A nap híre

Ebben a rovatban kiemeljük a nap legfontosabb, legmeghatározóbb eseményét. A Nap Híre rovat egy precíz, részletes elemzést nyújt a napi hírek közül a legjelentősebbről, amely a legnagyobb hatással van a világra, vagy ami a legtöbb embert érinti. Ha csak egy hírt olvas el egy nap, ez legyen az!

Kálmán Olga egy videóban rántja le a leplet, s hozza nyilvánosságra a szín tiszta igazságot Orbán és a strómanja aljas üzelmeiről... MOST FIGYELJ! 3 PERCBEN ELMONDOM MILYEN „FONTOS” DOLGOKRA KÖLTÖTT AZ ORBÁN-KORMÁNY A VÍRUS-JÁRVÁNY ALATT! A veszélyhelyzetet kihasználva bőven jutott közpénz a haveroknak. #orbán_haverok #kalmanolga   Forrás: Kálmán Olga közösségi oldala  
Százezer ember ivóvízellátását biztosította a kormány Ugandában, és kialakított egy kibervédelmi elemzőközpontot is a két ország között 2019-ben létrejött megállapodás első szakaszának keretében - közölte a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter azt írta, hogy a Sam Kahamba Kutesa ugandai külügyminiszterrel kötött megállapodás szerint Magyarország egy hároméves program...
 Ki győzheti le Orbán Viktort? - teszi fel a kérdést közleményében Sneider Tamás a Jobbik korábbi elnöke, a frakcióbol viharos körülmények között távozó politikus. Nem sejtettük eddig, hogy Jobbikos politikus valaha ilyet fog mondani, azt meg pláne nem, hogy egyet is érthetünk vele. Mégis érdemes elolvasni a Jobbik korábbi elnökének...
Gulyás Gergely azt mondta ma, hogy a sajtószabadságot a médiatörvény biztosítja, ezen kívül a kormány nem avatkozhat bele médiaügyekbe. Szerinte Magyarországon - Nyugat-Európával ellentétben - sokszínű a tájékoztatás. Hát akkor üzenném Gulyás Gergelynek, hogy az általa említett magyarországi tájékoztatás sokszínűsége a narancs összes árnyalatát jelenti. Széles a paletta: van a kicsit még...
A Budapest-Belgrád vasútvonal kapcsán megtudhattuk, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség szerint a kormány nem vonható felelősségre az adófizetőket megkárosító döntésekért - írja az MTI-hez eljuttatott közleményében dr. Szél Berndaett országgyülési képviselő. A politikus szerint abszurd érveléssel utasította el a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentésemet...
Mi lesz velünk nélküled, Gyuri bácsi? Hiába voltál itt velünk, több mint száz évig, még mindig annyi mindent kellene tanulnunk tőled. Te a kertészkedésről beszéltél, de mi végig tudtuk, hogy sokkal többre tanítasz: az élet szeretetére, alázatra, elfogadásra, emberségre, a föld más teremtményeivel való harmóniára. Nélküled hogyan fogjuk megállítani azt a borzasztó...
Jó ideje számolom a rendelkezésre álló adatokból, legutóbb pedig a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt kérdeztem arról, pontosan hány embert küldtek haza a kórházakból és hányan estek el az egészségügyi ellátástól. Most elképesztő választ kaptam: a veszélyhelyzet utolsó napján (!) keltezve azt írták, hogy az adatkérésem teljesítése "a NEAK veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatai...
Súlyos megszorításokra készülnek úgy, hogy közben bedöntenék az ellenzéki városokat, falvakat. A legaljasabb csapásra készülnek - írja az MSZP kistelepülési polgármestere több polgármesterrel egyetemben. A jövő évi költségvetés súlyos megszorító csomag az önkormányzatok és az általuk képviselt lakosság számára. Mi, kistelepülési önkormányzati vezetők nem értünk egyet a kormány által megfogalmazott, önkormányzatokat...
"A magyar járvány kedvező alakítása lehetővé tette, hogy 4 lépcsőben, május elején indulva helyreállítsuk az egészségügy megszokott eljárásrendjét és a betegek ellátását a halasztható beavatkozások tekintetében is kiegészítsük" - jelentette be Kásler Miklós miniszter. Jelen pillanatban június 15-től minden olyan diagnosztikai és terápiás tevékenységet el lehet végezni minden magyar egészségügyi...
Az elmúlt hetekben is több mint 100 milliárdot osztogatott szét a haveroknak a kormány, a Pénzügyminisztériumot pedig 52 milliárdért költöztetnék a várba. Eközben a 430.000 munkahelyét elvesztett magyarra mindössze 80 milliárd jutott, pedig megmenthetnék az út szélén hagyott embereket – erről beszélt dr. Szakács László, az MSZP elnökhelyettese és Barkóczi...

Ezeket olvasta?

Ez is érdekelheti

Bombaként robbant a lakossági tiltakozás: dühös és elkeseredett lakók küzdenek a hatalommal szemben

Ferencvárosban egy látszólag ártatlan városfejlesztési projekt olyan lakossági felháborodást váltott ki, amire kevesen számítottak. A Tűzoltó utca lezárása, amit „zöld kísérletként” és „közösségi tervezésként”...

Retteghet Orbán: Brüsszelben készül a törvény kifejezetten Orbán ellen

Brüsszel újabb szintre emelheti a jogállamisági normák kikényszerítését: a Politico szerint az Európai Bizottság olyan költségvetési reformtervet dolgozott ki, amely gyakorlatilag célkeresztbe állítja azokat...

Orbán pánikolhat: Magyar Péter közzétette a legfontosabb listát

A TISZA párt kongresszusa előtt egy nappal Magyar Péter nyilvánosságra hozta azoknak az intézményeknek és beruházásoknak a listáját, amelyeket kormányváltás esetén elsőként vizsgáltatna ki....

Azonnali hatállyal lemondott a polgármester, akit tavaly 76%-al választottak meg

Balla László, Kiskunfélegyháza alpolgármestere a Félegyházi Közlöny hasábjain jelentette be: Csányi József, a város polgármestere lemondott tisztségéről. A politikus döntését egy hivatalos nyilatkozatban közölte...

Botrányvideó: Megvannak Lázár János budapesti utódai

A Kelemenet YouTube-csatorna legújabb videójában Kelemen László nem kisebb dolgot állít, mint hogy a politikai haveri rendszer – amelyről eddig leginkább a kormánypárti oldalon...