Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Szolgálati fegyverével vetett véget életének egy férfi Székesfehérváron. A rendőrség eljárást indított.

Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség Székesfehérváron a Bakony utcai Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) irodájához, ahol egy ott dolgozó férfi fejbe lőtte magát, és a helyszínen életét vesztette – számolt be a feol.hu Fejér megyei hírportál.

A lapnak nyilatkozva Méhes Dóra, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs szervezője elmondta, hogy az esethez két mentőegységet riasztottak, akik azonban csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A haláleset körülményeit közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják, idegenkezűség gyanúja nem merült fel – közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Az fmc.hu információi szerint a pénzügyőr törzszászlós szolgálati fegyverrel vetett véget életének munka közben. A férfi ügyeletesként dolgozott a szervezetnél, a társszervek információi és különböző bejelentések alapján irányította bevetésekre kollégáit.

via: Index


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

A Fidesz eltakarítaná Horn Gyula emlékét – Az utcán tiltakoznak a volt miniszterelnök hívei

A Magyar Szocialista Párt utcára vonult Horn Gyula emlékének védelmében. Aláríásgyűjtésbe kezdett az MSZP azután, a Fővárosi Kormányhivatal és főispánja, Sára Botond el akarja tüntetni...

„Ez tárgyalóterem, nem kabaré” – Botrányba fulladt a Völner-Schadl ügy tárgyalása

Ez is egy pillanatfelvétel a NER belső ügyeiről, azonban ezt nem a Rogán-minisztériumban írják, így nem annyira rózsaszín cukormázas, mint ahogyan azt mutatni szeretik....

Alföldi Róbert lecsapott: Összeomlott az Orbán-i hazugsággyár

A Fideszhez kapcsolódó médiának még mindig helyreigazításokat kell tennie, legutóbb az Origónak kellett elnézést kérnie Alföldi Róbert színész-rendezőtől a hétvégén - írja a Telex "Az...