V. Naszályi Márta - Fotó: parbeszedmagyarorszagert.hu
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt nemrég egy háttér beszélgetésen úgy fogalmazott: Budán meglepetést fognak okozni, több, most fideszes vezetésű budai kerületet is bevennének.

Az I. és a XII. kerületet hagyományosan erős fideszes kerületként emlegetik, a 2019-es EP-választásokon a Fidesz az I. kerületben 45,3, a XII. kerületben 45,5 százalékot szerzett, azonban egy, a hvg.hu birtokába került Závecz-felmérés szerint a kerületi fideszes polgármester és polgármesterjelölt, Nagy Gábor Tamás illetve az ellenzéki kihívó, V. Naszályi Márta között elenyésző a különbség.

A „kire szavazna a polgármester-választáson” kérdésre a megkérdezettek:

31 százaléka azt mondta, Nagy Gábor Tamásra,
29 százalék V. Naszályira.
A többiek nem tudják.

A kutatásból kiderült az is, hogy a pártot választani nem tudók között V. Naszály vezet, a regnáló kormánypárti polgármester pedig nem népszerűbb, mint a Fidesz. A közvélemény-kutatás személyes megkérdezésen alapult, 500 főt kérdeztek meg, az adatfelvétel ideje augusztus 7-21-e. A 2014-es önkormányzati választáson Nagy 55,5 százalékos eredménnyel nyerte el a polgármesteri címet.

Ezek szerint lehetséges, hogy az I. kerületben lakóknak tele van a tökük azzal, hogy a polgármester úr gyakorlatilag fillérekért kiárusítja a várat? Az 1. kerületben brutális az ingatlanpanama ugyebár, elképesztő méretekben ürítik ki a várat, és telepítik be a ner-lovagokat fillérekért. Az I. kerületben valami van, mert a parlamenti választáson sem a fideszes nyert, hanem az LMP-s, csak aztán az LMP kivégezte magát.

A Fidesz ázsiója erősen lecsökkent. A bohóccirkusz által okozott forgalmi dugó a Margit-körúton nem biztos, hogy a megfelelő hívószó a budai úri közönségnek. Most már csak azt kéne elérni, hogy a Fidesz ne csalhasson a választáson.

Forrás: HVG / BalraMagyar

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: