Hírek

Tájékozódjon a világ történéseiről ebben a rovatban. Minden, ami aktuális és fontos, az országos hírektől a globális eseményekig. Legyen naprakész a politikai, gazdasági, tudományos és kulturális történésekkel, amik meghatározzák a világunkat. A "Hírek" rovat az ön személyre szabott információközpontja.

  Zavar, félreérthető megfogalmazások és az ebből fakadó káosz uralja az együttműködésre ítélt, elvileg erről tárgyaló baloldali pártok médiaterét, míg az egység távoli. "Szó sincs megállapodásról. Elvekről, keretekről már van köztünk és a Demokratikus Koalíció, valamint az Együtt és a Párbeszéd között egyetértés, de még tárgyalunk. Belátható időn belül meglesz a...
Olvasónk juttatta el a BalraMagyarhoz az információkat! Előző cikkünkből kiderült, hogy valami perverz vonzalma van a szélsőjobbnak Horn Gyula szobrához. Ebben a cikkünkben lerántjuk a leplet, hogy ki áll a szobor elleni támadás mögött és azt is, hogy bizony a Jobbiknak nincs mit tagadnia. Olvasónk információja alapján beazonosítható hogy a tettes...
Ezt kivételesen minden kommentár nélkül osztjuk meg: Budapest, 2017. november 5., vasárnap (OS) - Közlemény Gulyás Gergely nyilatkozatára A Magyar Iszlám Közösség mély megdöbbenéssel és felháborodással olvasta Gulyás Gergely képviselő úr nyilatkozatát, mely szerint nem lesznek mecsetek Magyarországon! A Képviselő szembe megy Magyarország Alkotmányával, az emberi jogokkal és a nemzetközi normákkal. Több...
forrás: Civilhetes
Vágó Istvánt, a DK elnökségi tagját is megkörnyékezte. Az internet berkeiben vakondnak, aknának vagy mostanság trollnak hívják, régebben szabotőrnek és aknamunkásnak nevezték azt a név nélküli állinformációkat és a háttérben sunnyogó árnyalakot, aki dezinformációival valamely próbál célokat elérni. Korábban már több portál is beszámolt arról, hogy jobboldali aknamunkások dolgoznak a baloldalon: Jobboldali,...
Szégyen és gyalázat. Ez volna hát a nagy néppártosodás. Ez volna a Jobbik ajánlata a baloldali szavazóknak? Sötét lelkű ostobák vagytok nem mások! A Jobbikhoz köthető Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevű gittegylet, melyet a Jobbik alelnöke Toroczkai László alapított 2001-ben, hajtotta végre azt a gyalázatos akciót a volt miniszterelnök XIII....
E-mailben kaptuk olvasónktól az azóta több internetes portálon megjelent szörnyűséget: Tisztelt BalraMagyar! Egy ismerősömtől kaptam az alábbi üzenetet, melyet megosztanék Önökkel, hogy tudják, itt tart az ország! Egy "kivándorolt” nővér vagyok, az a sokat szidott hűtlen fajta. A kép, amit jelen e-mailemben csatolva küldök Önöknek, szintén kórházi étel, de nem a betegeké, hanem...
Rendkívül izgalmas mozgások vannak most az ellenzéki oldalon. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció hadba vonult a határon túli magyarok szavazati jogával szemben. Bár tény, legitim vita az a társadalomban, hogy akik nem itthon fizetnek adót és a döntéseik következménye nem terjed ki rájuk szavazhassanak-e itthon. Ennek a vitának kinyitása...
Már egymillió kedvelés van azon a bejegyzésen, ami miatt nevetségessé vált Putyin, a poén azonban nem öncélú! Méltó helyére került Vladimir "Védelmező" Putyin. A világ legnagyobb viccoldala egy egyébként elég elvont szóviccel tette nevetségessé az Orosz elnököt. A 9gag instagram oldalán már több mint egymillióan kedvelték az a képet mely az...
A szocialista Lendvai Ildikó újabb írást jelentetett meg Magyarország legrégebbi és legrangosabb baloldali lapjában a Népszavában. A volt országgyűlési képviselő húsba-vágó írást tett közzé arról, hogy amire Orbánék készülnek eltörpülhet minden eddigi megszorítás mellett. Magyarországon a "csomag" szó hallatán az egyszeri állampolgár összerázkódik. mert nem a karácsonyi csomagokra gondol. Átélt már...
Water Gate ugyan már! Áll a bál a demokratáknál. Politikai bomba robbant: Donna Brazile, a Demokrata Párt volt vezetője politikai bombát robbantott csütörtökön: azt állítja, hogy Hillary Clinton a párt volt elnökjelöltje a Demokrata Pártot illető pénzeket használt saját kampányára az akkori pártvezetéssel titokban kötött megállapodás ellenére.  Hillary Clinton Donna Brazile, aki...

Ezeket olvasta?

Ez is érdekelheti

Lázár még soha ennyire fröcsögve nem támadott Magyar Péterre

Lázár János, az építési és közlekedési miniszter a keszthelyi fórumon éles szavakkal támadta Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét. A politikai szónoklat eddigi legerősebb...

Felkavaró, drámai szégyenletes: Orbánék történelmi bűnéről ránotta le a leplet az MSZP elnöke

Komjáthi Imre, az MSZP elnöke nemrégiben egy Index-cikket osztott meg, amely egy hajléktalan férfi, Sándor szomorú történetét mutatta be. A politikus felháborodásának adott hangot,...

Újabb sokkoló videó került elő Orbán múltjából

Ha azt gondolja mindent látott már a felcsúti Maradónától tévedett. A múltját senki sem tagadhatja meg még akkor sem, ha ma már tagadná, hogy...

Tóth Bertalan lecsapott Orbánékra: Újraindul a nyomozás az MSZP frakcióvezetőjének feljelentése nyomán

A Vodafone-részvénycsere ügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság hatályon kívül helyezte a rendőrség döntését, amellyel elutasították Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője által év elején...

Sokkoló bejelentést tett Szijjártó Péter

Szijjártó Péter külügyminiszter pénteken közölte, hogy Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet. A döntést az ukrán nagykövetnek azonnal átadták. Az eset komoly...