Véleményvezér

Az igazán mély, gondolatébresztő tartalomért forduljon a Véleményvezér rovathoz. Itt találhatja meg a legelgondolkodtatóbb cikkeket, elemzéseket és kommentárokat napjaink legfontosabb témáiról. Újságírók, politikusok és iparági szakértők véleményei akik betekintést nyújtanak a jelenlegi események mögött húzódó összefüggésekbe és trendekbe.

Orbán Viktor és a neki asszisztáló Fidesz-vezetők legnagyobb és talán soha el nem évülő bűne, hogy végletesen megosztották a nemzetet. Fel sem fogják talán, hogy a magyar társadalom szétszakítása és egymásnak ugrasztása – bár rövidtávon nekik jövedelmező lehet – hosszú távon feloldhatatlannak látszó, generációkon átívelő sebeket okozott. Hogy nevezheti magát...
Pedig akár Békemenetet is szervezhettek volna Brüsszelbe. A büdzsébe mindenképpen beleférhetett volna, hiszen a közpénzek millióival kitömött - már leírni is röhejes - állami civil szervezet a CÖF vagyis a Civil Összefogás Fórum, mely úgy egyébként a Békemeneteket is szervezte, valamint fizette a baloldalt lejárató plakátok tömegeit az utcákon, most...
A HírTV volt műsorvezetője a közösségi médiában tette fel azokat a kérdéseket, melyek sokaknak nem fognak tetszeni azok közül, akik jelenleg hatalmon vannak. Mi is beszámoltunk azokról az áldatlan állapotokról, amelyek oda vezettek, hogy az ország főorvosa Dr. Zacher Gábor felmondott az ország legnagyobb kórházánál a Honvédnél. Többek között ennek kapcsán...
Ideje tisztába tenni a dolgokat, így a pelenkabotrány után. A nemzet tollnoka, akinek bár néhány éve lovagkeresztet tűztek a mellkasára, minden csak éppen nem lovagi erényekkel felkent, erényes ember. Egy ócska propagandista, egy silány bértollnok. A Fidesz V. számú tagkönyvével rendelkező ponyvaszerző most éppen megint olyat talált mondani, ami egyáltalán...
Dobrev Klára nem fogadta csendben azt hogy több millió forintra birságolta meg, mert állítólagosan tiltott módon adott kölcsön.  Az üzletasszony internetes oldalán reagált a Matolcsy vezette MNB bírságra. “Matolcsy szerint bűn saját pénzből kölcsönt adni pár bajba jutott rokonnak, közeli ismerősnek, az Orbánnal szembenálló Demokratikus Koalíciónak. Ezzel szemben hazafias cselekedet a közpénzt alapítványokba...
Eredetileg hétfőre vagy keddre akartak behívni, de ezek számomra alkalmatlan időpontok voltak, így hát maradtunk a szerdában, vagyis a ma estében. Olga Kálmán műsoráról van szó. Aztán jött délelőtt egy sms Olgától: „Lesz egy szabad estéd ma.” A többi már ismert. Akkor, ugye, senki sem ért félre? Nem a magam tévés szereplésének...
A kritikus a vèsz óráiban tette közzè az alábbi internetes jegyzetèt: A nemzeti együttműködés rendszerében nem a korrupció a legrosszabb, és nem az, hogy köpnek a jogállamra. Nem a ruszkikkal való haverkodásuk, nem az atomenergia-fétisük és nem a pufimellényük a legrosszabb. Nem a bulvárban való büszke dagonyázásuk, nem a közpénzből folytatott napi...
Az MSZP politikusa internetes jegyzetèben fejtette ki a vèlemènyèt. Nagyon sajnálok minden kirúgott munkavállalót. Nem szép, nem jó dolog, ami történik. Nagyon sajnálom, hogy a kormánytól független magyar média újabb bástyája bukik el. De azért a történelem sötét lapjaira írjuk fel nagybetűkkel, hogy a Hír Tv, a Magyar Nemzet és annak tulajdonosa(i)...
Hetek óta zajlik a Nagy Magyar Nemzeti Kulturkampf (NaMaNemKult), dagad és hömpölyög...   Hetek óta zajlik a Nagy Magyar Nemzeti Kulturkampf (NaMaNemKult), dagad és hömpölyög, elégedett mosolyt csalva a köztünk élő történelmi tanúk arcára, akik a hajlott korú veteránok nosztalgikus derűjével ismernek rá a mostani harci állapotokban ifjúságuk idejének végleg eltűntnek...
Nagyon nem mindegy, hogy miként zárulnak az európai közösség következő hétéves költségvetéséről szóló tárgyalások: most dől el ugyanis, hogy Magyarország mennyi uniós támogatásra számíthat ebben az időszakban. Már az húsbavágó problémát jelent, hogy a tárgyalóasztalnál magyar színekben a zsebredugott kezű diplomácia pökhendi képviselői ülnek és a kekeckedő orbáni politika miatt...

Ezeket olvasta?

Ez is érdekelheti

Magyar Péter elszabadult: Porig alázta Orbánt

Vasárnap reggel ismét képernyőre került Orbán Viktor egyik kedvenc interjúhelyszínén, ahol a kérdezőként feltüntetett Lentulai Krisztián társaságában nosztalgiázott, filozofált és – a megszokott módon...

Csaknem egymillióan látták a videót ahol Orbánnal feltörlik a padlót

Már közel 1 millióan látták a TikTokon azt a parlamenti jelenetet, amelyben Komjáti Imre, az MSZP elnöke nyíltan és keményen felmosta a padlót Orbán...

Tombol Trump – Olyan fordulat jön Amerikában, amire még az „öreg róka” sem számított

Hiába lett egyre kínosabb a jelenléte a politikai porondon, Elon Musk nemhogy távozna, most már saját pártot is alapít: az America Party (Amerika Párt)...

Parádé: Az egész ország Orbán emberének gagyogásán röhög

Mi történik akkor, ha egy kórházban leszakad a mennyezet egy pszichiátriai osztályon, és a kormány embere erre azt mondja: „átmeneti üzemzavar”? Nos, a közvélemény...

Orbán Viktor megnevezte kit látott lehetséges utódaként

Orbán Viktor újabb bensőséges interjút adott a Hotel Lentulai című beszélgetéssorozatban, ahol ritkán hallható részletességgel beszélt a politikai jövőről, kommunikációs harcmodorról és lehetséges utódjáról....