2018május 22 Toroczkai László sajtótájékoutató fotós Vajda József
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Röviden és tömören ez történt.

Tegnapi hír, hogy újabb képviselő lépett ki a Jobbikból, méghozzá nem is kis személyiség, ugyanis Hegedűs Lórántné lemondott a pártban betöltött alelnöki tisztségéről és közölte, kilép a parlamenti frakcióból is. Indoklása szerint azért mert:

áthidalhatatlanná vált politikai stratégiai nézetkülönbségbe” került eddigi pártjával, a “posztkommunistákkal történő bármilyen közösségvállalás” ugyanis ellentétes a neveltetésével és a személyes meggyőződésével.

Ám a Fidesz közeli Mi Hazánk Mozgalom elnöke Toroczkai közölte nem kér Hegedűs Lórántnéból:

Ma reggel Hegedűs Lórántné a saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy a “posztkommunistákkal való közösségvállalás” miatt kilépett a Jobbik országgyűlési frakciójából, valamint lemondott alelnöki tisztségéről és kilépett a pártból is. […]  Kepli Lajos a színpadon bajtársaiként jellemezte a vörös ördögöket, Varga-Damm Andrea is coming outolt, és nyilvánosan csókolózott a néhány éve még a vérünkre szomjazó Vadai Ágnessel. Aki még ezek után sem ébredt fel, annak már késő.

A Mi Hazánk már nem vesz át senkit a Jobbik frakciójából.

A történeti hűség kedvéért jegyezzük még meg azt is, hogy Hegedűs Lórántné az alelnöki posztért cserébe ráadásul a tavalyi elcsalt jobbikos tisztújítás alkalmával komoly energiát fektetett abba, hogy megakadályozza, hogy mi átvegyük a Jobbik vezetését, ezzel megmentve azt a jobb sorsra érdemes pártot.

A vicc a történetben azonban nem Toroczkai kirohanása, hanem az, hogy Hegedűsnének esze ágában nem volt átlépni Toroczkaiékhoz, ugyanis a politikus bejelentette:

várhatóan március 31-ig lesz országgyűlési képviselő, aztán civil szakmája szerinti állásban kíván elhelyezkedni. Hegedűs Lorántné eredetileg építészmérnök.

Ez pedig azt jelenti, hogy nem hogy nem ment volna a Mi Hazánkba, de Toroczkai ezzel még nevetségessé is tette magát. Mi it ta baloldalon pedig kérünk egy kávét, mert igényeljük.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: