Tegnap telefonon beszéltem egy 86 éves nénivel,aki nem lát - kezdte történtetét Komjáthi Imre az MSZP társelnöke.
A politikus közösségo oldalán úgy folytatta: Azért szeretett volna beszélni velem,mert hétfőn este meghallgatta az Egyenes Beszédet.
Elmondása szerint azt hallotta, hogy egy olyan ember beszél, aki azt mondja, amit érez.
Aki őszintén szereti a...
Sokan fogadták komoly megdöbbenéssel a hírt, hogy a kormány a DK-s kerületeknek nem ad rezsitámogatást.
Bárcsak azt mondhatnám, nagy megdöbbenéssel fogadtam a hírt, miszerint a kormányzat idén is uralkodói kegyként osztogatja a közpénzt, ahogyan tette azt az elmúlt években - mondta el Kiss László a DK Óbudai polgármestere.
Majd úgy folytatta:...
Hatalmasat alázott a humorista – ezt nem teszi zsebre a Fideszbe frissen belépő Győzike
BalraMagyar -
Valljuk be őszintén a poén már ott megállna, hogy Győzike belépett a Fideszbe. Mintha a magyar politika irányítását a Monty Python társulat vette volna át.
Tóth Imre azaz művésznevén Bruti azonban még sem tudta megállni szó nélkül a tényt, hogy Győzike megkapta a tagsági igazolványát így hivatalosan is Fidesz tag...
Szolgálati fegyverével vetett véget életének egy férfi Székesfehérváron. A rendőrség eljárást indított.
Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség Székesfehérváron a Bakony utcai Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) irodájához, ahol egy ott dolgozó férfi fejbe lőtte magát, és a helyszínen életét vesztette – számolt be a feol.hu Fejér megyei hírportál.
A lapnak nyilatkozva Méhes...
Összefogtak a DK-s polgármesterek és perre mennek.
Budapest lakosságának egyharmadától, összesen 620 ezer embertől tagadta meg az Orbán-kormány a budapestiek adóiból is fizetett rezsitámogatást pusztán azért, mert ellenzéki vezetésű önkormányzatokat választottak.
Egyetlen fillér segítséget sem kapott a fővárosnak szánt 8 milliárd forintos rezsikompenzációból öt DK-s polgármester által vezetett kerület – a...
Itt tartunk: Brutális támadás ért egy nyugdíjas párt, a fiatalok üvöltötték: „Pénz kell!”
BalraMagyar -
Elfogtak, majd három rendbeli rablással meggyanúsítottak a nagykőrösi rendőrök két fiatalkorút. Egy idős párra, valamint egy kisfiúra támadtak, azóta letartóztatásban vannak - írja a Police.hu
A nyugdíjas párt az utcán látta meg a két fiatalember 2022. december 29-én kora este.
Az idős férfit hirtelen megragadták és a földre rántották, az ütésüktől...
Ezt ígérte a Fidesz.
Úgy tűnik, kormányzati ígéretekből és csúsztatásokból 2023-ban sincs hiány. Rétvári Bence a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára megerősítette, hogy a kormány az idei évre 10 százalék béremelést ad a pedagógusoknak és majd ezt egészíthetik ki uniós forrásokkal.
A kormány által beígért 10 százalékos fizetésemelésből sem igaz semmi: csupán a...
Végzetes hibát követett el a miniszterelnök: Orbán akár a miniszterelnöki posztot is bukhatja
BalraMagyar -
Nagyon úgy néz ki, hogy a legfontosabb stratégiai kérdésben követett el megbocsáthatatlan és végzetes hibát a Miniszterelnök.
Magyarországon a rendszerváltás óra kardinális, választásokat eldöntő kérdés az energia ára. Orbán hatalmának egyik kulcsa volt a rezsicsökkentés politikája, most azonban két lépésben mattot adott Önmagának a miniszterelnök.
Gondolkodott már azon mi az oka...
Másodfokon ítélte el a bíróság.
A mulatós zenész döbbenetes döntést hozott meg életében: szinte minden vagyontárgyától megválik - adja hírül a Blikk.hu
Több mint ezer tétel az amitől a sztár megválik - mint mondta korábban szenvedéllyel gyüjtötte össze egy élet munkájával ezeket a tárgyakat, most azonban az ítélet után eltelt időben...
Leleplezés: Élő adásban bukott le a Fidesz – rájött az MSZP politikusa mivel trükköznek Orbánék
BalraMagyar -
Kellemetlen meglepetés lesz mindenkinek.
A kormány 2023-as rendeleti költségvetése alapján „minden magyar állampolgár, az újszülöttől az aggastyánig, több mint 100 ezer forinttal több áfát fog fizetni” jövőre
– hívta fel a figyelmet Vajda Zoltán, a Parlament Költségvetési Bizottságának MSZP-es elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában pénteken.
„Mi ez, ha nem a...
Ezeket olvasta?
Ez is érdekelheti
Bombaként robbant a lakossági tiltakozás: dühös és elkeseredett lakók küzdenek a hatalommal szemben
Ferencvárosban egy látszólag ártatlan városfejlesztési projekt olyan lakossági felháborodást váltott ki, amire kevesen számítottak. A Tűzoltó utca lezárása, amit „zöld kísérletként” és „közösségi tervezésként”...
Retteghet Orbán: Brüsszelben készül a törvény kifejezetten Orbán ellen
Brüsszel újabb szintre emelheti a jogállamisági normák kikényszerítését: a Politico szerint az Európai Bizottság olyan költségvetési reformtervet dolgozott ki, amely gyakorlatilag célkeresztbe állítja azokat...
Orbán pánikolhat: Magyar Péter közzétette a legfontosabb listát
A TISZA párt kongresszusa előtt egy nappal Magyar Péter nyilvánosságra hozta azoknak az intézményeknek és beruházásoknak a listáját, amelyeket kormányváltás esetén elsőként vizsgáltatna ki....
Azonnali hatállyal lemondott a polgármester, akit tavaly 76%-al választottak meg
Balla László, Kiskunfélegyháza alpolgármestere a Félegyházi Közlöny hasábjain jelentette be: Csányi József, a város polgármestere lemondott tisztségéről. A politikus döntését egy hivatalos nyilatkozatban közölte...
Botrányvideó: Megvannak Lázár János budapesti utódai
A Kelemenet YouTube-csatorna legújabb videójában Kelemen László nem kisebb dolgot állít, mint hogy a politikai haveri rendszer – amelyről eddig leginkább a kormánypárti oldalon...