Olvasónk juttatta el a BalraMagyarhoz az információkat!
Előző cikkünkből kiderült, hogy valami perverz vonzalma van a szélsőjobbnak Horn Gyula szobrához. Ebben a cikkünkben lerántjuk a leplet, hogy ki áll a szobor elleni támadás mögött és azt is, hogy bizony a Jobbiknak nincs mit tagadnia.
Olvasónk információja alapján beazonosítható hogy a tettes nem más mint a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom budapesti vezetője Lipták Tamás a gyalázat elkövetője.
A sztereotipikusan futball ultra Lipták Tamásról nem mondható, hogy túlságosan demokrata lenne. Facebook oldala hemzseg a félreérthetetlenül nemzetiszocialista fényképektől.
Tagadhatatlan az összefonódása a Jobbikkal
Mindazon túl, hogy számos Jobbik rendezvényen részt vett közreműködőként, például amikor a Jobbik és a HVIM helyszínen tartózkodó képviselői lelakatolták a Keleti pályaudvar mögötti Novák piac bejáratait, magyar zászlókat tűztek ki a kerítésre és „Magyarország a magyaroké”, valamint „Budapest nem menekülttábor!” felíratú táblákat akasztottak ki. Ebben az akcióban részt vett Stummer János, a Jobbik regionális igazgatója is.
A Horn- szobrot megrongáló „aktivista” együtt jár focimeccsre a Jobbik országgyűlési képviselőjével. Képünkön éppen Z. Kárpát Dániel parlamenti képviselővel drukkolnak kedvenc csapatuknak a Bozsik stadionban:
Z. Kárpát Dániel (J) és Lipták Tamás (B)
Ezt a hős magyar férfiút, aki nem átallotta Horn Gyula szobrát meggyalázni egyébként maga Toroczkai László a Jobbik alelnöke tüntette ki oklevéllel Ásotthalom hősies megvédéséért:
Nem ez az első eset
A 64 vármegye a sajtóban elhíresült cselekedet előtt is követett már el merényletet a XIII. kerületi Horn szobor ellen. Mint arról olvasónk is beszámolt:
Tisztelt BalraMagyar!
Birtokomba került egy fényképfelvétel, mely bizonyítja, nem az első alkalommal gyalázkodtak kéjesen ezek a nácik Horn Gyula szobrán. Persze ezek a pojácák hiszik azt, hogy az a nagy magyar bátorság nekik, ha egy olyan egy szoborral keménykednek. A szobor ugyanis nem üt vissza….
Tragikusnak tartom, hogy ezek a nyikhajok akik maximum csak a történelem könyvekből tanulhattak Horn Gyuláról, meg arról mit vitt véghez ebben az országban, az eltorzult és elferdített tényeket ismerik Gyula bácsiról.
Mellékelten küldöm a megrázó fotókat:
Nekünk ezek után már csak az a kérdés, amelyet Lendvai Ildikó tett fel facebook oldalán:
Tisztelettel kérdezem azokat a jóhiszemű baloldali szavazókat, akik a Jobbik és a demokratikus pártok választási együttműködését javasolják, még mindig szeretnének-e körzetükben jobbikos jelöltre szavazni?
+ There are no comments
Add yours