Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Színt kell vallania a miniszterelnöknek. Vagy hazudik és beismeri nyílt színen, vagy be kell vezetnie az MSZP által javasolt intézkedéscsomagot.

Zseniális ötlettel állt elő a Magyar Szocialista Párt. A Szocialisták közleményükben jelezték ugyanis, hogy:

 Az Európai Unió állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács 2022. október 21-én döntött a brutális gázárak letöréséről.

A tanácsi döntés szerint a tagállamok eltökéltek az energiaárak leszorítása, a kínálat szélesítése és az energiakereslet csökkentése mellett, és prioritásnak tartják a háztartások és a vállalkozások védelmét, és az unió globális versenyképességének megőrzését.

Ez jó, és támogatandó! – teszi hozzá az MSZP. Azonban a java még csak most jön. A párt szerint ugyanis:

Orbán ugyanakkor – elmondása szerint – hajnalig csatázott, (hogy pontosan kivel és miért, azt nem tudjuk), de elégedetten posztolt az ülés után, és szerinte sikerült megvédenie Magyarország érdekeit. Orbán azt mondja, hogy a gázársapka alól mentesítést kaptunk, így az nem veszélyezteti Magyarország biztonságos gázellátását.

Hát, “gigászi küzdelem” lehetett elérni mentesítést, hiszen – sajtóhírek szerint – a gázársapka az ülésre benyújtott előterjesztés szerint sem vonatkozott volna a hosszú távú gázvásárlási szerződésekre, így a Gazprom-MVM szerződésre sem.

(Ez az a szerződés, amelyről a fideszesek elmondták, hogy az olcsó gáz biztosítéka, hogy ez garantálja a rezsicsökkentés változatlanul hagyását, stb… Aztán kiderült, hogy Orbán és Szijjártó és a többiek is hazudtak.)

Ha tehát csökkenni fognak az energiaárak az Európai Unióban, és Orbán állítólag megvédte az érdekeinket, akkor már csak a következő kérdésekre várok választ:

Miért nem csökkenti a kormány itthon az áram- és gázárakat? Miért nem mond le a fideszes energiafelár alkalmazásáról, és miért nem csökkenti a 27%-os áfát 5%-ra?

Mikor indul a panelépületek és a régen épült családi házak (Kádár-kockák) energiahatékonyságának növelését célzó épületszigetelési program?

Miért nem biztosít a kormány megfizethető áram-, gáz- és távhőárakat – akár ársapka alkalmazásával – a közszolgáltatásokat végző önkormányzatoknak, kisvállalkozásoknak, közhasznú civil szervezeteknek?

És egy bónusz:

Ha az üzemanyagoknál működik az ársapka, miért fél Orbán az ársapkától a gáz esetében?


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: