Palkovics minisztériumában már mennek a lefejezések.
Két államtitkárt is felmentettek. derül ki a pénteki Magyar Közlönyben megjelent két határozatból – szúrta ki a 24.hu. Mindkét államtitkár az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz kötődik.
Az egyikük Weingartner Balázs, aki a fenntarthatóságért felelős államtitkár volt eddig, míg a másikuk Kara Ákos pedig az infokommunikációért...
Orbán korábbi minisztere borított.
Ilyen centralizált hatalom még a pártállam késői éveiben sem működött, és most sem működhet sokáig. Vagyis bukásra van ítélve. A változásra bizonyosan nem kell hosszú éveket várni – állítja Pálinkás József a Hírklikknek adott interjújában.
„Komoly változáshoz csak a politikai erőviszonyok jelentős átalakulása vezethet, például egy olyan politikai formáció...
Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, a DK elnökeFacebook-oldalán jelentette be a nagy hírt.
Országjáró körútra indul Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke azt is elárulta, hogy október 13-ig fiatalokkal fog találkozni az ország több pontján, mert szeretné megismerni az ő álláspontjukat is az ország jelenlegi állapotáról.
Mert szerinte a Demokratikus Koalíció elnöke a...
Tragikus!
Olyan szépen kezdett minden alakulni, az ellenzéki pártok jórészt megállapodtak egymással és minden párt belátta, hogy csupán egy jelölt győzheti le a Fidesz jelöltjét.
Azaz majdnem mindegyik. Úgy is fogalmazhatnék, hogy kibújt a szög a zsákból. A Kétfarkú Kutyapárt nemes egyszerűséggel Budapesten ráindul az esélyes ellenzéki körzetekben az ellenzéki összefogásra.
A...
Friss: Verőlegények bántalmazák az LMP-s aktivistát, aki rosszkor készített fotót Matolcsy feleségéről (+fotó)
BalraMagyar -
Az LMP közeli Azonnali számolt be az esetről.
Matolcsy György felesége éppen kampánymarcipánokat osztogatott Balatonakarattyán, amikor az LMP egyik kreatív munkatársa lencsevégre kapta a Nemzeti Bank elnökének polgármesterjelölt feleségét.
Verőemberek az LMP aktivistáját, fültövön vágták, barátját pedig leteperték.
Balatonakarattyai nyaralásán vette észre Nuszbaum Tibor, az LMP frakcióalkalmazottja és a Szomszédok forever facebookos mémoldal szerkesztője, hogy...
Bizony nincs olyan kampány, ahol ne lenne egy két ordenáré nagy pofon, amit maguknak osztanának le a jelöltek.
Ferencvárosban újrázni szeretne a Fidesz jelöltje Bácskai János. Ennek érdekében mindent megtesz a kerület polgármestere. Egyrészt kiadványain jól eldugta a Fidesz logót, mely úgy látszik már nem annyira vonzó mint egykor.
Másrészt kampányszlogennek...
Másfél hónappal a választás előtt kiélezett verseny néz ki a két esélyes főpolgármester-jelölt, Tarlós István és Karácsony Gergely között – írta a 24.hu, amely szerint a kormányhoz közeli intézetek nem publikált mérései is arra utalnak, hogy Tarlós veszített az előnyéből.
A lap szerint ennek több is oka lehet, közrejátszhat például, hogy
a májusi EP-választásra...
A Fidesz megint azzal kampányol, hogy Gyurcsányék le akarják bontani a határzárat
Elképesztő, hogy nincs új a tarsolyban, nincs programja a kormánypártnak, s hogy még mindig itt tartunk. Telefonon hívják majd az embereket, nehéz összeszámolni, hányadik kampány ez, ahol bevetik a „kerítésbontó ellenzék” című műsort... Arról nem is beszélve, hogy...
Döbbenet, hogy ez a nőszemély minden megszólalásával ki tudja ütni a biztosítékot! – A gyomrunk fordul fel tőle
BalraMagyar -
Elképesztő, hogy mit megenged magának ez a nő... Van aki elhiszi egyetlen szavát is???
„Leültünk az étteremben, és egyből azzal kezdte, hogy gyönyörű a szemem. Én meg bebandzsítottam, és ez nagyon tetszett neki,”
mesélte első találkozásukról Tímea Návai Anikónak. Elárulta: ezután három hónapig kereste Andy, de nem reagált a megkeresésére,
„mert ódzkodtam...
Elképesztő állapotok több kórházban – Ki kell hirdetni az országos egészségügyi válsághelyzetet?
BalraMagyar -
DK: Most a zalaegerszegi kórház vált működésképtelenné - Ki kell hirdetni az országos egészségügyi válsághelyzetet
Alotti Nasri húsz év után távozik a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Szívsebészeti Osztályának éléről, derült ki a Facebookon terjedő felmondóleveléből. Ebben azt írja, júniusi szabadsága idején a közreműködésével bekerült az osztályra egy sürgős szívműtétet...
Ezeket olvasta?
Ez is érdekelheti
Azonnali hatállyal lemondott a polgármester, akit tavaly 76%-al választottak meg
Balla László, Kiskunfélegyháza alpolgármestere a Félegyházi Közlöny hasábjain jelentette be: Csányi József, a város polgármestere lemondott tisztségéről. A politikus döntését egy hivatalos nyilatkozatban közölte...
Botrányvideó: Megvannak Lázár János budapesti utódai
A Kelemenet YouTube-csatorna legújabb videójában Kelemen László nem kisebb dolgot állít, mint hogy a politikai haveri rendszer – amelyről eddig leginkább a kormánypárti oldalon...
Lázár János: Nagy a baj, fegyverszünetet kérek
„A mai a MÁV történetének egyik legnehezebb napja” – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter, miután soha nem látott erejű vihar tarolta...
Baranyi Krisztina „ellenzékisége”: Ezek a Fidesz módszerei szoktak lenni
Ferencvárosban egy újabb városfejlesztési projekt borzolta fel a kedélyeket – ám nem azért, mert ne lenne szükség élhetőbb, zöldebb közterekre. A vita nem is...
Molnár Csaba tényekkel cáfolta Hadházy Ákos Dobrev Klárát sározó vádjait
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke nyilvánosan reagált Hadházy Ákos legújabb posztjára, amelyben a független országgyűlési képviselő az óriásplakát- és médiamegjelenések Fidesz-irányította rendszeréről...