Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Ossza meg mindenkivel, mert elúszhat a voksa, ha erre az apróságra nem figyel oda.

Nem fogják figyelembe venni azokat az önkormányzati szavazatokat, amelyeket a választók tévedésből a nemzetiségi választás zöld borítékjába raknak be vasárnap. – írja az infostart.hu.



Ha rossz színű boritékba kerül a voksa, akkor azt érvénytelennek fogják nyilvánítani.

Erre jutottak a Nemzeti Választási Bizottság tagjai, akik a napokban hivatalos iránymutatást is kiadnak erről.

Az iránymutatást a Nemzeti Választás Iroda elnöke kérte a bizottságtól. Pálffy Ilona már hetekkel ezelőtt elmondta az InfoRádióban, hogy az önkormányzati választással egyszerre megtartott nemzetiségi szavazás alaposan megnehezíti a szavazók és a voksokat összeszámlálók dolgát.

“Azért bonyolult a helyzet, mert 13 nemzetiség van, így előfordulhat olyan szavazókör, ahol 13 nemzetiségi névjegyzék fog szerepelni, és nem mindegy, hogy X állampolgárnak, aki lengyel nemzetiségiként regisztrált be például, esetleg német szavazólapot adnak-e, vagy sem – mutatott rá az NVI elnöke.

– A nemzetiségi szavazólapok zöld színűek lesznek, […] ezeket zöld borítékba kell beletenni. Viszont ez le is kell ragasztani

– nyomatékosította Pálffy Ilona. – Addig, amíg a fehér szavazólapokat nem is kell borítékba tenni, és egyáltalában nem kötelező leragasztani, előbbit kötelező leragasztani, mert ha nem ragasztják le, akkor érvénytelenek lesznek a szavazólapok.”

Pálffy Ilona kérésére a Nemzeti Választási Bizottság tagjai hamarosan egy iránymutatást adnak ki arról, hogy mi legyen a zöld borítékokba rakott fehér szavazólapokkal. De a válaszhoz nem kell megvárni a hivatalos szöveget, azt ugyanis már most megállapították, hogy ezeket figyelmen kívül kell hagyni az eredmény megállapításakor. Ez azért fontos, mert








a fehér szavazólapon leadott önkormányzati voksokat nem ugyanazok számolják össze, mint a zöldeken lévő nemzetiségi X-eket.

Az előző a szavazatszámláló bizottság feladata, míg utóbbi a helyi választási bizottságé.

A nemzetiségi választás miatt egyébként néhány szavazókörben sorok alakulhatnak ki, figyelmeztetett a Nemzeti Választási Iroda elnöke. “Hogyha mondjuk egyszerre kapja meg a szavazólapot a választópolgár, akkor is, amíg hat szavazólapot kitölt a fülkében, az biztos, hogy hatszor annyi idő, mint az uniós választásnál volt, ahol egy szavazólapot kellett kitölteni – magyarázta Pálffy Ilona. – Olyan elképzelések is vannak, hogy ahol sok a nemzetiségi választópolgár, ott először leszavaznak az önkormányzatira a fehér szavazólapokkal, utána kijönnek, megkapják a zöld szavazólapokat és újra visszamennek a fülkébe, ez is lényegében megduplázza a választópolgárok számát – fűzte hozzá. – Emiatt számítunk arra, hogy


lassabb lesz a szavazás menete, és lehetnek sorban állások,

de olyan mértékben készülnek rá a jegyzők mindenütt, hogy remélem, túl sok fennakadás nem lesz.”

Október 13-án 1745 magyarországi településen, összesen 2715 nemzetiségi választást tartanak.

infostart.hu


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Nem jutnak el Önhöz a legfrissebb ellenzéki hírek?

Nem véletlen.

A kormánypropagandának az a célja, hogy minél kevesebbekhez szóljon az ellenzék. Töltse le mobiltelefonjára ingyenes hírküldő szolgáltatásunkat, hogy közvetlenül kapcsolatban maradhassunk.

Ide kattintva letöltheti!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here