A szocik Hiller Istvánnal az élen durván nekimentek a hatalomnak
Az MSZP szerint politikai üldöztetés az, ami a CEU-val történik, az intézmény kivonulásának pedig Magyarország, a magyar felsőoktatás lenne az egyetlen vesztese. A szocialisták felszólították a kormányt, tartsa be a saját maga által hozott törvényt és ismerje el az egyetem...
Kulka János az egyik legnagyobb horderejű magyar színész, szinte senki nincs aki ne találkozott volna vele a színpadon, televízióban vagy a zenei életben.
2016 áprilisa óta aggódunk a színészért, akin életmentő beavatkozást kellett azon az estén végrehajtani, ugyanis agyi infarktust, azaz sztrókot kapott. Erről korábban beszámoltunk.
Idén nyáron nyilatkozott a Fókusznak: A kérdésre,...
Legenda. Igen, ez az első szó ami eszembe jut, a csodálatosan fülbemászó hangja mellett...
87 éves korában elhunyt Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió egykori főbemondója - közölte a család. Bőzsöny Ferencet a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) saját halottjának tekinti.
Bőzsöny Ferenc 1931. január 7-én született Pécsen. 1956-tól 1996-ig dolgozott a...
Az MSZP-Párbeszéd felveszi a harcot a maffia-kormánnyal szemben a diákokért és a pedagógusokért
BalraMagyar -
Kunhalmi Ágnes és Tordai Bence közös sajtótájékoztatón üzent a maffia-kormánynak.
Az MSZP-Párbeszéd benyújtotta az Országgyűlésnek a februárban kilenc ellenzéki párt által aláírt, civil szervetek közreműködésével készített oktatási minimumprogamot, amely ciklusokon átívelő, pártfüggetlen oktatási javaslatcsomag - közölte az MSZP országgyűlési képviselője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Kunhalmi Ágnes azt mondta, a magyar oktatás számos...
Nem szokványos tüntetsét tartott tegnap az ellenzék. Vagyis szokványos volt persze a maga nemében, hiszen már jó ideje közösen éllnak ki a pártok a színpadra, de a tegnapi nap mégis más volt.
Természetesen a helyszínen végighallgatva a beszédeket nem annyira tűnik ki azok valódi értelme, mint ahogyan sok mindent csak...
Egy hete ünneplik a hazai bankvezetők és a Monetáris Tanács tagjai, hogy az MNB megtízszerezte az ország aranytartalékát.
Nos, nincs mit ünnepelni. Arany vásárlása legjobb esetben csak fölösleges, rosszabb esetben pedig kifejezetten káros.
Nem lepődünk meg azon, hogy a jegybank elnöke és a szakértők nem értik, hogy mi a jó...
Ha eljön az idő, készen kell állni arra, hogy a jövő országát építsük, amely a jövőbe és nem a múltba mutat, a Nyugathoz akar tartozni, nem a Kelethez - mondta az MSZP elnöke hétfőn Kaposváron.
óth Bertalan az 1956-os forradalom évfordulójának előestéjén a szocialisták hagyományos, Nagy Imre néhai miniszterelnök szülővárosában...
Köszi Orbán! – Valami még marad a magyaroknak vagy mindent elveszel? – Ilyen féregség a világon nincs
BalraMagyar -
Döbbenetes! Még mit vesz el a maffia-kormány???
Drágulhat a közös költség a lakástakarékok támogatásának megszüntetése miatt, hiszen hasonló hozammal kecsegtető betétbe a társasházak nem tudják elhelyezni a lakóktól beszedett pénzt – nyilatkozta a Társasházkezelők Szövetsége az RTL Klub Híradónak.
A szövetség szerint egymillió ember járhat rosszul, mert az Országgyűlés megszüntette a...
Önt is érintheti – a végén még Önt is megbüntetik a hajléktalan-ellenes törvény miatt?
BalraMagyar -
Egy jogász ismerősömmel beszélgettem és igen logikusan érvelt amellett, hogy a hajléktalan-ellenes gumitörvény alapján bárkit megbüntethetnek.
Persze én nem akarok jogászkodni, sőt kommentben várom a joghoz értő olvasóink kommentjeit, de nekem sajnálatos módon eléggé logikusnak tűnt az érvelés.
Ugye arról van szó, hogy Magyarországon szabálysértés az életvitel-szerűen való utcán élés. Ezer...
Nem csak az idegenellenesség nő MAgyarországon, de olyan irányba indul a közbeszéd és a közpolitika, hogy lassan visszasírjuk Torgyán doktor féregírtó beszédét.
Weboldalán számolt be a Párbeszéd Magyarországért Párt arról, hogy EP képviselőjének irodájába most már nem csak fenyegető üzenetek landolnak, de tetlegességgi is fajult a történet.
Minderről Jávor Benedek a...
Ezeket olvasta?
Ez is érdekelheti
Lázár János: Nagy a baj, fegyverszünetet kérek
„A mai a MÁV történetének egyik legnehezebb napja” – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter, miután soha nem látott erejű vihar tarolta...
Baranyi Krisztina „ellenzékisége”: Ezek a Fidesz módszerei szoktak lenni
Ferencvárosban egy újabb városfejlesztési projekt borzolta fel a kedélyeket – ám nem azért, mert ne lenne szükség élhetőbb, zöldebb közterekre. A vita nem is...
Molnár Csaba tényekkel cáfolta Hadházy Ákos Dobrev Klárát sározó vádjait
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke nyilvánosan reagált Hadházy Ákos legújabb posztjára, amelyben a független országgyűlési képviselő az óriásplakát- és médiamegjelenések Fidesz-irányította rendszeréről...
Magyar Péter beszólt – Parádésan oktatott a Tisza elnök
Magyar Péter ismét nem hagyta szó nélkül a róla szóló sajtóhíreket: a Tisza Párt elnöke egy frappáns Facebook-poszttal vágott vissza azoknak a médiumoknak, amelyek...
Dobrev Klára kiakadt – Súlyos üzenet ez Magyar Péternek
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke kemény és egyenes hangvételű interjút adott az Indexnek, amelyben egyértelmű üzenetet küldött nemcsak a Fidesznek, de Magyar Péternek...