen Magyarországon, mint a Fideszre.
A tüntetés egyik vezérszónoka is erre hívta fel a figyelmet. A többség ugyanis a Fidesz ellen szavazott,...
Rengeteg magyar hiába várja az SZJA-visszatérítést: kiderült, egy fillért sem kapnak
Minden gyermekes szülőnek, aki családi pótlékra jogosult, visszajár a 2021-ben megszerzett jövedelemből levont adó, ekhó, illetve katások esetében a 2021-es tételes adó negyede.
Egy olvasónk érdekes kérdéssel fordult hozzánk, mi a helyzet azokkal, akiknek úgyanúgy levonják az adó összegét a...
Nemrég találkoztam egy idős asszonnyal. Gyümölcsöt válogatott, és látszott azon vívódik, mit tegyen a kosárba. Beszélgetni kezdtünk.
A szívem szakadt meg, mert valóban azon gondolkodott, hogy tud-e banánt és mandarint venni, vagy csak az egyiket. Miközben elmondta, hogy egész életében dolgozott, de épp azt számolgatta, tud-e gyümölcsöt vinni az unokáinak....
A Demokratikus Koalíció politikusa Kálmán Olga nem akármit vett észre a parlamenti ülésteremben a költségvetés megszavazása alatt.
Péntek délelőtt a kormánypárti többség elfogadott egy olyan költségvetést, amiről pontosan tudja, hogy már ebben a pillanatban is életképtelen, a jövő évi tervekből ebben a formában semmi nem fog teljesülni
– ezt Varju László...
Információink szerint veszélyes lehet, ezért az egyik legnagobb hazai forgalamzó termékvisszahívást rendelt el.
Ha mostanában vásárolt tésztát nagyon legyen figyelmes, ugyan az egyik legnagyobb hazai áruházlánc a LIDL visszahívja és egyben kéri a fogyasztókat, hogy semmiképpen se fogyasszanak az áruházban forgalmazott gyorsfagyasztott leveles tésztából.
Az áruház szerint ugyanis a gyártási folyamatok...