Szél Bernadett - Fotó: EgerHírek
Kérjük oszd meg a bejegyzést, hogy másokhoz is eljusson az igazság:
  •  
  •  
  •  
  •  

A Budapest-Belgrád vasútvonal kapcsán megtudhattuk, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség szerint a kormány nem vonható felelősségre az adófizetőket megkárosító döntésekért – írja az MTI-hez eljuttatott közleményében dr. Szél Berndaett országgyülési képviselő.

A politikus szerint abszurd érveléssel utasította el a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentésemet a Központi Nyomozó Főügyészség a Budapest-Belgrád vasútvonal ügyében.

A kormány szerintük “nem vagyonkezelési tevékenységet végzett”, amikor hitelszerződést kötött a kínai kormánnyal egy soha meg nem térülő, kínai érdekeket szolgáló és az országot évtizedekre eladósító vasúti beruházásra.

Egy hónapja feljelentést tettem különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt, mivel a kormány titkosított dokumentumok alapján egy közérdeket nem szolgáló, soha meg nem térülő és az ország eladósodottságát jelentősen növelő beruházást készül végrehajtani.

A most kapott elutasító határozat szerint a Központi Nyomozó Főügyészség úgy látja, a kormány “az Egyezmény megkötése, illetve a költségvetési előirányzatok közötti átcsoportosítás tárgyában meghozott döntései révén nem vagyonkezelési tevékenységet végzett.”

Ezzel gyakorlatilag írásba adták, hogy a kormány 2020 Magyarországán nem vonható büntetőjogi felelősségre azért, mert döntéseivel súlyos vagyoni kárt okoz az államnak. Köthet a magyar államra nézve hátrányos hitelszerződéseket és hozhat sok tízmilliárdos átcsoportosításokról szóló kormányhatározatokat – következményektől nem kell tartania.

Én most a 15 napos határidőn belül panaszt terjesztek elő az ügyészségnél. Olyan ugyanis nincs, hogy nyomozás helyett azzal az abszurd érveléssel asszisztálnak Mészáros Lőrinc és a Kínai Kommunista Párt bizniszéhez, hogy az adófizetők megkárosításának nincs büntetőjogi következménye.


Kérjük oszd meg a bejegyzést, hogy másokhoz is eljusson az igazság:
  •  
  •  
  •  
  •  

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here