Érdekes felhívás jelent meg a Magyar Szocialista Párt weboldalán – a kiírás tanulsága szerint az MSZP elkezdte érteni a társadalmat, megérteni azt a felelősséget, mit jelent baloldali pártnak lenni, közösségben gondolkodni! Megtenni azt, amire hivatott a párt, az Orbán-rendszer kárvallottjainak menedéket és segítséget adni, még így ellenzékből is.
Na de...
Az ellenszel.hu hírportál közölte le azt a levelet, amit Molnár Gyula az MSZP elnöke küldött ki az MSZP vezetőinek és szimpatizánsainak. Ebből a levélből kiderül, hogy a párt 480 olyan szegénysorú gyermeket kíván felköszönteni Karácsonykor, akik senkitől nem kapnak ajándékot.
Ahogy a pártelnök fogalmazott, "nehéz sorsú családok gyerekeinek karácsonyát szeretnénk...
Közel 70.000 háztartás maradhat hamarosan HírTV nélkül, derül ki a csatornához közeli, A szólásszabadság oszlopai nevű facebook oldal bejegyzésből.
Az oldal szerint a jelenlegi Fidesz kormány nyomásgyakorlásának köszönhetően közel 70.000 háztartástól tagadja meg egy szolgáltató a PR Telecom Zrt. a Hírt TV tartalmának elérését. Azt lehet sejteni, hogy a Hír...
Sorra jelennek meg a közvélemény -kutatóintézmények aktuális elemzései. A legújabb a mai Vasárnapi hírekben jelent meg, az is azt hozta ki eredményül, hogy a baloldal a fővárosban már bőven veri a Fideszt. Egy korábbi kutatásból az is kiderül, hogy akkora előnyük van Budapesten, hogyha a Fidesz meg a Jobbik...
A rendőrség keddre virradó éjjel kiszállt a 2-es metró járműtelepére, házkutatást tartott – értesült több forrásból a VS.hu. Úgy tudni, sorban hallgatják ki a BKV vezetőit a hétfő reggeli, Pillangó utcai baleset ügyében. Többek között a pályafenntartási szolgálatvezető irodájában is jártak a nyomozók.
Időközben újra elindult a forgalom a 2-es...
A fővárosban vezet a demokratikus ellenzék. A Publicus Intézet 1000 fős reprezentatív felmérése alapján a Fidesz támogatottsága 22 százalékpont, míg a demokratikus ellenzék pártjai 30%-on áll. Íme a részletek:
A demokratikus ellenzék pártjai közül az MSZP támogatottsága a legmagasabb, 16 százalék, a DK 8 százalékon áll, az Együtt támogatottsága 3...
Az összeesküvés elméletek az ellenzéki oldalon gátolják a kormányváltást. A szekértáborok kedvenc pártjukért vívott harcában felmerülnek időről időre elképesztő ötletek is. "Gyurcsány Ferencet fogja a Fidesz, csak azért politizál, hogy ne zárják börtönbe", "A szocialisták kollaborálnak a NER-el, már a NER részei" - na ezek azok a légből kapott...
Ezeket olvasta?
Ez is érdekelheti
Robbantott az MSZP frakcióvezetője: Tóth Bertalan kitálatlt az „évtized rablásáról”
Az MSZP új podcast műsora, az MSZPod első adásában Dr. Tóth Bertalan frakcióvezető a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványain keresztül történő pénzmozgásokról beszélt részletesen.
A...
A legendás televíziós odacsapott Orbánnak: Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan
Juszt László, a legendás tévés, aki hosszú éveken át A tévé ügyvédje című műsorban állt ki az igazságért, most ismét megszólalt – ezúttal nem...
Összeomlott az ellenzéki párt – A párt frakcióvezetője már „csomagol”
Úgy tűnik, a Momentum végleg letette a fegyvert a parlamenti jelenlét reményében. A párt frakcióvezetője, Bedő Dávid a Magyar Hangnak adott interjúban gyakorlatilag beismerte:...
Tóth Bertalan: Több mint egymillió magyar nyugdíjas él nélkülözésben
Drámai adatokat osztott meg a közösségi oldalán Dr. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője: egy friss felmérés szerint a magyar nyugdíjasok közel 60 százaléka él...
Botrányba fulladt a Ferenc pápa gyászmiséje az ismert fideszes bajkeverője viselkedése miatt
Sajnálatos incidens zavarta meg a Ferenc pápa emlékére szervezett hálaadó szentmisét szerda este Budapesten, a Szent István Bazilikában. Az eseményt a Magyar Katolikus Püspöki...