Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nagyon úgy néz ki, hogy a legfontosabb stratégiai kérdésben követett el megbocsáthatatlan és végzetes hibát a Miniszterelnök.

Magyarországon a rendszerváltás óra kardinális, választásokat eldöntő kérdés az energia ára. Orbán hatalmának egyik kulcsa volt a rezsicsökkentés politikája, most azonban két lépésben mattot adott Önmagának a miniszterelnök.

Gondolkodott már azon mi az oka a mostani gazdasági válságnak? Nem nehéz megválaszolni, amikor 750%-al emelkedett a gáz ára.

Az, hogy mennyi a gáz ára, kormányzati döntés kérdése, ezt bizonyítja a rezsicsökkentés csökkentésekor meghúzott kedvezményes tarifahatárok, melyek teljesen önkényesek. Azonban még ennél is drágábban vásárolja a magyar állam a gázt Putyintól.

Magyarország ezer köbméterenként 2493 eurót (nagyjából 1 millió forint) fizethetett az orosz gázért október folyamán, ami a Központi Statisztikai Hivatal most frissített külkereskedelmi adatbázisából derült ki.

Ez pedig a Ttf-nek nevezett, holland gáztőzsde irányadó, két hónappal korábbi, ezer köbméterenként 2305 eurós átlagárszintjét is további mintegy 8 százalékkal meghaladja –

vagyis drágábban vesszük a földgázt, mint amennyi a piaci ára annak, méghozzá jelentősen.

Ez hússzorosa a rezsicsökkentett tarifának, ráadásul „lakossági piaci árat”, vagyis az átlagfogyasztás feletti tarifát is jelentősen meghaladja.

Miért csapda ez? 

Orbánnak sikerült a legnehezebb helyzetbe navigálnia magát, de ami borzalmasabb az országot. Minden egyes nap hatalmas hiány keletkezik a költségvetésben, melyet újabb és újabb megszorításokkal igyekeznek befoltozni, miközben pénzügyi értelemben kényszerpályára került a kormány.

Ha akarnának sem tudnának mást tenni, mint megszorításokat eszközölni, vagy hiteleket felvenni: miközben az iskolákban és a közintézményekben 18 fok van.

Miközben a lakosság így is elviselhetetlenül sokat fizet a fűtésért. Tehát egy megszorításokkal, inflációval és kifizethetetlen rezsivel terhelték meg a lakosságot. Közben pedig teljesen ellehetetlenült annak a lehetősége is, hogy korrigálják az intézkedéseiket.

Ez pedig Orbán székébe fog kerülni. Ugyanis ez a rendszerváltás óta valaha megtörtént legnagyobb politikai elszúrás. Történelmi tévedés, sőt: bűn.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Újabb adóemelést jelentett be a kormány – sokaknak fog fájni

A 2024-es esztendőre szóló adócsomagot benyújtotta a kormány - értesült a HVG. Ezt az új intézkedést sokan kormányzati megszorítócsomagként értékelhetik, mivel számos területen érinti a...

Itt a nagy bejelentés: Legendás műsor tér vissza az RTL képernyőjén

Az Activity rendkívüli népszerűségnek örvendett a TV2-n, ami később Extrém Activity néven került vissza a képernyőkre. A játékot Szulák Andrea irányította, majd a Life...

A fiatal Momentumos politikus felmosta a padlót Orbán feketeöves propagandistájával

 "A putyinista agyrém még nem ért el a mélypontra: Bencsik András szerint a magyar katonák rossz oldalon állnak Koszovóban" – írja posztjában Tompos Márton, a...