Egyre inkább úgy tűnik, hogy összeszedte magát az ellenzék és megindult a kormány ellen.
Budapesten a jelek szerint sikeres az előválasztás, ugyanis már több mint 10 ezren vettek részt a folyamat első fordulójában, ahol a szavazók arról döntenek, hogy Karácsony Gergely vagy Horváth Csaba legyen a baloldal közös jelöltje.
A folyamat...
A Demokratikus Koalíció közleménye alapján úgy néz ki hatalmas botrány történhetett Bayer Zsolt XV. kerületi lakossági fórumán.
Talán mindenki emlékszik arra a közelmúltban tartott jobboldali XV. kerületi lakossági fórumra, melyet álarcos fiatalok zavartak meg. Bayer Zsolt tartott fórumot a XV. kerület jobboldali polgárainak, mely fórumra körülbelül 10 Soros György maszkot...
Hol vannak már azok a dicsőséges pillanatai a nemzeti rockzenekaroknak?
Annak idején nem csak a politikának, de a nemzeti rocknak is köszönhető volt, hogy 2009-ben 15%-al bekerült a Jobbik az Európa Parlamentbe, majd egy évre rá a nemzeti törvényhozásba. Persze az egy másik Jobbik volt, mint ahogyan a nemzeti rock...
Szándékos cenzúra vagy rettegés? Nem tudjuk, mindenesetre ismét nem merte kiadni az MTI az ellenzéki képviselőnők nyilatkozatát.
Mi viszont bátran lehozzuk. Miért?
Mert azt gondoljuk, hogy mindenkinek joga van megszólalnia a magyar nyilvánosság előtt. Hogy egy állami hírszolgálati cég, melynek az a feladata, hogy mindenki számára megszólalási lehetőséget biztosítson nem teheti...
Szennylap! Erős jelzőnek tűnhet, de nagyon nehéz máshogy nevezni a jobboldal propagandalapját.
Mert minek nevezzem azt az oldalt, aki vezércikkben gyalázta Tóbiás József volt MSZP elnök feleségét és lányát. Emlékezzünk vissza arra, hogy egy családanyát, Rába Tímeát a politikus feleségét, volt szépségkirálynőt sikerült „hajdani szépségkirálynő és sze**ális segédeszköz” jelzővel illetniük. Ráadásul...
Akkora büdös nagy pofont osztott ki a szoci képviselő a lakájmédiának, hogy öröm nézni
BalraMagyar -
Hazudni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.
Hazudni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes. -kezdi mondandóját Horváth Tamás szocialista képviselő.
Ezt a szösszenetnyit átdolgozott idézetet ajánlom Gajdics Ottónak, a Magyar Idők főszerkesztőjének a figyelmébe. Az újságjában megjelent cikk, mely sokadjára...
Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy sürgősen javítson az egészségügy helyzetén.- kezdte beszédét a szocialista képviselőasszony.
Bangóné Borbély Ildikó frakcióvezető-helyettes pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: évente 30 ezer beteg hal meg Magyarországon azért, mert nem kap megfelelő egészségügyi ellátást.
Több mint 1400 településen nincs patika, 334 körzetben tartósan betöltetlen a...
Ady Endre gondolatai napjainkban, halála után egy évszázaddal is aktuálisak
Ady Endre gondolatai napjainkban, halála után egy évszázaddal is aktuálisak - hangsúlyozta a költő budapesti szobránál vasárnap rendezett megemlékezésen Tóth Bertalan MSZP-elnök és Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke.
Tóth Bertalan kiemelte: a költői nagyság mellett Ady korrajzot adó közéleti publicisztikáiról...
Az unortodox gazdaságpolitika apostola új stokit kapott.
Van az úgy, hogy valakinek kimagasló a teljesítménye és címet kap, meg van az úgy, hogy valaki címet kap. Végeredményét tekintve ugyanaz a kettő, de a mögötte lévő teljesítmény mennyire más.
Úgy tűnik mindent megtesz a Debreceni Egyetem annak érdekében, hogy a működése biztosított...
Beszélhetünk még egyáltalán demokráciáról?
Ezek után szerintem nehezen. Az ügyészségi nyomozás szervezete 2019. február 1-jével megújul, az eddigi széttagolt rendszere egy egységes struktúrába, a Központi Nyomozó Főügyészséghez és az alárendeltségében működő regionális illetékességű ügyészségekhez kerül" – írja az ügyészség a honlapján.
A Büntetőeljárásról szóló törvény eddig az ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörébe a...
Ezeket olvasta?
Ez is érdekelheti
Elmarad az MSZP országjárásának következő állomása
Az időjárási körülményekre hivatkozva elmarad a Magyar Szocialista Párt országjárásának mai, székesfehérvári állomása – közölte a párt hétfő délelőtt.
A rendezvényt eredetileg a város főterére...
Karácsony Gergely olyat adott Orbánéknak, hogy csak nyekkentek
Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn éles hangvételű bejegyzésben reagált a Péterfy Sándor Utcai Kórház és a kormányoldal friss nyilatkozataira, melyek a fővárost tették felelőssé a...
„Hahó Harcosok!” – Orbán üzenetet küldött a krumplikommandójának
„Hahó, Harcosok!” – így köszöntötte a magyar digitális gerillahadsereget Orbán Viktor, amikor bejelentette, hogy a Harcosok Klubja elhagyja a WhatsAppot, és Facebookra költözik. A...
Magyar Péter elszabadult: Porig alázta Orbánt
Vasárnap reggel ismét képernyőre került Orbán Viktor egyik kedvenc interjúhelyszínén, ahol a kérdezőként feltüntetett Lentulai Krisztián társaságában nosztalgiázott, filozofált és – a megszokott módon...
Csaknem egymillióan látták a videót ahol Orbánnal feltörlik a padlót
Már közel 1 millióan látták a TikTokon azt a parlamenti jelenetet, amelyben Komjáti Imre, az MSZP elnöke nyíltan és keményen felmosta a padlót Orbán...