A Demokratikus Koalíció szúrta ki a legfrissebb miniszteri utasítást, amely bizonyítja nem ment el teljesen az eszük - hiszen a lóvét azért zsebre rakják.
Arató Gergely a DK képviselője hívta fel a figyelmet arra a hivatalos utasításra, mely szerint:
Két fideszes képviselő mostantól SZÉNBIZTOS lesz
A Hivatalos Értesítőben megjelent miniszteri utasítások szerint...
Az hogy az egekig hagyják emelkedni az árakat nem más mint burkolt megszorítás. Főleg ha arra gondolunk, hogy az ÁFÁ-n keresztül - amely aztán tényleg csak az állam kompetenciája - hatalmas bevételekre tesz szert a központi költségvetés közvetlenül az emberektől.
A kormány azzal, hogy nem kezeli a válságot minden hatást...
A budapesti nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy nőt, aki a 2022-es országgyűlési választáson hamisított ajánlásokkal került képviselőjelölti nyilvántartásba. A nő a Gödény György nevével fémjelezett Normális Élet Pártjának volt a jelöltje.
A Budapesti 10. számú országgyűlési egyéni választókerületi Választási Iroda feljelentése alapján a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt...
Valójában mi sem lennénk büszkék arra a kormányzásra, ahol 1000 forint lett a kenyér és 750%-al emelték a gázárakat. Megértjük, hogy elbújt és nem mer a választói szemébe nézni.
Példátlan, hogy a miniszterelnök kihagyja az államalapítás ünnepét. Orbánnak erre most jó oka volt, ugyanis még mindig nyaralgat.
A magyar miniszterelnököt a...
A kormány köznevelésért felelős helyettes államtitkára szerint elég lesz 20 fokra fűteni az iskolákat a télen, ha pedig a tantermek hőmérséklete eléri a 20 fokot, akkor "további fűtést nem szükséges biztosítani".
Ez azt jelenti, hogy a kormány a gázzal való spórolást nem a Parlament, a minisztériumok vagy a hivatalok fűtésén...
Baranyi Krisztina Ferencváros polgármestere hónapok óta a DK-t szúrja ott, ahol tudja. A DK most válaszolt az összeférhetetlen polgármesternek.
Azzal nem tudunk mit kezdeni, hogy az elmúlt hónapok kommunikációja alapján Baranyi Krisztinának mindenről a DK jut eszébe - kezdi közleményét a DK szóvivője Barkóczi Balázs.
A politikus hozzáteszi: Azt javasoljuk a...
Visszakozott a kormány: a civilek és ellenzéki pártok tiltakozása ráébresztette a kormányt, hogy milyen hatalmas a közfelháborodás a nemrég megjelent erdőgyilkos kormányrendelet miatt - jelenti a Párbeszéd.
Karácsony Gergely pártja szerint: Megijedtek, ezért változtat az Orbán-kabinet a kormányzati megmondóemberek szerint "semmilyen természetvédelmi kárt nem okozó" rendeleten.
Ám ez a "puhítás" csupán...
Az ATV Híradónak beszéltek arról energiapiaci szakértők, hogy brutális áremelkedés jöhet az árampiacon, az áram piaci ára pedig az év végére elérheti akár a jelenlegi rezsiemelt ár két és félszeresét is.
Ez nagyon rossz hír, hiszen a kormány eddig is a piaci árakra hivatkozva jelentett be rezsiemelést, könnyen lehet, hogy...
A Demokratikus Koalíció politikusa Mucsi Tamás közösségi oldalán jelentette meg a birtokába került információkat.
Lázár János áll a gazdatüntetés mögött!? - írja a Mucsi Tamás Csongrád megyei DK-s politikus. Mint fogalmaz: Szabó Bálinton keresztül szúrja a kést Orbán Viktor hátába?!
Majd hozzáteszi, Lázár János jól mozog a gazdák köreiben. Szabó Bálint...
Ostoba módon falaznak Orbánék Mészáros nyerészkedésének! - írja közösségi oldalán Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke.
Ahogyan arra korábban felhívtam a figyelmet: zavartalanul nyerészkedhet az ország leggazdagabb embere a legszegényebbeken.
A miniszterelnök barátjaként ismertté vált Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó OPUS TIGÁZ Zrt. földgázelosztási területén - Észak-kelet Magyarországon - élő átlagos lakossági földgázfelhasználó...