Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tényleg nincsenek szavak amiket jó szívvel visszaolvasnék…

Bizonyára sok olvasónknak megvan az a történet, hogy a XV. kerületben az ellenzék által támogatott független polgármester Németh Angéla győzött. Azóta a Fidesz mindent elkövet annak érdekében, hogy ellehetetlenítse nem csak a polgármestert, hanem a kerületet is. Hónapok óta nincs elfogadott költségvetése a XV. kerületnek.

Ezáltal elmaradt a bölcsődei és óvodai dolgozók béremelése, mert a Fidesz azt is leszavazta a költségvetéssel együtt. Így az ellenzékbe szorult Fidesz azt teszi, amit tud: rombol.

Hogy pontos képet kapjunk, mit jelent ez a mindennapokban, megmutatjuk egy anyuka levelét, melyet eljuttatott szerkesztőségünkhöz:

“Lehet, hogy már lerágott csontnak számít a XV. kerület nem létező költségvetése, de van egy probléma, amiről még sehol nem olvastam, pedig több száz palotai családot érint. Ez pedig az iskolás gyerekek nyári táboroztatása.

A XV. kerületnek két nyári tábora van, az egyik Balatonvilágoson, a másik Bernecebarátiban. Évtizedek óta járnak ezekbe a táborokba a kerületi gyerekek. Az önkormányzat tartja fenn a táborokat, a szülőknek néhány ezer forintba kerül a 7 nap.

A rászoruló gyerekek, akiknek az iskolai étkezése 50 vagy 100%-ban támogatott, a táborban is ingyen étkeznek, csak a busz költségét kell kifizetniük. Úgy néz ki, hogy idén mindkét tábor elmarad.

Azon kívól, hogy hatalmas csalódás a gyerekeknek, hatalmas gond is a szülőknek. Tudjuk, hogy milyen nehéz megoldani a nyári szünet alatt a gyerekek elhelyezését, így plusz 1 vagy 2 hetet kell megoldani családok százainak.

A szegényebb családok gyermekeinek még nagyobb érvágás ez, hisz nekik nincs is más lehetőségük eljutni például a Balatonhoz. Több szülő jelezte, hogy hajlandó lenne akár többet is fizetni, csak legyen tábor, de ez is kevés.

A táborok felújítása, tavaszi karbantartása is elmaradt, hiába van meg rá a pénz. A kerületi politikai csaták miatt már a gyerekek nyári szórakozása is dugába dőlt. Egy kerületnyi kis és nagy gyerek és szüleik nevében kérjük, hogy foglalkozzanak a témával, hátha valaki meghallja segélykiáltásunk, és történik valami az ügyben.”


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: