Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nem csak az idegenellenesség nő MAgyarországon, de olyan irányba indul a közbeszéd és a közpolitika, hogy lassan visszasírjuk Torgyán doktor féregírtó beszédét.

Weboldalán számolt be a Párbeszéd Magyarországért Párt arról, hogy EP képviselőjének irodájába most már nem csak fenyegető üzenetek landolnak, de tetlegességgi is fajult a történet.

Minderről Jávor Benedek a Párbeszéd európai képviselője számolt be facebook bejegyzésében:

Szóval akkor most elég volt. Orbán és üzletfelei tényleg nem értik, hogy a gyűlöletkeltő, a poltikai haszon érdekében minden gátlást levetkőző politika, amit a tevékenységük fősodrává tettek, merre viszi a magyar társadalmat.

2 éve még csak “Mocskos hazaáruló!”, “Megölünk, szemét!” cetliket dobáltak a postaládámba, otthon – igyekeztem nem mutogatni őket a gyerekeimnek – és az irodámban is.

Idén tavasszal kezdődött komolyabbra fordulni a dolog. Először az iroda utcáról elérhető postaládájába pakoltak emberi ürüléket. Az elmúlt egy hónapban aztán kétszer már bemásztak az épület kertjébe, és az iroda ablakát kenték be szarral (gratulálok azoknak, akik ezzel foglalják el magukat szabadidejükben – vagy ez a munkájuk?). Az egyik eredményt a mellékelt kép ábrázolja.

Ma reggelre pedig még egy lépést tettek előre: kővel dobták be az iroda ablakát (fotó alant).

Az egy dolog, hogy természetesen rendőrségi feljelentést teszek. Nem mintha eredményre számítanék. Nem is a védelem érdekében: személy szerint én nem ijedek meg ennyitől.

Szeretném azonban világossá tenni, hogy ez messze nem rólam szól. És nem is szeretném ezt nagyon egyszerű politikai kommunikáció formájába kiszerelni. Annál sokkal nagyobb a baj. Akkora, hogy nagyon-nagyon szeretném barátilag megkérni

Orbán Viktort, Gulyás Gergelyt, Rogán Antalt meg a többieket, hogy nagyon alaposan gondolják át, hogy pontosan meddig szeretnék elvinni ezeket az embereket?

Azokat, akik fekáliát gyűjtögetnek, azt bepakolják valamibe, elvándorolnak valahova a városba, és ott szétkenik egy ablakon, csak azért, mert amögött az ablak mögött egy olyan embernek a munkatársai dolgoznak, akivel politikailag nem értenek egyet? És utána elégedetten hazamennek?

Akik követ ragadnak, és ablakokat dobálnak be egy hazaárulózós hecckampány eredményeképpen, és úgy gondolják, hogy helyes, hazafiúhoz méltó cselekedetet követtek el?

Akik Ujhelyi István képviselőtársamat ábrázoló bábukat akasztanak Budapest egyik jelentős közterületén, röhögcsélve? Akiket kiszolgálva és hergelve újságírónak nem nevezhető kamerás alakok nyomulnak be Hadházy Ákos kertjébe, a gyerekei szeme láttára? Akik kiszúrják egy panziós kerekét, mert szállást mer adni néhány, a magyar állam által hivatalosan befogadott menekültnek?

Kedves Orbán Viktor, és a többiek! Mit szeretnétek, mit, vagy kit dobjanak meg legközelebb? Mit, vagy kit akasszanak a jövő héten? Mekkora tömeg nyomuljon be képviselők családi házába?

És ott meddig menjenek? A kertig? Az előszobáig? Vagy a gyerekszobát is keressék fel? Ott esetleg kombinálják is a kődobálós, szarkenegetős performanszokkal a benyomulást, ha már ott vannak? Mi az a határ, ameddig elégedetten hátradőltök, és olvassátok Török Gábor elemzéseit, hogy milyen jól sikerült tematizálni a közgondolkodást?

Milyen Magyarországot építetek?

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: