Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

A Kossuth-díjas költő 77 éves volt.

Életének 77. évében súlyos betegség után vasárnap este elhunyt Farkas Árpád Kossuth-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Farkas Árpád 1944. április 3-án született az udvarhelyszéki Siménfalván. A kolozsvári a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar szakán szerzett diplomát, majd rövid tanári pálya után 1968-tól a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Megyei Tükör alapító munkatársa volt. Már diákként kezdett publikálni a kor erdélyi magyar kulturális lapjaiban.

Első verseskötete, a Másnapos ének 1969-ben jelent meg, melyet még a romániai rendszerváltás előtt a Jegenyekör, majd az Alagutak a hóban követett. Asszonyidő címmel publicisztika-, Bolhalakodalom címmel gyermekvers-kötetet is megjelentetett.

1971-től a marosvásárhelyi Igaz Szó, az 1990-es névváltás után a Látó irodalmi folyóirat szerkesztőjeként, 1993-tól 2010-es nyugdíjba vonulásáig a Háromszék napilap főszerkesztőjeként dolgozott.

Munkásságát 1985-ben a Román Írószövetség prózadíjával, 1993-ban József Attila-díjjal, 2002-ben Balassi Emlékkarddal ismerték el.

A Magyarország Babérkoszorúja-díjjal tüntették ki 2016-ban, 2018-ban kapta meg a Kossuth-díjat. 2019-ben Sepsiszentgyörgy önkormányzata Pro Urbe-díjban, 2020-ban a Székely Nemzeti Tanács Gábor Áron díjban részesítette.

Farkas Árpádot szerdán temetik Sepsiszentgyörgyön, az új szemerjai temetőben.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:


Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

Gyurcsány Ferenc: Orbán ellen, csak egyetlen fegyver létezik

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke egy újabb nyílt üzenetben szólalt fel Orbán Viktor kormányával szemben, hangsúlyozva, hogy a hazánk elárulásával csak bátorsággal lehet...

Olyan alázást kapott Orbán, amire eddig egyetlenegyszer volt csak példa

Egyetlen egyszer volt csak példa arra, hogy valakit így köszönöttek az Európai Parlamentben. Talán beszédes éppen Orbán Viktor volt az, akit már korábban is...

Elakadt Orbán lélegzete: Dobrev Klára a legsúlyosabb dolgot kérdezte meg nyílvánosan Orbántól

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Strasbourgban élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt az Európai Parlament plenáris ülésén. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy Orbán azért kormányoz...

Magyar Péter vs. Orbán Viktor Strasbourgban: Miniszerelnök úr, vége van!

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, először fordult személyesen Orbán Viktorhoz Strasbourgban, reagálva a miniszterelnök EU-elnöki programbeszédére. Az Európai Néppárt képviselőjeként Magyar Péter öt...

Nap híre: Nem minden nyugdíjas kap 13. havi nyugdíjat

Nem minden nyugdíjas kaphatja meg a 13. havi nyugdíjat legalábbis a Pénzcentrum összefoglalója alapján ezt állítja a Nap Híre hírportál áttekintve  a törvényi szabályozást. A...

Manfred Weber Orbán arcába vágta: Magyar Péter le fogja győzni önt

Weber szerint a korrupció napi szinten okoz gondot Magyarországon. A Néppárt elnöke különösen furcsának tartja, hogy Orbán két éve még Putyinhoz ment tárgyalni, majd...

Égett Orbán arca a szégyentől: Felmosták Orbánnal a padlót a szocik Brüsszelben

Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának vezetője, Iratxe García Pérez, élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi felszólalását. A spanyol EP-képviselő szerint Orbán Viktor 2010 óta nem...

Hadházy Ákos újabb botrányt tárt fel Orbán Áronról, a miniszterelnök testvéréről

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben Orbán Áron, a miniszterelnök testvérének vagyonosodására és üzleti érdekeltségeire hívja fel a...