Kéri László, politológus
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kéri László politológus az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt arról, hogy a vírus miatt kialakult helyzet tovább mélyíti a magyar társadalomban már meglévő törésvonalakat és szerinte a kormány meg sem próbálta enyhíteni ezt.

A politológus az ATV műsorában hívta fel a figyelmet arra, hogy a magyar lakosság egyharmada falun él, ahol nehezebb betartani a kormányzati intézkedéseket.

Példaként felhozta a boltokban bevezetett idősávozást, mert alapból rövidebb ideig vannak nyitva a kisboltok a falvakban, így szinte megoldhatatlan a kormány kérése.

Kéri szerint, sokaknak a túlélésről szólt az elmúlt pár hónap, mert a lakosság 30 százaléka hónapról hónapra él, így akár már egy hónapos kihagyás is beláthatatlan következményekkel járhat.

„A járvány miatt, most olyan pofont kapott a magyar társadalom, amilyet legutóbb talán 1956-ban kapott. Szerinte ráadásul a kormány részéről sem látszott szándék arra, hogy az említett 30 százalékon segítsen” – jegyezte meg Kéri.

Kéri szerint, teljesen megváltozott az élet a vírus hatására, de a kisebb falvakból semmilyen hír nem érkezett, így nem lehet tudni, hogy milyen hatással volt az ottani életre a vírusjárvány.

A politológus úgy gondolja, hogy a kormány ebben a negyedévben is ugyanazt tette, mint az elmúlt tíz évben, csak sokkal koncentráltabban.

Szerinte a Fidesz kommunikációjából az látszott, hogy csak a saját szavazóbázisuk a fontos, akik garantálhatják a következő győzelmüket is. Kéri hozzátette, hogy a lakosság kreatívan kezelte a vírus okozta problémákat.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: