Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A publicista szerint a Fidesz frakcióvezetője beállt az „álomgyilkosok” sorába.

Minderről a publicista a Spirit FM Önkényes Mérvadó című talk showjában beszélt. Véleménye szerint ugyanis Kocsis Máté Fidesz frakcióvezető azzal, hogy arról beszélt nyílvánosan, hogy „az nem helyes, hogy Magyarország milliárdokat költ el a 2024-es Eb-re” beállt az álomgyilkosok sorába – szemlézi az ATV.hu

Puzsér Róbert – publicista

Puzsér úgy gondolja, hogy nagyon szomorú Kocsis Mátét, a kézilabda szövetség elnökét „az álomgyilkosok sorában látni”. Szerinte, Orbán Viktor nem tudta, kire bízza a szövetséget, ezért bízta Kocsisra, akiről most kiderült, hogy álomgyilkos.

„Miben különbözik ez attól, mint amit a Nolimpia kampány keretében a Momentum előadott, 270 ezer budapestit meggyőzve erről? Arról, hogy nekik az rossz, ha Budapest egy kicsit nagyszerűbb lesz, ha egy álom megvalósul” – fogalmazott.

Úgy folytatta: a kormány szerint a momentumosok Brüsszelben és Washingtonban pallérozott hazaárulók, de Kocsis Máté most Orbán Viktort és ezt a nemzetet hátba döfte.

Kocsis Máté – Fidesz MPSZ Frakcióvezető

„Amikor a liberális hordák fúrják meg a nemzet terveit, akkor arra azt mondjuk, hogy ez a régi szabadságharc kurucok és labancok közt, ezt értjük, ezt ismerjük, tudjuk, hogy melyik oldalon állunk.

De amikor a kurucok közt üti fel a fejét egy labanc? Az a labanc, akiről utoljára gondoltuk volna, akinek Orbán Viktor személyesen adta a kezébe a kézilabdát?” – mondta.

Szerinte nem tudni, mihez igazodjunk, mert Fürjes Balázs szerint most még alkalmasabbak vagyunk egy olimpia megrendezésére, de nem vagyunk alkalmasak egy EB rendezésére.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Itt a nagy bejelentés: Legendás műsor tér vissza az RTL képernyőjén

Az Activity rendkívüli népszerűségnek örvendett a TV2-n, ami később Extrém Activity néven került vissza a képernyőkre. A játékot Szulák Andrea irányította, majd a Life...

A fiatal Momentumos politikus felmosta a padlót Orbán feketeöves propagandistájával

 "A putyinista agyrém még nem ért el a mélypontra: Bencsik András szerint a magyar katonák rossz oldalon állnak Koszovóban" – írja posztjában Tompos Márton, a...

A legsúlyosabb bűn elkövetésével vádolja Orbán Viktort az ismert ukrán közgazdász

Véleménye szerint Orbán Viktor csak másodállásban miniszerelnök. Az ukrán közgazdász, Olekszandr Kirs cikke az Obozrevatel társadalmi-politikai kiadványban és igen erős kritikát fogalmazott meg Orbán Viktor,...