Foreign Minister Peter Szijjarto of Hungary / AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Százezer ember ivóvízellátását biztosította a kormány Ugandában, és kialakított egy kibervédelmi elemzőközpontot is a két ország között 2019-ben létrejött megállapodás első szakaszának keretében – közölte a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter azt írta, hogy a Sam Kahamba Kutesa ugandai külügyminiszterrel kötött megállapodás szerint Magyarország egy hároméves program keretében ötmilliárd forint fejlesztési támogatást ad Ugandának.

A következő két projekt az országba érkező migránsok és menekültek nyilvántartására alkalmas azonosítórendszer kidolgozása, valamint egy szívgyógyászati központ orvosi eszközökkel történő felszerelése lesz – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a kormány továbbra is azt vallja, hogy a migrációt csak úgy lehet megállítani, ha a segítséget visszük oda, ahol a baj van, és így előzzük meg azt, hogy emberek milliói keljenek útra.

“Ugandai telefonhívással indul a nap. Sam Kutesa külügyminiszerrel 2019-ben megállapodtunk arról, hogy egy három éves program keretében 5 milliárd forintnyi fejlesztési támogatást biztosítunk Ugandának. Ennek első szakasza lezárult: kialakítottunk egy kibervédelmi elemzőközpontot és biztosítottuk az ivóvízellátást 100 ezer ember számára.

 

 

Megállapodtunk, hogy a két következő projekt az országba érkező migránsok és menekültek nyilvántartására alkalmas azonosítórendszer kidolgozása, valamint egy szívgyógyászati központ orvosi eszközökkel történő felszerelése lesz. Mi továbbra is azt valljuk, hogy a migrációt csak úgy lehet megállítani, hogy a segítséget visszük oda, ahol a baj van, és így előzzük meg azt, hogy emberek milliói keljenek útra.”

 

Itthon biztos minden egészségügyi intézmény fel van szerelve tökéletesen. És szerencsére olyan gazdag az ország hogy van miből adakozni. Magyarországon ugyanakkor még nagyon sok háztartásban nincs bevezetve ivóvíz, de ugye ez nem számít…

Itthon nem volt helye a pénznek, mikor ilyen rossz a gazdasági helyzet? Nem Ugandába kellett volna repülni, hanem elmenni Borsodba, Szabolcsba, ott is találtál volna ugandai szintű településeket. Vagy akár Budapest egyes részein is…

Igaz, oda nem repülővel kell eljutni, meg nincs is ilyen fogadtatás.Hülyék gyülekezete ez a kormánynak csúfolt bagázs.

Forrás: ATV / Szijjártó Péter közösségi oldala / BalraMagyar

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: