Nagy bejelentést tett Gyurcsány Ferenc – Ezzel a tervvel győzhet az ellenzék

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke felvázolta a stratégiát, amivel 2022-ben az ellenzék legyőzheti a kormányt. Soha ennyire kézzel fogható közelségben nem volt még a kormányváltás.

 

Működhet Gyurcsány terve. Ha megnézzük a legfrissebb számokat – ide kattintva megnézheti – igaza lehet a DK elnökének. Gyurcsány stratégiája egybevág azzal, amit az MSZP is mond, ugyanis a DK elnöke szerint:

Egy közös miniszterelnök-jelölt, egy közös lista, mindenhol csak egy egyéni ellenzéki jelölt. Egy az egy ellen. Így lehet győzni

– mutatott irányt az ellenzéknek Gyurcsány Ferenc első 2020-as posztjában.

A volt miniszterelnök azt írta, hogy „a Fidesszel szembeni ellenzék a két legfontosabb kérdésben készen áll a stratégiai szövetségre”. Szerinte minden ellenzéki párt egyetért abban, hogy Magyarországnak az európai demokráciák között van a helye. Illetve abban is, hogy csal a teljes összefogás vezethet sikerre.

Ez utóbbi állítását alátámasztja, hogy a két 2018-as választás közül azon szerepelt jól az ellenzék – az önkormányzati választáson –, ahol működött az együttműködés.

„Az a feladatunk, hogy 2021 őszére minden tekintetben készen álljunk. Külön, de együtt. Önálló pártok közös nagy ellenzéki választási szövetségesként.
Ezt kell megalkotni a következő másfél évben” – írta Gyurcsány.

Érdemes megjegyezni, hogy a kormánypártok is észlelték, hogy a centrális erőtér már nem működik, ezért tavaly év végén elfogadtak egy törvénymódosítást, amely megnehezíti az összefogást.

A törvénymódosítás szerint „a független és a függetlenné vált képviselő megbízatása alatt képviselőcsoport megalakításában nem vehet részt és képviselőcsoporthoz nem csatlakozhat”. Az indokolás szerint a javaslat célja, hogy az Országgyűlésben mandátumot szerző képviselő megbízatását annak a pártnak a színeiben vagy függetlenként lássa el, ahogy azt a választópolgároktól elnyerte.

Ezzel a Fidesz azt akadályozza meg, hogy az ellenzékiek tömegesen függetlenként indulhassanak, majd utána – esetleg így mandátumot nyerve – megalakíthassák a parlamenti frakciójukat.

24.hu/BalraMagyar

 


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours