Kevés szó van arra amit ez a zugfirkász, a kommunistavezér jobber fia megengedett magának, de egyik sem tűri a nyomdafestéket. Kevesen tudják, hogy Thürmer Gyulának van egy fia, aki Máté T. Gyula néven az aljafideszes újságokban (Magyar Hírlap, Pesti Srácok) nyomja a kormánypropagandát, illetve gyalázza az ellenzéket (nyilván az apja által “vezetett”,...
Ennyi! Kész! Mostanra bebizonyosodott, hogy amit össze vissza hazudnak azt maguk sem hiszik el. Mindannyian tudjuk most már, hogy a kvótanépszavazás csak álca volt. Ameddig a Fidesz azzal riogatott, hogy ha sikertelen lesz, vagy nem lesz alkotmánymódosítás (gránitszilárdságú) akkor elfognak minket özönleni a gazdasági bevándorlók. A Fidesz belebukott, az ország...
Bűncselekmény-sorozatot követhetett el a Fidesz, ha bebizonyosodnak a szocialisták állításai.Várjuk a bíróságok reakcióját. A Fidesz 2010-es alapszabálya nem hagy kétséget: a párt vezetői felelnek a választások kimenetelét manipuláló választási és költségvetési csalásért. A Fidesz alapszabálya szerint a Fidesz elnöksége terjesztette be a csalást, a Fidesz választmánya pedig elfogadta azt. Mindez azt jelenti,...
Nem véletlen állították félre a Fidesz számára legkellemetlenebb ügyvédet Czeglédy Csaba előzetesben van, de azért újabb sajtópert nyert a Vas Népe, a vaol.hu és a Szombathelyi7Nap ellen Az ügy még tavaly ősszel indult, a Kúria szerdán tett pontot a végére.  A Győri Ítélőtábla az alábbi közlemény közzétételére kötelezte a PLT-hez, vagyis a Médiaworkhoz,...
Nagy erőkkel indultak meg a szocialistákkal szemben. A tét azoban nem kicsi, ez nem az a fajta mecs, ami már pusztán a pártszimpátiáról szól vagy a pártok közötti rivalizálásról. Ez a minekt körülvevő országról szól, arról hogyan fogunk élni. Márpedig ebben a pillanatban nem olyan világos a kép mint ahogy...
Elképesztő az ami ma zajlik ebben az országban és a pofátlanságokat büntetlenül meg lehet tenni. Ma még. A tavalyi költségvetési maradványokból 90 millió 315 ezer forintot csoportosítottak át a szociális támogatásokból a sporttámogatásokra Orbán Viktor utasítására, írja a 444 a Magyar Közlöny alapján. A kormányhatározathoz csatolt táblázat szerint a Szociális humánszolgáltatók részére biztosított szociális- és gyermekvédelmi...
Nem fogja elhinni mit volt képes mondani az emberminiszter, mi se nagyon hisszük. Szégyen és gyalázat amit tesznek és a legjobb lenne ha inkább szerényen fülüket farkukat behúzva bocsánatot kérnének a magyar emberektől, de inkább egészen mást tesznek: mutatjuk. Balog Zoltán emberminiszter hétfőn a Semmelweis-nap alkalmából a Pesti Vigadóban tartott...
Őrület ami a Societas - Baloldali Ifjúsági Mozgalom környékén zajlik. Akkora tempóval csatlakoznak a fiatalok az MSZP társult ifjúsági szervezetéhez és olyan gombamód szaporodnak az alapszervezeteik, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket. A szervezet fiataljai azonban elszámolták magukat. A facebook beszámolóik szerint ugyanis az lehet a terv, hogy minden héten új...
Ez a fiú egyszerűen megállíthatatlan. Bödőcs Tibor már sok jelzőt kapott azonban mégis a legtalálóbb az újkori Hofi, mert bátran nyúl a politikához és lép a hatalmasok tyúkszemére avagy citálja meg a bajszukat. Bödőcs Tibor 1982-ben született Zalaegerszegen. Egy zalai kis faluban, Búcsúszentlászlón töltötte gyermekkorát. Színész szeretett volna lenni, magyartanárnak...
Botrányos videó járta be az internetet. A mintegy 10 perces videót már több mint félmillióan látták az interneten. A felvételek tanulsága szerint egy Daru Mihály nevű kisvállalkozónál próbáltak a NAV revizorai ellenőrzést tartani. Mivel a körülmények nem ismertek, így nehéz állást foglalni, hogy pontosan mi látható a videón, mindenesetre sok...

A legfrissebb hírek

Véleményvezér

Ez fájni fog: Szél Bernadett olyan furfangot eszelt ki Orbánék ellen,...

Nemes egyszerűséggel a politikus csapdát állított Vityáéknak. Mert valamit kell mondani erre, csak az igazat még sem lehet kimondani. Törvényjavaslatot nyújtottam be, kezdi bejegyzését Szél...