A Kossuth-díjas költő 77 éves volt.
Életének 77. évében súlyos betegség után vasárnap este elhunyt Farkas Árpád Kossuth-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Farkas Árpád 1944. április 3-án született az udvarhelyszéki Siménfalván. A kolozsvári a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar szakán szerzett diplomát, majd rövid tanári pálya után 1968-tól a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Megyei Tükör alapító munkatársa volt....
2006-ban István Hiller házában is megtörtént egy támadás, amelynek során szerinte György Budaházy terrorista volt, és ezt a képviselő szemébe is mondta.
Korábban beszámoltunk róla, hogy Katalin Novák elnök kegyelmet adott György Budaházynak.
Természetesen elfogultsággal áll a kérdéshez Hiller. Házába lövés történt, átrepült a szekrényen, amelyben felesége kosztümjei voltak.
Különös érzés volt,...
Elképesztő már szinte a teljes média az Orbán-rezsimet kiszolgálók kezébe került – Vajon kinek lett újabb rádiója?
BalraMagyar -
A Médiatanács döntött az országos kereskedelmi rádiós pályázat eredményéről, közölte a szervezet.
A Médiatanács az egyedüli alakilag és tartalmilag egyaránt érvényes ajánlatot benyújtó Hold Rádiós és Televíziós Reklám Kft.-t állapította meg nyertesnek az országos kereskedelmi rádiós pályázaton.
A szolgáltató az ajánlat alapján POP FM névvel tervezi megkezdeni adását a tizennyolc frekvenciát...
Ossza meg mindenkivel, mert elúszhat a voksa, ha erre az apróságra nem figyel oda.
Nem fogják figyelembe venni azokat az önkormányzati szavazatokat, amelyeket a választók tévedésből a nemzetiségi választás zöld borítékjába raknak be vasárnap. - írja az infostart.hu.
Ha rossz színű boritékba kerül a voksa, akkor azt érvénytelennek fogják nyilvánítani.
Erre jutottak a...
Idén eddig 7600 határsértőt fogtak el Magyarországon, és 97 embercsempész ellen indítottak eljárást - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán.
Iiii&<<Bakondi György szerint ez azt jelenti, hogy a magyar határon folytatódik a tavaly óta jellemző tendencia.
A főtanácsadó a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a...
Budapesten nullára kell csökkenteni a halálos közúti balesetek számát.
Hogy ez a célunk, abban egyetértettünk Terdik Tamás vezérőrnaggyal, Budapest rendőrfőkapitányával, akivel mai találkozónkon áttekintettük, milyen lépések szükségesek a fővárosi közlekedésbiztonság erősítéséhez.
Ebben én a zéró tolerancia elvét vallom:
több lépésben igenis elérhető cél, hogy senki ne haljon meg közúti balesetben Budapesten.
Mindez sajnos...
Világszerte leállt a Facebook üzenetküldő alkalmazása, a Messenger. Sok felhasználó csak nem tud üzeneteket küldeni vagy fogadni, de olyanok is vannak, akik már bejelentkezni sem tudnak. A leállás a böngészőben megnyitott Facebookot is érinti.
A Downdetector alapján már szerda este fél 10 körül akadozott a rendszer, de csütörtök délre szinte minden kontinensről érkezett bejelentés.
Már...
Molnár Gyula az MSZP pártelnöke keményen és világosan fogalmaz! Annyira világosan amennyire már rég fogalmaztak a Szocialisták.
Jó látni, hogy a szocialista elnök végre rácsap az asztalra, mert az ellenzéki oldalon sokan nem értik miről szól ez a harc.
Mint Molnár pártelnök fogalmaz: 2018 nem "egy" választás, hanem "a" választás. Nincs...
Halottról jót, vagy semmit. Mindenkinek jár a rèszvèt. Ezúton fejezzük ki rèszvètünk azoknak akik mégis szerették.
Meghalt a Dózsa György úti gázoló néven ismert M. Richárd - közölte családja a közösségi médiában.
A férfit 2021 júliusában jogerősen három és fél év letöltendő szabadságvesztésre ítélték a baleset miatt.
M. Richárd 2017. május 15-én...
Vadai Ágnes páros lábbal állt bele Orbánba, s legújabb soktízmilliárdos luxushobbijába
BalraMagyar -
Felháborító, hogy a Honvédelmi Minisztérium tízmilliárdokat áldoz a miniszterelnök luxushobbijára
Felháborító, hogy a Honvédelmi Minisztérium tízmilliárdokat áldoz a miniszterelnök luxushobbijára- kezdődik a DK közleménye.
Az elmúlt két évben a Magyar Honvédség két Airbus 319-es és két Falcon 7X repülőgépet szerzett be. Ennek részleteit a Honvédelmi Minisztérium gondosan titkolja, hiába kértem többször...
Ezeket olvasta?
Ez is érdekelheti
Lázár János őrjönghet: újabb MÁV-fiaskó után valószínűleg behívatja Viktort
A magyar vasút helyzete újabb mélypontjára ért, miután a Keszthelyről Budapestre tartó InterCity vasárnap este hat órával az indulás után még mindig csak Siófok...
Tóth Bertalan az MSZP frakcióvezetője odacsapott Rogánnak – egy ország röhög rajta
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője Facebook-posztban szedte darabjaira a Fidesz legújabb politikai színjátékát, a VOKS 2025 nevű „véleménynyilvánító szavazást”, amelynek lebonyolítása annyira túl lett...
Ez durva: Lázár János darabokra hullott Magyar Péter TikTok-videója után!
Kelemene László és a Kelemenet YouTube csatorna legújabb videójában egy humoros és éleslátó összefoglalót kapunk arról, hogyan szedte darabjaira Magyar Péter Lázár János építési...
Ezt nem láttuk jönni: TikTok-on alázta porig Magyar Péter Lázár János „rozsdaminisztert”
Kelemene László és a Kelemenet YouTube csatorna legújabb videójában egy humoros és éleslátó összefoglalót kapunk arról, hogyan szedte darabjaira Magyar Péter Lázár János építési...
Ez a Fidesz országa: Országos méretű a felháborodás Operaházban történtek miatt
Felháborodást váltott ki, hogy a Magyar Állami Operaház vezetése 29 munkavállalót bocsátott el – takarékosságra hivatkozva, érdemi egyeztetés nélkül. A szakszervezetek szerint a döntés...