Nem túlzás olyan fordulat történt a magyar belpolitikában, ami könnyen lehet hogy a Fidesz összeomlásának első állomása lehet.
Mi a Fidesz hatalmának előfeltétele? bármelyik kormány belerokkant volna már egy ilyen pocsék kormányzati telejítménybe.
Ugyanis romokban a nemzeti deviza, elszabadultak az energiaárak és lassan egy szekér nem lesz elég ahhoz, hogy a...
A Momentum fiatal képviselőjét egészen meglepte azt, hogy milyen újabb húzást eszeltek ki Orbánék.
Azért minket már nehezen tudnak meglepni ezek, de most sikerült. Legalábbis felröhögtünk ezen a szánalmas magyarázkodáson.
Tompos Márton, a Momentum szóvivője és frakcióvezető-helyettese, a Facebook-oldalán számolt be róla, hogy a kormány legújabb indoklása szerint azért nem veszik...
Orbánék az egyik legaljasabb dologra készülnek, nem máskor, mint akkor, amikor a legtöbb magyar ember bajba került - nem más miatt- mint a kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt.
Gy. Németh Erzsébet a Demokratikus Koalíció szakpolitikusa hívta fel a figyelmet arra az ördögi és embertelen tervre, mely alapján a Magyar Állam ki...
Eljött az ideje, hogy október 23-án, most vasárnap megmutassuk, hogy nem félünk egymástól, nem félünk ettől a hatalomtól, és képesek vagyunk kiállni egymásért
- írja legfrissebb levelében Dobrev Klára a DK árnyékkormányának vezetője.
Utcára, magyar: menjünk minél többen az utcára és mutassuk meg, hogy milyen sokan állunk szemben ezzel a kormánnyal.
Elég,...
Színt kell vallania a miniszterelnöknek. Vagy hazudik és beismeri nyílt színen, vagy be kell vezetnie az MSZP által javasolt intézkedéscsomagot.
Zseniális ötlettel állt elő a Magyar Szocialista Párt. A Szocialisták közleményükben jelezték ugyanis, hogy:
Az Európai Unió állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács 2022. október 21-én döntött a brutális gázárak letöréséről.
A...
Hatalmasat trollkodott Instagram-bejegyzésében a Ferencváros kínos iváncsai zakója után az Országos Meteorológiai Szolgálat – vette észre a 444.hu.
A napi előrejelzést így vezették fel:
„Nem gondoltuk volna, hogy ilyen gyenge UV-Index mellett ekkorát lehet égni…"
Hogy mindenki számára egyértelmű legyen az utalás, helyszínként Iváncsát jelölték meg.
Majd egy orbáni idézettel is megtoldották:
…ez a győzelem még a...
Orbán Viktor bombatámadást indított a brüsszeli szankciók ellen, de most úgy tűnik, hogy a balfék miniszterelnök aknára lépett.
A Fidesz-szavazók feltehetően már elfelejtették, de Czeglédy Csaba emlékszik arra, amikor Orbán Viktor szó szerint úgy fogalmazott a köztévé egyik műsorában még februárban:
A brüsszeli szankciós csomag
“nem érinti, nem is fogja érinteni, és amíg én vagyok a...
Régen dédelgetett álma a NER-nek az, hogy végérvényesen magukra hagyja a szükséget szenvedőket, a nincsteleneket.
Pintér Sándor bátortalan lépései (akinek nincs pénze a saját temetésére, az ássa meg előre a sírját), Lázár János őszinte mondatai (Mindenki annyit ér, amennyije van) és most a szociális ügyekért felelős államtitkár szavai (az állam...
Nem megy már a propagandagyártás sem.
A tüntető tanárok követeléseit erős kritikával illető pedagógusként mutatta be a Hír TV Czuczor Gergelyt, csak hogy van vele egy kis bökkenő.
Czuczor Gergely ugyanis a budaörsi Fidesz elnöke – szúrta ki a 444.hu.
Czuczor, aki önkormányzati képviselőként is működik, szépen felmondta a kormánypropagandát:
"Az egész magyar...
Vasárnap egy időközi választást tartottak, ezúttal a Pest megyei Százhalombatta 6. egyéni választókerületében.
A választást Szél Pál képviselő halála miatt írták ki.
Az október 16-án megrendezett időközi választáson öten indultak:
Sinka László, a Magyar Kézilabda-szövetség volt főtitkára, a település egykori alpolgármestere, az Értünk Százhalombattai Közéleti Egyesület (ÉSZKE) civil szervezet jelöltje nyert a...