Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az elmúlt hetekben is több mint 100 milliárdot osztogatott szét a haveroknak a kormány, a Pénzügyminisztériumot pedig 52 milliárdért költöztetnék a várba.

Eközben a 430.000 munkahelyét elvesztett magyarra mindössze 80 milliárd jutott, pedig megmenthetnék az út szélén hagyott embereket – erről beszélt dr. Szakács László, az MSZP elnökhelyettese és Barkóczi Balázs a DK szóvivője péntek reggel, az ATV Start című műsorában.

„Mindössze 80 milliárd jutott eddig munkahelyek megóvására. Ennél többet, 82 milliárdot költött a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonalra a védelmi alapból, most pedig 52 milliárdot készül arra elkölteni, hogy a Pénzügyminisztérium a Duna túloldalán legyen.

Már a kormány is tudja, hogy több mint 400.000-en vannak, akik elveszítették a munkahelyüket! Mi úgy gondoljuk, hogy sokkal fontosabb megőrizni az emberek munkahelyét, sokkal fontosabb az emberek lakhatási és családi biztonsága!”

– mondta el dr. Szakács László.

Emlékeztetett, a költségvetésből biztosított források szinte mindig elszállnak. „Mindig attól tartunk, hogy a költségvetési forrásokban nem ugyanannyit jeleznek a sorok, mint amennyit a kormány el is költ.

Legyen már egy kicsit több tapasztalatunk, mint amennyi illúziónk a fideszes uraságokkal szemben, hogy ez kevesebb eddig még nem nagyon volt, sőt, általában több szokott lenni” – mutatott rá az MSZP elnökhelyettese.

„Láttuk is pontosan a stadionberuházásoknál, legutóbb talán a Puskás Arénánál, de akármelyik stadiont vehetjük abból a 32-ből, ami itt az elmúlt években épült Magyarországon, hogy általában azért nem az szokott lenni a történet vége, hogy a felébe kerül, hanem hogy jóval többe.

Ha arról beszélünk, hogy pályázni kell a bértámogatásért, akkor teljesen irreleváns, hogy a Pénzügyminisztérium mikor költözik.

Az nyilván nem mellékes, hogy mire mennyit költenek, például Semjén Zsolt vadászkiállításától kezdve, amire milliárdok mentek el, vagy a két kikötőre, amit Mészáros kapott meg, a kormány házi történészeinek kiutált különböző ingatlanokig” – tette hozzá Barkóczi Balázs.

Szakács elmondta, a munkanélküliség tekintetében mindig arra támaszkodtak, amit Gulyás Gergely mondott, hogy nagyjából 4500-an veszítik el a munkájukat naponta.

„Megkérdeztem Varga miniszter urat, aki nem tudta megmondani akkor még, hogy 150.000 vagy 330.000 munkanélküli van, most már tudja a kormány is, hiszen már a KSH is kimutatta, hogy 428.000-en vannak. Mi már akkor is ezt mondtuk”.

A szocialista politikus nehezményezte, hogy Mészáros Lőrinc 17 milliárd forintot kapott szállodafelújításaira, mégis elbocsátott 800 embert.

„Az az ember, aki most kivett 11 milliárdot osztalékként a vállalkozásából, nem azt mondta jó barátjának, a kormányfőnek, hogy ne most adjatok pénzt nekem, amikor úgyis 11 milliárdot ki tudok venni a cégemből. Ehelyett még 17 milliárdot kapott, holott előtte 800 embert elbocsátott.

Hogyan, mi alapján mertek dönteni ezekről a pályázatokról, ahol elbocsátások történnek és most mégis ezeket oligarchákat tömik pénzzel?

Általában ebben a pályázatban Orbán jó barátai nyertek, Garancsi és Mészáros, a többiek pedig sorban állnak, hogy meg tudják tartani a munkahelyeket; itt most olyanok is nyertek 3,5 milliárdokat, akik frissen alapítottak céget” – mondta Szakács.

„Sok szeretettel gratulálunk például Matolcsy fiának is, reméljük, ebből jut a magyar kisvállalkozásoknak is, és ne felejtsük el, hogy mivel indokolta annak idején a miniszterelnök, hogy miért tömi ki pénzzel a hozzá közel álló üzletembereket!

Azt mondta az a célja, hogy majd ez a nemzeti tőkésosztály segít a bajban. Ez nem történt meg, sőt, Mészáros az elsők között volt, aki elbocsátott 800 embert” – hívta fel a figyelmet Barkóczi.

A DK-s politikus a pályázati rendszer szükségességét is kétségbe vonta. „Alanyi jogon jár a támogatás a korábbi teljes bér 80%-áig például Szerbiában és Romániában.

Tehát most tényleg erre büszke a kormány, hogy miközben a sajátjait milliárdokkal tömi ki, fillérekért lehet pályázni a munkaadóknak és a munkavállalóknak?” – tette fel a kérdést.

Kérdésre, hogy igaz-e, hogy az emberek segítése helyett egy, az oligarchákat kitömő NER-szuperbankot hoz létre a kormány, az MSZP-s Szakács László elmondta, „Összegyúrják az MKB-t, a Budapest Bankot és a takarékszövetkezeteket. Nem szeretnének már külsős szervezetekhez menni, ha a NER-lovagoknak kell támogatás.

Most Mészáros kezei között áll össze egy Takarékbank nevű szervezet, ez lesz most a nagy NER-bank”.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: