Megrendítő levelet kaptunk egy anyukától – ezt a mocskos aljasságot is csak a Fidesz képes meglépni!
BalraMagyar -
Tényleg nincsenek szavak amiket jó szívvel visszaolvasnék...
Bizonyára sok olvasónknak megvan az a történet, hogy a XV. kerületben az ellenzék által támogatott független polgármester Németh Angéla győzött. Azóta a Fidesz mindent elkövet annak érdekében, hogy ellehetetlenítse nem csak a polgármestert, hanem a kerületet is. Hónapok óta nincs elfogadott költségvetése a...
Néhány nappal ezelőtt belefutottam egy cikkbe a Nyugati Fény nevű portálon (itt).
A cikk lányege az volt, hogy hogyhogy nem csak az MSZP és a Fidesz közelinek mondott Mi Haznák Mozgalom tudott olcsón óriásplakát helyekhez jutni. Míg az összes többi ellenzéki párt vagy nem tudott plakáthelyet foglalni, vagy csak jóval...
Sosem látott időpontban, vasárnap jött ki a Magyar Közlöny, amelyben a Portfolio összesítése szerint 150 kisebb-nagyobb fejlesztési célra összesen bő 72 milliárd forintnyi, a GDP 0,2%-át kitevő támogatást szórt ki a kormány.
Három kormányhatározat is megjelent a december 23-án kiadott Magyar Közlönyben, melyeknek már címéből is kiderült, hogy gyors pénzköltésről...
Döbbenetes leleplező videót tett közzé Gyurcsány Ferenc Orbánról – ezt tényleg mindenkinek látnia kell
BalraMagyar -
Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke nem finomkodott. Olyan leleplező videót tett közzé Orbán Viktorról, ami alapjaiban rengetheti meg a rendszer alapjait.
Élő egyenesben omlik össze a kormányzat teljes kommunikációja. Gyurcsány Ferenc meglepően közérthetően magyarázta el egy leleplező videóban annak a gyűlöleten alapuló valóságshownak a részleteit melyet a Fidesz és...
Bödőcs Tibor kutya keményen nekiment Mészáros Lőrincnek! – A humorista rendesen kiosztotta a felcsúti gázszerelőt
BalraMagyar -
A Comedy Centralon április 19-én adásba kerülő új műsora apropóján adott interjút Bödőcs Tibor humorista a Magyar Narancsnak. - írja a 444.hu
Beszélt a közmédiáról, azt mondta, 2004 és 2010 között, mikor ő a Rádiókabaréban dolgozott, akkor sem volt igazi közszolgálati rádió a közrádió, de sokkal közszolgálatibb volt, mint a...
Béna kacsaként kullog az események után a kormányzat.
A nagy látványberuházásokon és stadionépítéseken túl, kimondhatjuk, hogy katasztrofálisan vezetik az országot narancsosék. Persze ez nem látszik egyenlőre a gazdaságon, hiszen az Európai Unió pénzei sorra érkeznek és a német autógyárak is tisztességgel csengetnek az államkasszába, azonban a valóban fontos területekkel semmit...
Lejtmenetben a TV2? – Újabb nagyágyú hagyja ott a Fidesz propaganda csatornáját, ez nagyon fog fájni
BalraMagyar -
Újabb nagyágyú távozik a köznyelvben csak propagandacsatornaként aposztrofált, az egyszer szebb napokat látott kereskedelmi csatornától.
A HVG információi szerint: "Azurák Csaba 18 év után a mai napon közös megegyezéssel távozik a TV2-től" - jelentette be szerdán közleményében a tévétársaság.
Mint írták, Azurák 2001-ben csatlakozott a Napló csapatához, legutóbb pedig az 1/1...
Ez de szép! – Az ország kedvenc vallásfilozófusa pár gondolattal lealázta a vérfideszeseket
BalraMagyar -
Újabb remek gondolatfutam egy kiváló honfitárstól: „Miért adnék egy fillért is a francia egyháznak?”
Kezdte sorait a kiváló vallásfilozófus, s meg is válaszolta az egyébként undorító kérdést...
Akkor hát egy kis továbbképzés: A Notre-Dame nem a francia katolikus egyház tulajdonában van. Erről legelőször az 1801-ben Napóleon és VII. Pius pápa által...
Egy csepeli nyugdíjas néni listázta a maffia-kormány főbb bűneit – Elég keményre sikerült
BalraMagyar -
„Az oktatást, az egészségügyet és a szociális ellátórendszert azonnal rendbe kell rakni” – jelentette ki Bangóné Borbély Ildikó az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kedden este... Az MSZP-s képviselő a műsorban bemutatta egy 74 éves csepeli asszony kézzel írt levelét, amiben a néni leírta neki Orbán Viktor 14 bűnét.
Az...
Ennyire undorító kampányt még nem láttunk – Döbbenetes mit művel a Fidesz Márki-Zay városában
BalraMagyar -
Döbbenetes, elkeserítő és egész egyszerűen gusztustalan ami Hódmezővásárhelyen folyik...
Szórólapozás a terjesztők oldaláról
Tegnap, séta közben megláttam egyik városrészben, hogy egy hölgy szórja a postaládákba a legújabb lejárató szórólapot Márki-Zay Péterről.
Gondoltam, megvárom, és kicsit megpróbálok vele beszélgetni.
Láthatóan ideges, kimerült volt és ijedten nézett felém. Rám nem, csak felém.
Megnyugtattam, hogy bár dühös...
Ezeket olvasta?
Ez is érdekelheti
Elmarad az MSZP országjárásának következő állomása
Az időjárási körülményekre hivatkozva elmarad a Magyar Szocialista Párt országjárásának mai, székesfehérvári állomása – közölte a párt hétfő délelőtt.
A rendezvényt eredetileg a város főterére...
Karácsony Gergely olyat adott Orbánéknak, hogy csak nyekkentek
Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn éles hangvételű bejegyzésben reagált a Péterfy Sándor Utcai Kórház és a kormányoldal friss nyilatkozataira, melyek a fővárost tették felelőssé a...
„Hahó Harcosok!” – Orbán üzenetet küldött a krumplikommandójának
„Hahó, Harcosok!” – így köszöntötte a magyar digitális gerillahadsereget Orbán Viktor, amikor bejelentette, hogy a Harcosok Klubja elhagyja a WhatsAppot, és Facebookra költözik. A...
Magyar Péter elszabadult: Porig alázta Orbánt
Vasárnap reggel ismét képernyőre került Orbán Viktor egyik kedvenc interjúhelyszínén, ahol a kérdezőként feltüntetett Lentulai Krisztián társaságában nosztalgiázott, filozofált és – a megszokott módon...
Csaknem egymillióan látták a videót ahol Orbánnal feltörlik a padlót
Már közel 1 millióan látták a TikTokon azt a parlamenti jelenetet, amelyben Komjáti Imre, az MSZP elnöke nyíltan és keményen felmosta a padlót Orbán...