Az ellenzéki oldal egyik legharciasabb képviselője most is az események sűrűjében van.
Itt ülök a kamu Városháza-ügyet vizsgáló bizottság ülésén, ugyanis a főváros engedi a fideszes ellenzékének, hogy vizsgálja az ügyet, hiszen nincs semmi takargatnivaló.
De lenne egy kihívásom a Fidesz politikusainak, és "újságíróinak" !
Fizetek egy jó vacsorát a Csigában annak,...
Hatalmas veszteség, szomorúság... Szinte nem találjuk a szavakat...
„Elbúcsúzom a mikrofontól, megválok a sportmikrofontól abban a reményben, hogy barátaimnak, kollégáimnak lesz még örömük ebben a mikrofonban, lesz még örömük a magyar futballban."
A magyar rádiózás legendája riporterként, tudósítóként, MLSZ-elnökként, valamint sportdiplomataként is fontos szereplője volt a magyar sportéletnek.
Szepesi György 1922. február...
A Népszava egy szakmai forrásra hivatkozva azt írta kedden, hogy legalább 500–700-ra becsülhető azoknak a hazai kutaknak a száma, ahol a hét néhány napján nem kapható benzin, gázolaj vagy egyik sem.
Az olajipari cégeknek ugyanis nem éri meg hatósági áron adni az üzemanyagot, ezért inkább nem töltik fel időben a kútjaikat.
A 24.hu...
Ma időközi országgyűlési képviselő-választást tartanak a Fejér megyei 4-es számú választókerületben, Dunaújvárosban.
Ma azért jérulhatnak ismét a választók az urnákhoz, mert az ott 2018 áprilisában parlamenti mandátumot szerző Pintér Tamást (Jobbik) tavaly októberben Dunaújváros polgármesterévé választották.
Mivel a két tisztség összeférhetetlen, a politikus lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról.
Az eddigi részvétel kifejezetten alacsonynak...
Ebből baj lesz!
A kormány szinte naponta győzelmi jelentésként adja elő, hogy mennyi védőfelszerelést sikerült szereznie a koronavírus-járvány elleni védekezéshez.
Röpködnek a milliárdok, a tonnák, a fürkészek és portyázók, kórházparancsnokok felügyelik a készleteket, az operatív törzs pedig arról számol be, hogy folyamatosan ellátják az első vonalban harcolókat.
A kórházakból, idősotthonokból kiszűrődő segélykiáltások...
"Jó lesz ez így, ezeknek!" - tartja a Fideszes mondás a magyar népről.
A cselédtörvény miatt sem lázadtak, akkor elfogadták a rabszolgatörvényt. Arra már radikális válaszokat adott az MSZP és néhány szakszervezet, majd több ellenzéki párt is csatlakozott. De aztán elment a nép karácsonyozni. A Budai Várban pedig azt mondta...
Újabb agymenés a Fidesztől.
A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte, hogy László Imre (DK) országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján azt követelte a kormánytól, hogy hirdesse ki az országos egészségügyi válsághelyzetet, valamint hajtson végre nagyarányú átcsoportosítást a költségvetésben az egészségügy javára.
A Fidesz azt írta, a Gyurcsány-korszak bűne, hogy hagyták leépülni a betegellátást,...
A tegnapi német-magyar meccs margójára. Először is gratulálok a csapatnak, gyönyörűen küzdöttek, minden tiszteletet megérdemelnek!
Sokkal többet értek el, mint a csoportkör végeredményéből gondolni lehetne. Tartás és hit sugárzott minden mozdulatukból, jó volt nézni egy igazi csapatot, köszönjük!
Másodjára, a fideszes megmondókáknak szeretnék üzenni, akik rögtön a magyar csapatnak örülni merő...
A miniszterelnöknek az amerikai zavargások kapcsán arról beszélt: a baloldal is próbálkozott erőszakkal Magyarországon.
Az amerikai zavargásokkal kapcsolatban először részvétet nyilvánított az elhunytak családtagjainak.
Mint mondta: nem minősítgetnek más országokat.
„Szurkolunk nekik és bízunk abban, hogy sikeresen meg fogják oldani a problémáikat. A baloldal Magyarországon is próbálkozott erőszakkal.
Rendőrsorfallal kellett megvédeni az országgyűlés...
Az MSZP alelnöke, Korózs Lajos nyugdíjszakértő újabb fontos segítséget adott a nyugdíjasoknak. Az MSZP videósorozatának harmadik epizódja a méltányosságból történő nyugdíjmegállapítás kérdésköréről szól.
Vannak olyan élethelyzetek, amikor nyugdíjra tarthat igényt egy olyan illető is, akinek nincs is meg a szükséges szolgálati ideje.
A jogszabályok szerint legalább 20 év szolgálati idővel rendelkezni...