Megfagyott a levegő a parlamentben – Olyan vádbeszédet mondott az MSZP elnöke, hogy néma csendbe merevedett a Fidesz
BalraMagyar -
"A Fidesz láthatóan nem képes megvédeni az országot sem a járványtól, sem pedig a brutális drágulásoktól. Az egyedüli megoldás a kormányváltás!" - Tóth Bertalan napirend előtti felszólalása a Parlamentben.
Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim!
Levélben szólt a magyar nyugdíjasokhoz a napokban Orbán Viktor. A választásokhoz közeledve írt sikerekről, tervekről...
Büszke lehet magára Orbán VILÁGELSŐK lettünk. Igaz, hogy ez az elsőség tragédiák sorozatát jelenti. Világelsők lettünk a vírus reprodukciós számában.
Wikipedia: “A járványtanban egy fertőzés szaporodási mérőszáma, ami azt mutatja, hogy átlagosan hány másodlagos esetet okoz egy fertőzött, a fertőzés megállítására irányuló intézkedések hiányában.”
A vírus reprodukciós rátája a hivatalos járványszámokból...
Ma olvastam utoljára Indexet.
Az index.hu-t sajnálatos módon elérte a fake news korszelleme.
A kissé szokatlan módon a főszerkesztő által személyesen jegyzett cikk – a sajtóetikai szabályokat megsértve, a reakciót be sem várva
– ma reggel háromnegyed nyolckor úgy került ki vezető anyagként a portálra, hogy mindössze húsz perccel azelőtt kérték egyáltalán...
A Partizán Spartacus című műsorának vasárnap esti adásában Bige László, a Nitrogénművek tulajdonosa elmondta, őt tönkre akarják tenni, hogy a cégeit lenyúlják.
Ezzel a GVH 14,1 milliárd forintos, rekord összegű bírságára utalt, amelynek indoklása szerinte egy Andersen-mese.
Az egyik leggazdagabb magyar azzal magyarázta az ellene indított vizsgálatokat, hogy ő nem része...
A mai napon a Miniszterelnökséget vezető miniszteren influenzaszerű tünetek miatt elvégzett koronavírus teszt pozitívnak bizonyult, írja a Miniszterelnökség vasárnapi közleményében.
A közlemény szerint Gulyás Gergely az ilyenkor kötelező vizsgálatok elvégzése után az előírásoknak megfelelően házi karanténba vonult. Munkáját – amennyire a körülmények engedik – otthonról végzi majd.
„Annak köszönhetően, hogy az...
Elképesztő magasságig nő tovább az élelmiszerek ára a benzin-sokk miatt: erre készülhetnek a magyar vásárlók
BalraMagyar -
Csúcsdrága élelmiszer ára nő tovább a benzin-sokk miatt: erre készülhetnek a magyar vásárlók
A benzinár drasztikus emelkedése nem csak a személygépkocsi vezetőknek okoz fejfájást, de a gazdaság szinte minden szegmensére rányomja a bélyegét. Így például várható a már amúgy is csúcsdráguló zöldségek és gyümölcsök árának a további növekedése is. Sőt,...
Édes tündérnokedlik nagyon vigyáznak rám.
Egy pillanatra se veszik le rólam a szemüket, és mint aggódó édesanyák, izgalomba jönnek, ha nem tudják hol vagyok.
De kis cukorfalatok.
Most éppen odáig vannak meg vissza, mert nem tudják, hogyan jöttem haza Szardíniáról. Sok-sok cikkben osztják meg aggodalmaikat. Én nem értem félre.
Tudom, hogy szeretnek. Kicsi...
Szigorításokról döntött a kormány! Íme a részletek
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ma tartották az aktuális Kormányinfót.
Az eseményen szóba kerültek a legújabb kormánydöntések, amelyek között – a rohamosan növekvő fertőzöttségi adatok miatt – fontos kérdés volt, tervezi-e szigorítások bevezetését a kormány, valamint, hogy mivel kívánják oltásra...
Berobbant a negyedik hullám! – Durván megugrott az új fertőzöttek és a halottak száma is
BalraMagyar -
Berobbant a negyedik hullám! - Durván megugrott az új fertőzöttek és a halottak száma is
Megérkeztek az elmúlt 24 óra koronavírus adatai, amelyek szerint a beoltottak száma 5.941.073, közülük 5.721.531 személy már a második oltását is megkapta, míg 1 millió 120 ezren a harmadikat is felvették.
Összesen 1701 új fertőzöttet igazoltak,...
Élete legrosszabb beszédét tartotta a miniszterelnök.
Sokak szerint néhol érthetetlen néhol kusza beszédet tartott a nemzeti ünnepen saját tábora előtt Orbán Viktor miniszterelnök.
Soha ennyire összeszedetlen és ellentmondásos beszédet nem tartott, ami nem csak erőtlen volt, de hiányzott belőle a politikai iránymutatás is.
Elfáradt, vagy talán bele is törődött a bukásba -...
Ezeket olvasta?
Ez is érdekelheti
Magyar Péter elszabadult: Porig alázta Orbánt
Vasárnap reggel ismét képernyőre került Orbán Viktor egyik kedvenc interjúhelyszínén, ahol a kérdezőként feltüntetett Lentulai Krisztián társaságában nosztalgiázott, filozofált és – a megszokott módon...
Csaknem egymillióan látták a videót ahol Orbánnal feltörlik a padlót
Már közel 1 millióan látták a TikTokon azt a parlamenti jelenetet, amelyben Komjáti Imre, az MSZP elnöke nyíltan és keményen felmosta a padlót Orbán...
Tombol Trump – Olyan fordulat jön Amerikában, amire még az „öreg róka” sem számított
Hiába lett egyre kínosabb a jelenléte a politikai porondon, Elon Musk nemhogy távozna, most már saját pártot is alapít: az America Party (Amerika Párt)...
Parádé: Az egész ország Orbán emberének gagyogásán röhög
Mi történik akkor, ha egy kórházban leszakad a mennyezet egy pszichiátriai osztályon, és a kormány embere erre azt mondja: „átmeneti üzemzavar”? Nos, a közvélemény...
Orbán Viktor megnevezte kit látott lehetséges utódaként
Orbán Viktor újabb bensőséges interjút adott a Hotel Lentulai című beszélgetéssorozatban, ahol ritkán hallható részletességgel beszélt a politikai jövőről, kommunikációs harcmodorról és lehetséges utódjáról....