Gyurcsány Ferenc - Fotó: Gy. F. Facebook oldala
Megosztom másokkal is:

A Népszava egy szakmai forrásra hivatkozva azt írta kedden, hogy legalább 500–700-ra becsülhető azoknak a hazai kutaknak a száma, ahol a hét néhány napján nem kapható benzin, gázolaj vagy egyik sem.

Az olajipari cégeknek ugyanis nem éri meg hatósági áron adni az üzemanyagot, ezért inkább nem töltik fel időben a kútjaikat.

A 24.hu szemléjében jelzi: A Demokratikus Koalíció alelnöke, Varju László ebből azt a következtetést vonta le, hogy a kormány folytatja a benzinárstop kivezetését, hiszen a piacon nincsenek jelentős ellátásbeli problémák, mesterséges üzemanyaghiányról van szó azért, hogy minél kevesebben tankoljanak kedvezményes áron.

Nem maradt adós a reakcióval a Fidesz, amelynek közleménye szerint

„ha Gyurcsányékon múlna, már se benzin, se árstop, se gáz, se áram, se rezsicsökkentés nem lenne, és már belerángatták volna Magyarországot a háborúba”.

Egyúttal hozzátették, hogy a baloldal nem szavazta meg a benzinárstopot, amelynek köszönhetően „a magyarok tudnak tankolni, ráadásul Európa legalacsonyabb árán jutnak üzemanyaghoz”.


Megosztom másokkal is:

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --