Címke: Fidesz

SZÉGYEN! A Fidesz megint túlment egy határon!

Úgy néz ki a Fidesz aljasságainak nincsen határa.

Ujhelyi István szociáldemokrata EP képviselő közösségi bejegyzésében tudatta azt az aljasságot, amit a Fidesz megint megtett az Európai Parlamentben:

Azért ehhez már tényleg vastag bőr kell: a Fidesz EP-képviselői bár jelen voltak a plenáris ülésteremben és részt is vettek a szavazásokon, amikor az oroszok háborús bűneinek elítéléséről kellett voksolni, akkor gyáván nem nyomtak gombot.

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése most tárgyalta azt a dokumentumot, amely az Ukrajna elleni agresszió bűntettével foglalkozó törvényszék esetleges létrehozásáról szólt.

A végül 472 igen, 19 nem és 33 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalás (amelyről jómagam azért nem tudtam szavazni, mert épp Madridban képviselem az Európai Parlamentet egy turisztikai szakkiállításon; de egyetértek annak tartalmával) többek között a “lehető leghatározottabban elítéli” az oroszok Ukrajna elleni agresszív háborúját, és követeli, hogy Oroszország haladéktalanul szüntesse meg az Ukrajnában folytatott valamennyi katonai tevékenységet, és feltétel nélkül vonjon ki Ukrajna teljes, nemzetközileg elismert területéről minden haderőt és katonai felszerelést.

Az EP által elfogadott – és a fideszes EP-képviselők által elsunnyogott – állásfoglalás osztatlan szolidaritásáról biztosította Ukrajna népét és kijelentette, hogy teljes mértékben támogatja Ukrajna nemzetközileg elismert határain belüli függetlenségét, szuverenitását és területi integritását, de azt is hangsúlyozza, hogy ez a háború a nemzetközi jog súlyos megsértését jelenti.

A dokumentum egy különleges törvényszék felállítását is szorgalmazza, amely az orosz politikai és katonai vezetés bűntetteinek kivizsgálását végezné, amennyiben ezt a tagállamok is támogatják. Erre

A Fidesz EP-képviselői tehát szavakban a béke pártján és az Európai Unió egysége mellett állnak. Tettekben azonban Putyin és oligarchái mellett állnak, az Európai Unió egységét pedig rendszeresen, legtöbbször sunyin kikezdik.

Kicsit más a híradó nyugaton – nézze meg milyen odakint egy tudosítás Orbánról

Ez a híradóösszeállítás megmutatja, nagyon máshogy látják a folyamatokat az Európai Unióban, mint ahogy a brüsszelből hazatérő fideszesek állítják.

Odakint ugyanis valahogy nincs szó a híradásokban Orbán Viktor sorozatos győzelemiről, sőt mi több, valahogy egészen máshogy látják a folyamatokat.

Az alábbi hírösszefoglaló talán pontos látlelete annak, hogy a hazai kormánypropaganda mennyire megmásította a valóságot. Amikor ugyanis szégyen és megaláztatás Orbán osztályrésze Brüsszelben – idehaza dicshimuszokat zeng az állami média és csatolmányai arról, hogy ismételten győzedelmeskedett Orbán.

Amíg odakint történelmi vereségről beszél a híradó, addig itthon történelmi győzelem a narratíva.

Éppen ezért gondoljuk úgy, érdemes megnézni ezt a híradóbejátszót amit feliratosan lehet megtekinteni és végigondolni, vajon melyik áll közelebb az igazsághoz.

Mi mindenesetre úgy éretzük, egy szippantás ez a szabadság levegőjéből:

@szaniszloszilvesz

#orban #orbanviktor #fidesz #politika #szankciók #brüsszel

♬ eredeti hang – Sly81 – Vata

Óriási botrányt robbantott ki a DK polgármestere

„Elképesztő hírt kapott a napokban több ellenzéki vezetésű város önkormányzatának távhőcége is.

Hiába tették azt, amit az Orbán-kormány kért tőlük és spóroltak a gázzal, az MVM kötbért fizettetne velük a fel nem használt gáz után”

– kezdte hétfői sajtótájékoztatóját Szaniszló Sándor önkormányzati árnyékminiszter.

Az árnyékminiszter úgy fogalmazott, az Orbán-kormány előbb spórolásba hajszolta az önkormányzatokat, önkormányzati intézmények bezárását okozva ezzel az egész országban, majd megbüntette a spóroló önkormányzatokat, akiknek ugyanúgy ki kell fizetniük a felhasznált gázt, csak nem gázszámla, hanem kötbér formájában.

„Az Árnyékkormány szerint mindkét, eddig megbüntetett város esetében el kell engednie az MVM-nek a kötbért, a többi városra pedig ki sem szabad ilyet szabni!

Világraszóló botrány, hogy egy rezsiválság közepén a kormány azért bünteti az önkormányzatokat, mert jól spóroltak, és azért a gázért is behajtja rajtuk a pénzt, amit fel sem használtak.

Az Árnyékkormány inkább segítené és támogatná az önkormányzatok távhőcégeit, mert a kormányzati pénzbehajtással csak ezek a cégek fognak bajba kerülni.

Mára az Árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye arra, hogy biztonságban kerüljünk ki a hétszeres kormányzati gázáremeléssel okozott rezsiválságból.”

– jelentette ki Szaniszló Sándor.

Az önkormányzati árnyékminiszter hozzátette, nehéz ésszerű indokokat találni az önkormányzati távhőcégek megbüntetése mellett, mint a politikai és gazdasági haszonszerzést.

Szaniszló szerint Miskolc és Szeged egyaránt ellenzéki vezetésű városok, és valószínűleg csak az elsők, akik ilyen büntetést kaptak a kormánytól.

„Ezen városok kivéreztetett távhőcégeit minden bizonnyal szívesen megszerezné olcsón az Orbán-kormány, illetve a mögötte álló fideszes milliárdosok üzleti köre.

Elég csak arra gondolni, hogy Mészáros Lőrinc már betette a lábát a gáz- és az áramüzletbe is, úgy tűnik, hogy még mindig nincs vége a terjeszkedésnek” – fogalmazott az önkormányzati árnyékminiszter.

Leteszed a hajad, ha meghallod mit tanít az egyetemen Deutsch Tamás

Deutsch Tamás - Fotó: Nyugat

Pedig milyen nehezen lett meg az a diploma, erre nézz oda, most meg már oktat. Na de nem akármit.

Rejtett adóemeléssel nyúlja le a családokat a Fidesz

Tovább folytatódik az élelmiszerárak növekedése.

„Szembement a központi akarattal” – Újabb leszámolás a Fideszben

A folyamatos belső konfliktusok most újabb leszámoláshoz vezettek.

100 indok, amiért nem szavazok a Fideszre

Szerkesztőségünk összegyűjtötte azt a 100 indokot amit miatt nem szavazhat senki a kormánypártokra, vagyis a Fidesz-KDNP-re.

A kormány eddigi legpofátlanabb húzása: látássérült embereket traktálnak propagandával

Magyarország Kormánya a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének közreműködésével elkészítette a Magyarország erősödik kiadvány hangoskönyves változatát – hirdeti büszkén a kormányzati propaganda.

Több mint 9 percen keresztül olvassa fel két női hang a Magyarország erősödik című kormányzati anyagban foglalt sikereket. Hangjuk – és olvasási stílusuk alapján nem profikról van szó. A kormány a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének közreműködésével készítette el a hangoskönyves változatot.

A tájékoztatásból természetesen az nem derült ki, hogy a hangoskönyv elkészítése mennyibe került. Mindenesetre az év legpofátlanabb húzását már megtette a kormány!

Nem fogja kitalálni kivel vacsorázott Szijjártó Péter!

Miközben az egész ország az orosz elnök érkezését várja, addig tegnap este Szijjártó Péter 167 milliós luxus magánrezidenciáján, Putyin régi harcostársát, az orosz Külügyminisztert – Szergej Lavrovot látta vendégül – értesült a hvg.hu. Hogy miről lehetett szó arról csak találgatni lehet és menüsort se tudjuk. 🙂

Forrás: http://hvg.hu/itthon/20170202_lavrov_szijjarto_villa_vacsora

 

Ezeket olvasta?

Ez is érdekelheti

Tóth Bertalan lecsapott Orbánékra: Újraindul a nyomozás az MSZP frakcióvezetőjének feljelentése nyomán

A Vodafone-részvénycsere ügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság hatályon kívül helyezte a rendőrség döntését, amellyel elutasították Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője által év elején...

Sokkoló bejelentést tett Szijjártó Péter

Szijjártó Péter külügyminiszter pénteken közölte, hogy Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet. A döntést az ukrán nagykövetnek azonnal átadták. Az eset komoly...

A DK odacsördített Magyar Péternek: Nagyon kiosztották Magyart

A Demokratikus Koalíció (DK) nem hagyta szó nélkül Magyar Péter legújabb kijelentését, miszerint Gyurcsány Ferenc azért mondott le tegnap, hogy elterelje a figyelmet a...

Reagált az MSZP Gyurcsány Ferenc lemondására: Áldozatvállalása nem volt hiábavaló

Komjáthi Imre szerint Gyurcsány távozása új esélyt ad a magyar baloldalnak. Gyurcsány Ferenc politikai visszavonulása nemcsak a Demokratikus Koalícióban (DK) kavarta fel az állóvizet, hanem...

Ezen felröhögsz: Orbánék így reagáltak Gyurcsány lemondására

Gyurcsány Ferenc bejelentette lemondását a Demokratikus Koalíció (DK) elnöki posztjáról, valamint visszavonulását a közélettől. A döntés sokakat meglepett, hiszen a DK vezető politikusa hosszú éveken...