2017. szeptember 1. A csatlakozó pártok képviselőivel nyílik meg a Közös Ország Mozgalom szervezésében létrejött Agóra. Molnár Gyula, Gyurcsány Ferenc. Fotó: Molnár Ádám
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

 

Zavar, félreérthető megfogalmazások és az ebből fakadó káosz uralja az együttműködésre ítélt, elvileg erről tárgyaló baloldali pártok médiaterét, míg az egység távoli.

“Szó sincs megállapodásról. Elvekről, keretekről már van köztünk és a Demokratikus Koalíció, valamint az Együtt és a Párbeszéd között egyetértés, de még tárgyalunk. Belátható időn belül meglesz a megegyezés is, de ezzel csak akkor érdemes a nyilvánosság elé állni, ha látjuk annak pontos tartalmát – mondta Molnár Gyula a Népszavának.”

“Az egykori szocialista pártelnök Kovács László ugyanis a Kossuth Rádióban kedden azt találta mondani: a 106 körzetből 62-44 lesz az arány a szocialisták javára, a DK-val megosztva. Szerinte az MSZP kompromisszumkészségét jelzi, hogy elfogadták a DK javaslatát a jelöltek arányáról. Maga Molnár Gyula pedig a Klubrádiónak beszélt arról még hétfőn, hogy 60-40 arányú elosztásban állapodott meg az MSZP és a DK az egyéni kerületekben koordináltan induló jelöltjeikről, és már csak néhány egyéni körzetről nincs egyezség.”

 

A teljes cikk a  nepszava.hu oldalon olvasható:

http://nepszava.hu/cikk/1145004-nincs-mszp-dk-megallapodas/


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: