Persze, jobb lett volna megnyerni azt a bizonyos körzetet Solymáron, ahol vasárnap önkormányzati képviselőt választottak.
Drukkoltam Kárpáti Zsuzsának, akit helyben jól ismernek, és noha nem pártpolitikus, minden demokratikus párt kivételes egyetértésben támogatott. Nem nyert: 43%-ot ért el. Mégsem keseredtem el, mert számoltam. Solymáron mindig a jobboldal győzött, 2014-ben kizárólag fideszes...
Egy ausztriai magyar nyílt levélben úgy megküldte Lázárt, hogy még sokáig emlegetni fogja. Tényleg nem szívesen lennénk mostanában az ország Lézer Jancsijának a helyében...
Nyílt levél Lázár Jánosnak
Nehéz lenne Önt megszólítani, így ha nem bánja, ezt most mellőzném. A tisztelt megszólítást ki kell érdemelni, míg a kedves sem lenne helytálló...
Figyelem...
Eredetileg hétfőre vagy keddre akartak behívni, de ezek számomra alkalmatlan időpontok voltak, így hát maradtunk a szerdában, vagyis a ma estében.
Olga Kálmán műsoráról van szó.
Aztán jött délelőtt egy sms Olgától: „Lesz egy szabad estéd ma.” A többi már ismert.
Akkor, ugye, senki sem ért félre? Nem a magam tévés szereplésének...
CSALÁDVÉDELMI INTÉZKEDÉSEK
Tisztelt magyar családok!
A komcsik összeálltak a nácikkal, az ellenzék fejjel nekiment a falnak, pókemberként ugrál a falon a tévénkben, Fábry szilveszteri kabaréja nem volt ilyen jó, csókollak, Sanyikám, elég a havi 30 milla, vagy megduplázzam, mint a sport TAO-t?
Röhögjük ki magunkat nyugodtan ezeken a hazaárulókon. A szitán már...
És most kezdődik. Vagy kezdődne. Vagy kezdődhetne.
Ugyanis a nyertes ellenzéki polgármestereknek és csapataiknak most kellene szépen, komótosan kiborítani a fiókokat, a szekrényeket, az irattartókat, a dossziékat, mindent, az utolsó szögig.
A Borkai-ügy (és nem a jachton történtekre gondolok, hanem a maffiahálózatra, például a semmiért felvásárolt, majd az Audinak jó pénzért...
Kéri László politológus az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt arról, hogy a vírus miatt kialakult helyzet tovább mélyíti a magyar társadalomban már meglévő törésvonalakat és szerinte a kormány meg sem próbálta enyhíteni ezt.
A politológus az ATV műsorában hívta fel a figyelmet arra, hogy a magyar lakosság egyharmada falun él, ahol...
AKKOR IS HAZUDIK, HA NEM MOND SEMMIT
Vadkeletinek, s minden ízében vállalhatatlannak nevezte Szél Bernadett, hogy Karikó Katalint kisújszállási asszonyságként említette Orbán, Szabó Tímea szerint a miniszterelnök egy kényúr, Bősz Anett pedig elnézést kért a tudóstól.
Mint ismeretes, Karikó Katalin az az 1985-ben kivándorolt magyar tudós, akinek a Drew Weismannal közös...
Elhivatott pacifistaként és hatgyermekes családapaként leginkább szétfeszítő tehetetlenséggel figyelem az Ukrajnában zajló eseményeket:
a híreket falva egyik pillanatban cselekvésre szorul össze az öklöm, a másik pillanatban ugyanez a kéz már inkább csak öleli a gyermekeimet és nyugtatja őket, hogy nem lesz semmi baj. Pedig baj van. És nem csak Ukrajnában....
A Fidesz megmondóembere megint megmutatta, hogy a stílus maga az ember. Hiába, a Fidesz V. számú tagkönyvének tulajdonosa Bayer Zsolt csak azt adhatja, ami a személyisége lényege.
Hadházy Ákos független parlamenti képviselő azzal húzta ki a gyufát a Fidesz megmondóemberénél, hogy közösségi oldalán egy áthallásos írást osztott meg a Berlinben...
"Milliók számára jólétet teremteni csak tisztességes bérekkel lehet – kezdte beszédét Dobrev Klára.
Az árnyék-miniszterelnök szerint az Orbán-kormánynak azért célja a fizetések alacsonyan tartása, mert így jelentősen emelkedik a nagytőkések, a milliárdosok jóléte, így marad nekik magánrepülőkre, jachtokra, luxusutakra.
Dobrev Klára szerint az államnak nagy szerepe van abban, hogy mekkorák a...