Juszt László zseniális mint mindig – Most igen kemény kérdéseket tett fel az álkeresztény Holliknak
BalraMagyar -
Tudjuk, akinek az Isten hivatalt adott, annak észt is ad hozzá. Nos Itt ez a Hollik nevű, aki egy nem létező pártnak a tagja. S most kormánybiztossá tette a “miniduce”. Feladata a sajtó megfelelő tájékoztatása.
Akkor kezdhetjük:
Igaz, hogy azért nem szavazzák meg a kormánypártok az átvilágítási törvényt, mert kiderülne a...
24 ezer ember halála lett volna megelőzhető - állítja a Demokratikus Koalíció, abban az anyagban, mely szerint Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere beismerő vallomást tett - a párt szerint.
Gyakorlatilag elismerte a kormány, hogy több tízezer ember haláláért felelős, olvasható ki a Demokratikus Koalíció által nyilvánosságra hozott dokumentumból.
A Kásler Miklós...
Sosem látott húzással készül az MSZP az EP választásokra – vajon bejön ez a szocialistáknak?
BalraMagyar -
Az MSZP még sosem élt ezzel a módszerrel.
Az MSZP megalakulásakor is már egy nagy párt volt, így sosem tartott még Toborzó Kampányt. No nem mintha most híján lenne taggal, ugyanis nagyságrendileg 25-30 ezer párttagja lehet az MSZP-nek jelenleg, amely nem sokkal marad el a Fidesz taglétszámától, azonban az MSZP...
Komoly politikai és jogi következménye lehet annak az eseménysornak, melyet tegnap elindított Orbán fő bizalmasa.
Több is történt annál, mint ami a látszat. Tegnap mi is beszámoltunk róla, hogy Szijjártó Péter hogyan égette le magát és minket a brit közszolgálati televízióban. De ennél több is történt abban az interjúben.
Mint ahogyan...
Friss: A volt szóvivő legfrissebb írásában akadt ki – Keményen nekiment a fideszes pártkatonáknak és csicskáiknak (részletek a cikkben)
BalraMagyar -
Török Zsolt szocialista politikus, volt szóvivő sosem rejti el a véleményét. Most a tőle megszokottnál is keményebben áll bele Orbán csicskáiba, és buzdít ellenük mindenkit...
Csak pár önkormányzat működésére van bővebb rálátásom. Van egy kis tapasztalatom is, hiszen 2 cikluson keresztül voltam egyéni körzetben megválasztott önkormányzati képviselő és 4 éven...
Gyurcsány olyan levelet küldött Merkelnek, amilyet még soha senki nem mert, finoman szólva is keményre sikerült ( részletek a cikkben )
BalraMagyar -
Volt miniszterelnökként még soha nem írtam hivatalos politikai levelet egyetlen volt kollégámnak vagy most hivatalban levő kormányfőnek. Most kivételt tettem. - kezdi Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke.
Mert az, hogy a magyar kormányfő feldúlhatja hazánkat és veszélybe sodorhatja Európát, az nem kis részben Merkel kancellár felelőssége is. Mert vagy európai...
Az MSZP nagyágyúja felmosta a padlót az újságíróval – élő adásban szedte darabjaira a tollnokot
BalraMagyar -
Nem finomkodott vele.
Azt gondolom sok MSZP szavazó várta már ezt a pillanatot. Ahogy közelednek a választások ismét nekiestek az újságírók az MSZP-nek. A nóta a régi, melyet a párt már százszor cáfolt és százszor bizonyította az ellenkezőjét, mégis választások előtt újra és újra és újra előcitálják a kollaboráció vádját.
Most...
Gábor György akkora balegyenessel küldte meg Veres András püspököt, a Katolikus Püspöki Konferencia elnökét, hogy a fal adta a másikat
BalraMagyar -
Veres András római katolikus püspök, a győri egyházmegye főpásztora, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nagykancellárja... ezt tudjuk.
A kiskorúak elleni egyházi abúzusok ügyében összehívott püspöki tanácskozást követően – amelyen Ferenc pápa is kemény hangon szólalt fel – Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia...
Áll a bál a jobboldalon – Toroczkai beleállt a kilépő Jobbikosba, aki az orrára csapta az ajtót
BalraMagyar -
Röviden és tömören ez történt.
Tegnapi hír, hogy újabb képviselő lépett ki a Jobbikból, méghozzá nem is kis személyiség, ugyanis Hegedűs Lórántné lemondott a pártban betöltött alelnöki tisztségéről és közölte, kilép a parlamenti frakcióból is. Indoklása szerint azért mert:
áthidalhatatlanná vált politikai stratégiai nézetkülönbségbe" került eddigi pártjával, a "posztkommunistákkal történő bármilyen...
Világméretű szégyen az Orbán-kormány teljesítménye – ezek az adatok mindenkit sokkolni fognak
BalraMagyar -
Ezek után még van valakinek kedve a Fidesz-re szavazni?
Hogy az isten keservibe van az, egy ilyen adatsor után nincsenek következmények? Miért nem mond le a felelős miniszer? Miért nem mond le a miniszterelnök?
Jelezném, hogy a szocikat ezért már tűzzel-vassal üldözte volna el a Fidesz által felheccelt tömeg. Vajon meddig...
Ezeket olvasta?
Ez is érdekelheti
Lázár János: Nagy a baj, fegyverszünetet kérek
„A mai a MÁV történetének egyik legnehezebb napja” – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter, miután soha nem látott erejű vihar tarolta...
Baranyi Krisztina „ellenzékisége”: Ezek a Fidesz módszerei szoktak lenni
Ferencvárosban egy újabb városfejlesztési projekt borzolta fel a kedélyeket – ám nem azért, mert ne lenne szükség élhetőbb, zöldebb közterekre. A vita nem is...
Molnár Csaba tényekkel cáfolta Hadházy Ákos Dobrev Klárát sározó vádjait
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke nyilvánosan reagált Hadházy Ákos legújabb posztjára, amelyben a független országgyűlési képviselő az óriásplakát- és médiamegjelenések Fidesz-irányította rendszeréről...
Magyar Péter beszólt – Parádésan oktatott a Tisza elnök
Magyar Péter ismét nem hagyta szó nélkül a róla szóló sajtóhíreket: a Tisza Párt elnöke egy frappáns Facebook-poszttal vágott vissza azoknak a médiumoknak, amelyek...
Dobrev Klára kiakadt – Súlyos üzenet ez Magyar Péternek
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke kemény és egyenes hangvételű interjút adott az Indexnek, amelyben egyértelmű üzenetet küldött nemcsak a Fidesznek, de Magyar Péternek...