Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Valljuk be őszintén a poén már ott megállna, hogy Győzike belépett a Fideszbe. Mintha a magyar politika irányítását a Monty Python társulat vette volna át.

Tóth Imre azaz művésznevén Bruti azonban még sem tudta megállni szó nélkül a tényt, hogy Győzike megkapta a tagsági igazolványát így hivatalosan is Fidesz tag lett.

A humorista úgy kommentálta a hírt, hogy:

„Gáspár Győző megkapta a tagsági könyvét és ezzel újabb fehér, keresztény értékeket képviselő tagja lett a Fidesznek!

Innen is gratulálunk, igen szép mentés volt, hisz a 2013-ban már elítélt adócsaló ellen, 2020-ban újabb eljárás indult, jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt.

Kíváncsian várom, így most kell-e böribe mennie, vagy felajánlanak neki is valami diplomáciai rangot?

Én pl. el tudnám képzelni Szingapúrban Volner János mellé, mint kulturális attasé.”


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

A Fidesz eltakarítaná Horn Gyula emlékét – Az utcán tiltakoznak a volt miniszterelnök hívei

A Magyar Szocialista Párt utcára vonult Horn Gyula emlékének védelmében. Aláríásgyűjtésbe kezdett az MSZP azután, a Fővárosi Kormányhivatal és főispánja, Sára Botond el akarja tüntetni...

„Ez tárgyalóterem, nem kabaré” – Botrányba fulladt a Völner-Schadl ügy tárgyalása

Ez is egy pillanatfelvétel a NER belső ügyeiről, azonban ezt nem a Rogán-minisztériumban írják, így nem annyira rózsaszín cukormázas, mint ahogyan azt mutatni szeretik....

Alföldi Róbert lecsapott: Összeomlott az Orbán-i hazugsággyár

A Fideszhez kapcsolódó médiának még mindig helyreigazításokat kell tennie, legutóbb az Origónak kellett elnézést kérnie Alföldi Róbert színész-rendezőtől a hétvégén - írja a Telex "Az...