Lefeküdtek a Fidesznek: Az ismert rockzenekar gyalázkodó dalt írt az ellenzékről

Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Hol vannak már azok a dicsőséges pillanatai a nemzeti rockzenekaroknak?

Annak idején nem csak a politikának, de a nemzeti rocknak is köszönhető volt, hogy 2009-ben 15%-al bekerült a Jobbik az Európa Parlamentbe, majd egy évre rá a nemzeti törvényhozásba. Persze az egy másik Jobbik volt, mint ahogyan a nemzeti rock is más volt mint ma.

A legsikeresebb jobboldali, nacionalista zenekar a Kárpátia tagadhatatlanul annak az oldalnak a zászlóshajója volt. Az hogy a zenekar politikai célokat szolgál és szolgált vitathatatlan. Fő célkeresztjükben a baloldal bírálata és a nemzeti oldal felmagasztalása volt, sajnos meglepően erős képekkel és jó zenei világgal.

No! Nem szerettem őket, de el kell ismerni amit csináltak az megkapó volt és ült. Viszont az az önmagából kifordult erőltetett ellenzék gyalázás, amit művelnek, nos alulmúlja mindazt amit az elmúlt tizensokévben felépített magáról a zenekar.

Rossz a zene, erőltetett a szöveg, ilyen az amikor valaki nem tud azonosulni azzal amit csinál.

Egyébként tavaly augusztusban írta meg az index, hogy a korábban a Fidesszel is kritikus, inkább a Jobbikhoz húzó zenekar a Kárpátia kapott egy kis kormányzati aprópénzt, akkor 5 millió forint érkezett az Emmitől dokumentumfilm-készítésre az együttes bankszámlájára.

Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.

Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük