Korábban beszámoltunk róla, hogy Gréczy Zsolt pert nyert a fidesz közeli Lokál ellen.
Mint írtuk: a Fővárosi Törvényszék a mai tárgyaláson elsőfokon helyreigazításra kötelezte a Lokál című lapot és internetes portált.
A kiadvány valótlanul állította, hogy Gréczy Zsolt "zaklatta, csábította" Zsoldos Gábor dobos élettársát. Ezt a helyreigazítást 30 napon át kell közölniük.
Most...
Korábban megírtuk, hogy heroikus kűzdelemben hatalmas győzelmet aratott és ezzel polgármesteri mandátumot szerzett az MSZP megyei alelnöke ott, ahol korábban úgy hittük, lehetetlen az ellenzéki győzelem.
Korábbi cikkünket itt tekintheti meg (kattintson)
Most érkezett azonban egy másik hír, mely szerint úgy néz ki az ellenzék újabb győzelmet zsebelt be a mai...
Hosszan tartó betegség után 37 éves korában elhunyt Kiss Eszter, az Index újságírója – tudatta a portál.
“Kiss Eszter 1982-ben született Zalaegerszegen. „Tizennyolc évnyi szín, fény és árnyék, illat” – így emlékezett ott töltött éveiről a Mi Vidékünk projekt zalai állomásánál. Budapestre felkerülve magyar-történelem szakon végzett az ELTE-n.
Az újságíráson kívül foglalkozott...
Rétvári Bence államtitkár szerint „a kormánynak 2010 óta kiemelten fontos, hogy minden módon kifejezze megbecsülését az idősek iránt, nem csupán szimbolikusan, de anyagi eszközökkel is.”
Vannak, akik szerint Rétvári nem mond igazat, mert a kormány nyugdíjasokat érintő intézkedéseit sok mindennek lehet nevezni, de megbecsülésnek semmiképp. - írja az MSZP elnöke,...
Nagyon úgy néz ki, hogy nemsokára összecsaphat a DK fiatal politikusa a bukott ellenzéki pártelnökkel.
Alig, hogy Gyurcsány Ferenc DK elnök bejelentette hogy szerinte 2022-ben csak egy győzelmi forgatókönyv lehet, vagyis hogy az ellenzék összefog, közös listát és közös miniszterelnökjelöltet állít Orbánékkal szemben, Vona Gábor bukott Jobbik-elnök máris a közös...
Felrobbant az internet – Juszt László legutóbbi kiírása miatt őrjöngenek a teljes jobboldalon
BalraMagyar -
Hölgyek és Urak!
Korra, nemre, nemzetiségre, pártbeli hovatartozás, vallási felekezetre való tekintet nélkül van néhány kérdésem:
Miféle ember az, aki kifelé elismeri a mai határokat, befelé pedig nagy Magyarországról beszél és nagy Magyarország térképeket mutogat?
Vajon minek nevezhetem azt az embert, aki nem vállalja nyilvánosan a döntéseit, azoknak terheit másokra osztja?
Minek nevezhetem...
Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke felvázolta a stratégiát, amivel 2022-ben az ellenzék legyőzheti a kormányt. Soha ennyire kézzel fogható közelségben nem volt még a kormányváltás.
Működhet Gyurcsány terve. Ha megnézzük a legfrissebb számokat - ide kattintva megnézheti - igaza lehet a DK elnökének. Gyurcsány stratégiája egybevág azzal, amit az...
Vezetnek az ellenzéki pártok, erősödött az MSZP.
Nagy verseny van a Fidesz és az ellenzék között. Egy éve még nehezen írtuk volna le, de 2020 ebben is változást hozott ugyanis az ellenzék országosan pariban van a Fidesszel, Budapesten pedig magabiztosan vezet.
A Népszava közölte a Publicus intézet legfrissebb felmérését, melyből kiderül:...
Nincs szó utólagos törvénymódosításról, hogy helyettes államtitkár lehessen Rácz Zsófia, hiszen még a kinevezése előtt írták át a törvényt – magyarázta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár...
A Magyar Hírlapnak adott interjújában védte meg Rácz Zsófia kinevezését Novák Katalin. Emlékezetes, Rácz úgy kaphatja meg a helyettes államtitkári posztot, hogy miután...
Amikor stadion épült Orbán hátsó udvarában kikerekedett a szemem. Amikor kisvasutat építettek, bevallom először nem hittem el, pedig igaz. Ma meg már.... hát nem is tudom, Felcsúton minden megépülhet ma már.
https://www.youtube.com/watch?v=cSNkEYEb_eY
Alig néhány ezer fős faluban nem akárkik laknak. Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc faluja a magyar Dallas, ahol bármi...
Ezeket olvasta?
Ez is érdekelheti
Azonnali hatállyal lemondott a polgármester, akit tavaly 76%-al választottak meg
Balla László, Kiskunfélegyháza alpolgármestere a Félegyházi Közlöny hasábjain jelentette be: Csányi József, a város polgármestere lemondott tisztségéről. A politikus döntését egy hivatalos nyilatkozatban közölte...
Botrányvideó: Megvannak Lázár János budapesti utódai
A Kelemenet YouTube-csatorna legújabb videójában Kelemen László nem kisebb dolgot állít, mint hogy a politikai haveri rendszer – amelyről eddig leginkább a kormánypárti oldalon...
Lázár János: Nagy a baj, fegyverszünetet kérek
„A mai a MÁV történetének egyik legnehezebb napja” – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter, miután soha nem látott erejű vihar tarolta...
Baranyi Krisztina „ellenzékisége”: Ezek a Fidesz módszerei szoktak lenni
Ferencvárosban egy újabb városfejlesztési projekt borzolta fel a kedélyeket – ám nem azért, mert ne lenne szükség élhetőbb, zöldebb közterekre. A vita nem is...
Molnár Csaba tényekkel cáfolta Hadházy Ákos Dobrev Klárát sározó vádjait
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke nyilvánosan reagált Hadházy Ákos legújabb posztjára, amelyben a független országgyűlési képviselő az óriásplakát- és médiamegjelenések Fidesz-irányította rendszeréről...