Török Zsolt, 2018 december
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

“Jó lesz ez így, ezeknek!” – tartja a Fideszes mondás a magyar népről.
A cselédtörvény miatt sem lázadtak, akkor elfogadták a rabszolgatörvényt. Arra már radikális válaszokat adott az MSZP és néhány szakszervezet, majd több ellenzéki párt is csatlakozott. De aztán elment a nép karácsonyozni. A Budai Várban pedig azt mondta őkegyelmessége Vitéz Kőbányai OV, hogy “Jó lesz ez így, ezeknek!”

A melós hajnalban indul és csak aludni jár haza. Gyerekeivel olykor tud csak találkozni, pedig értük teper. De kevesebbet keres, mint a cseh, a lengyel, a szlovák kollégája saját hazájában. A cseh, a lengyel, a szlovák, vagy olykor már a román melós többet érdemel? Nem. De őt a saját kormánya többre tartja. Nem mondják, hogy “Jó lesz ez így, ezeknek!”

Nincs elég orvos, ápoló, a nép sokszor csak meghalni megy be a kórházba, s a család könnyezve búcsúzik már akkor mikor belép a kórház ajtaján: “Szegénykém. Talán már haza sem jön onnan. De jó lesz ez. Ennek így kellett lennie!”

Milyen ironikus a sors? Az egyik neves egészségügyi intézmény kiváló orvosa elhunyt, s így az utolsó érsebész is megszűnt ott létezni.
De ha ügyeket akarsz intézni, akkor a Kormányhivatalokban nincs (elég) ember, mert akit nem üldöztek el a közszolgálati rabszolgatörvénnyel, azt kirúgták. Olyan létszámhiány van, hogy emiatt már szabadságra sem lehet elengedni a közszolgálati dolgozók egy jelentős részét, akik így előbb-utóbb felmondanak a túlzott leterheltség miatt. Mi lesz ebből? Még súlyosabb létszám hiány. És abból? Jobb esetben csak napokig tartó sorban állás, rosszabb esetben elintézetlen, megoldatlan ügyek. De a kormányhivatalban ücsörgő polgár mit is mond? Vagy elkezdi szidni a még ott dolgozókat, hogy “haladjanak már, az istenit!”, vagy kimondja, amit kell: “Jó lesz ez így!”

Nincs elég pedagógus, mert sok esetben már egy bolti eladói állás is jobb megélhetést biztosít, mint a nemzet napszámosaként az egyik legszebb hivatást művelni. A gyerekek egy része örül, hiszen az órarendben lassan már tintával is be lehet írni: “lyukasóra”. A szülők morognak, hiszen “nem igaz, hogy nem lehet találni egy angol tanárt!”. Vagy belenyugszik, hogy rabszolgának, bérmunkásnak, vagy közmunkásnak idomított csemetéjének “Jó lesz ez így!”

A metrót felújítják méreg drágán, de a légkondi kimarad belőle. Tehát a tolvaj felcsúti bandája lopott is, meg belenyugodtak abba, hogy Putyin pincsije a legvidámabb barakkot csinálta gyarmatországukból. Mert ugye sokan nem értették, hogy az ellenzék miért kiabál az orosz uzsora hitel miatt. Hét ilyenekért, mert ma már nem fegyverrel gyarmatosítanak, hanem hitellel. Ahogy a rendszerváltás idején mondták: “Kimentek a tankok, bejöttek a bankok.” De főnek a saját és utastársaik levében a kedves szabad pesti polgárok. S amikor már nagyon facsarja az orrát a bűz, mikor már szauna törölközőt is visz magával a metrózáshoz, akkor azt mondja, amit a tolvaj a várból hallani akar: “Jó lesz ez így!”

Irtják az erdőket, kivégzik az élő Balatont, s közben hirdetik: nincs klímaváltozás. Kivágják az összes fát a városokban, s büszkén mutatják a betontengert, vagy a térkő sivatagot a szalagátvágáskor. S kérdezi valamelyik nacsalnyik: “Jó lesz ez így?” S a kétlábúak egy jelentős része tapsol. Majd másnap hőgutát kap, beszállítják a kórházba, ahol nincs már orvos, kevés az ápoló.

A rendőrök százával szerelnek le, mert “kuncog a krajcár” a borítékban. Aki még marad, azt hol a határra küldik, hol a tüntetőkkel szemben vezénylik, de egyre több köztük az épphogy nem gyerek, s egyre kevesebb a tapasztalt. A fiúk-lányok pedig pár hónap után dobbantanak. Vagy a maszek világba, vagy külföldre.

Az utak ramaty állapotban, de “jó lesz ez így, ezeknek!”. Az ár elviszi a falvakat, az emberek maguk segítenek magukon, mert nincs állam, aki megvédjen gáttal, vésztározóval, elegendő eszközzel, de “Jó lesz ez így, ezeknek!” A gyerekek, unokák jövőjét eladták már sokan, s ők elhúztak innen, hogy legalább nekik jobb legyen. Küldenek haza pénzt is. Szépen. De ki lesz ki gondozza majd az idős felmenőket, mert nincs elég “öregotthon”, nincs elég szociális szakdolgozó, ápoló. De “jó lesz ez így!” Drága a benzin, de jó az úgy, drága a zöldség, de a gazda meg csak fillért kap, de jó az úgy, drágább itthon a bolt, mint az “éhező” nyugatiaknál, de jó az úgy. “Jó lesz ez így, ezeknek!”
Jó lesz ez így?

Török Zsolt

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: