Hatalmas égés! – Óriási gigakampányt tolt a Fidesz – végül 3 szavazatot kaptak

A kép illusztáció

Vasárnap kicsit több mint egy éven belül harmadszor tartottak választást Balatonszepezden, ahol tavaly decemberben 14-en jelentkeztek be a polgármesteri címért. – írja a Telex.

A lap szerint most csak négy polgármesterjelölt volt, a győztes végül a falu nyáron lemondott alpolgármestere, Bíró Imre lett, aki hat szavazattal tudta megverni a korábbi polgármestert, dr. Bocskov Jordán Petrovot.

A látványos kampányt folytató, többek között Bayer Zsolt nyilvános támogatását is élvező Szász Péter katolikus hitvédő ugyanakkor

mindössze három szavazatot kapott.

A budapesti Szász Péter másodszor szeretett volna Szepezd polgármestere lenni. Elindult már akkor is, amikor az előző időközi választáson – miután sokan megtudták, hogy ősszel senki nem akart polgármester lenni a kis balatoni településen – tolongtak a mindenfelől érkezett polgármesterjelöltek.

Akkor három és félszer annyi induló között, nem kampányolva, teljesen ismeretlenül is képes volt két szavazat megszerzésére.

Szász decemberben még nem kampányolt, a csapata ennek tudta be az akkori eredményt. De a vasárnapi eredmények alapján úgy tűnik, hiába folytatott az elmúlt hetekben a helyiek szerint a nagypolitikát idéző kampányt, ezúttal mindössze eggyel tudott több szavazót maga mellé állítani, mint legutóbb.

Szorul a hurok a főfideszes körül: Újabb leleplező bizonyítékokat szerzett meg Hadházy Ákos

Hadházy Ákos, Független országgyűlési képviselő - Fotó: Hadházy Ákos FB oldala

Dunakeszi repülőterén kétszer került sor érkezésre, melyeket további programok követtek
– írta Hadházy Ákos adatigénylésére a külügyminisztérium.

Azaz a rendőrség VIP-helikoptere kétszer is ott fejezte be az útját Szijjártó Péterrel, ahol a külügyminiszter háza van.

Ez pont kettővel több, mint amit egy normális országban egy miniszter karrierje elviselne.

Mint ahogyan a hét belföldi helikopterezés is héttel több lenne az állása elvesztéséhez szükségesnél egy nálunk boldogabb országban

– kommentálta a napvilágot látott tényeket Hadházy.

A külügyminisztérium azzal magyarázta korábban Szijjártó helikopteres útjait, hogy „a miniszter oda utazik helikopterrel, ahova a tárgyalásai miatt szükséges”.

A független képviselő felidézte, hogy „a szekszárdi Bodri pincészetbe tartó – autópályán autóval másfél óra alatt megtehető – repülésről már tudtunk”. Itt Szijjártó munkaebéden vett részt. Hadházy egy megyén belüli, Kecskemét-Baja útról is megemlékezett, amivel a külügyminiszter szerinte még dicsekedett is.

Hadházy Ákos adatigényléséből kiderült, hogy Szijjártó Péter az idei hét helikopterezésből ötször különböző határszakaszokhoz repült, hogy ott tárgyaljon kollégáival. Kétszer – Bajára és Szekszárdra – pedig azért helikopterezett, hogy bejelentsen valamilyen beruházást.

Kis híjján megverték Orbán kommiszárjai az ellenzéki pártelnököt

Azt gondolom már nem vagyunk messze attól, hogy a japán parlamenti verekedős videók a hazai országgyűlésbe is eljöjjenek.

Kósa Lajos szintet lépett. De vajon milyen irányba?

Kósa Lajos Fotó: Népszava

Egy szintet lépett. De vajon milyen irányba?

Ilyen amikor egy kép többet ér bárminél.

 

Forrás: Facebook

 

Hatalmas öröm érte a Miniszterelnököt, ismét bővült a család

Hungary's Prime Minister Viktor Orban attends a session of the Tallinn Digital Summit during a European Union summit in Tallinn, Estonia, on September 29, 2017. EU leaders hold a digital summit in the Estonian capital with French President Emmanuel Macron seeking to persuade his counterparts to overhaul European tax rules targeting Silicon Valley firms. / AFP PHOTO / Ilmars ZNOTINS

Megszületett Orbán Viktor ötödik unokája

Orbán Viktor a közösségi oldalán posztolta a jó hírt.

Megszületett Orbán Ráhel és Tiborcz István harmadik gyermeke, aki a Bertalan nevet kapta.

A büszke nagypapa a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy ötszörös nagypapa lett, és egy kis szöveget is mellékelt hozzá.

“Gyűlik a focicsapat. Isten hozott, Bertalan” – írja a bejegyzésében Magyarország miniszterelnöke. A poszt igen népszerű, két óra alatt 50 ezer lájkot kapott, és rengetegen gratuláltak a baba érkezéséhez.

Orbán Viktor nagyon elfoglalt, ám – ahogy többször hangsúlyozta – nála is a család a legfontosabb, így az elsők között látogatta meg az unokáját.

A kormányfőnek júliusban született meg az első fiúunokája, aki egyben a negyedik unoka is – ő a kisebbik lányának, a 26 éves Sárának a második gyermeke, azaz a negyedik unoka.

 

 

Forrás: NLC / Facebook

 

Szegény Kocsis Máté lelkét zavarja Gyurcsány legújabb videója – kutya nehéz helyzetbe került a Fidesz frakcióvezetője

Kocsis Máté - Fotó: Népszava

Gyurcsány Ferenc hatásos videót készített arról, hogy a kormány miért kezeli kétbalkezesen a kormány a vírushelyzetet.

Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán azt írta: “ha most nem tesztelünk eleget, akkor leállhat az egész ország. És erről csak a kormány tehet majd”.

Ezért a DK követeli az ingyenes koronavírus-tesztet, “hogy ne álljon le az ország”.

A DK elnöke szerint Magyarországon nem követik az Egészségügyi Világszervezet protokollját, amely szerint annyit kellene tesztelni, hogy a pozitív tesztek aránya ne lépje át az 5 százalékot. Ez utoljára szeptember elején teljesült.

A Fidesz frakcióvezetője is reagált a pártelnök videójára. Kocsis Máté azt írta:

“kutya nehéz” higgadtan fogadni Gyurcsány kioktatását és újabb hazugságait.

Ha a kormány megfogadta volna az ő úgynevezett tanácsait, már rég leállt volna az ország. A tesztekkel kapcsolatban pedig hozzátette:

a laboratóriumok mostanáig több mint 860 ezer PCR-vizsgálatot végeztek a nemzetközi standardok alapján, túlnyomó részt ingyenesen. Köszönet érte az egészségügyi dolgozóknak.

Újabb kemény üzenetet küldtek a tüntető diákok a “százezredesnek”

„Ha bűnbakot keresnek, megtalálták” – üzenték a Színművészeti hallgatói az új kancellárnak.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói egy újabb, a Facebook-oldalukon közétett videóval üzentek:

ebben egyesével állnak ki és vállalják a felelősséget az egyetem elfoglalásáért.

A felvétellel arra reagáltak a hallgatók, hogy Szarka Gábor, az SZFE újonnan kinevezett kancellárja „magánakciónak” minősítette az egyetem elfoglalását és felelősnek Upor László volt rektorhelyettest és Csernai Mihály HÖK-elnököt nevezte meg.

Németh Gábor, az SZFE oktatója korábban azt mondta, ő a tanköztársaság ötletgazdája.

A kancellár utasítása alapján péntek estig kellett volna mindenkinek elhagynia az egyetem épületét – ez azonban a tüntetők nem tették meg. Szarka Gábor utasítására az internetet is lekapcsolták az SZFE kollégiumában.

Tudom, hogy már senkit nem érdekelnek a koronavírus napi számai, de erre vessen egy pillantást, sokkoló lesz

Elhunyt 33 ember, és újabb 1474 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap.

A kormányzati portálon azt írták: 46 290-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 1142-re emelkedett, 14 088-an már meggyógyultak.

Az aktív fertőzöttek száma 31 060. Az aktív fertőzöttek 31 százaléka, az elhunytak 41 százaléka, a gyógyultak 30 százaléka budapesti. 1712 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 179-en vannak lélegeztetőgépen.

Hatósági házi karanténban 25 734-en vannak, a mintavételek száma 894 385-re nőtt.

Kiemelték: a járvány második hulláma zajlik Magyarországon. A kormány célja, hogy az ország működőképességét megtartsa, és ne hagyja, hogy a vírus megbénítsa a mindennapokat, ehhez azonban az általános óvintézkedések betartására van szükség.

Egész Európában dinamikusan terjed a vírus, ezért a határellenőrzés és a beutazási korlátozás továbbra is érvényben van, a kormányfő arra kérte a magyar családokat, hogy most ne tervezzenek külföldi síelést – írták. Hozzátették: Müller Cecília országos tisztifőorvos vasárnapi nyilatkozatában pedig arról beszélt, hogy nem szabad belefáradni a koronavírus-járvány kezelésébe, mert legalább annyi van még előttünk, mint amennyi mögöttünk.

Felhívták a figyelmet arra, hogy kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, a színházakban, a bevásárlóközpontok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint az ügyfélfogadási irodákban. Este 11 óra után a vendéglátóhelyeket és szórakozóhelyeket be kell zárni.

A vírus közösségi terjedésének megfékezéséért továbbra is azt kérik az emberektől, kerüljék azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsák a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossanak kezet. Akinél hatósági házi karantént rendeltek el, szigorúan tartsa be. Akinek tünetei vannak, ne menjen közösségbe, maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát.

Kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme. Az időseket is kérik, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására. A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalom van érvényben. Az idősotthonok fenntartóinak pedig mindent meg kell tenniük a fertőzések elkerüléséért. Ha egy szociális intézményben vagy más közösségben gócpont alakul ki, a járványügyi bevetési egység megteszi a szükséges intézkedéseket – hangsúlyozták.

Közölték azt is, hogy a kormány – az egészségügyi védekezés fenntartása mellett – további gazdaságvédelmi és családvédelmi intézkedéseken dolgozik.

“Tartsuk be a szabályokat, és akkor együtt újra sikerülni fog” – írták.

Az oldal térképe alapján eddig Budapesten (14 434) és Pest megyében (5989) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Győr-Moson-Sopron (2873), Borsod-Abaúj-Zemplén (2585), Szabolcs-Szatmár-Bereg (2217) és Hajdú-Bihar megye (2136). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Tolna (471).

A szakadék szélére került Orbán – olyan folyamatok indultak el, amibe ha nem ügyes, belebukhat

Orbán Vktor mindig ügyesen lavírozott a politikai viharokban. Most azonban azt gondolom, nagyon elmérte magát.

Egyre inkább fokozódik az emberek elégedetlensége, de ami ennél is döntőbb mozzanat, az elégedetlenség tettekké fokozódott.

Az a pillanat, amikor Szarka “százezredes úr” megfenyegette az SZFE diákjait, hogy el kell hagyniuk az elfoglalt egyetemi épületeket volt a szikra. Ugyanis a társadalom nem közönnyel válaszolt erre, hanem az emberek utcára vonultak az egyetemisták védelmében.

Ez pedig fordulat a történelem kerekében, ugyanis ez azt jelenti, hogy a közönyt felváltotta a cselekvés. Az emberek mára már döntöttek: nem fogják csendben végignézni Orbánék hatalombitorlását.

Most október 23.-án tömegével szerveződnek az ellenzéki tüntetések (ide kattintva megtekintheti a részleteket).

De beszéljünk arról, hogy az ellenzék pártjai is egységesek. Nem hallani most már civakodást az ellenzéki pártok oldaláról, akik egyébként együttesen fej-fej mellett állnak a Fidesszel.

Tehát összegezve adott egy egységes ellenzék, adott a megszerveződött és erős civil társadalom és a közöny eltűnt a társadalomból.

Ha csak megint nem történik valami világégés, ebben a pillanatban Orbán vesztésre áll. Kérdés mit lép az öreg. Készüljünk a következő Soros-Migráns-Rezsicsökkentős trükkre, de ne feledjük, a fiú aki farkast kiáltott egy ideig hiteles volt, egy idő után pedig bohóc.

Forrong a város! – Október 23-án ellenzéki tüntetések tömege lesz Budapesten

A kép illusztráció | Forrás: Párbeszéd Magyarországért

Hadházy Ákos és Szél Bernadett módosítottak az eredeti terveken, és autós blokádot hirdettek a Magyar Televízió Kunigunda utcai székháza elé.

A dátum változatlanul október 23-a, de valamivel korábban, fél 3-kor tervezik a kezdést, ugyanis 16 órakor kezdődik a színművészetisek tiltakozása.

A MÓD ÉS AZ IDŐPONT VÁLTOZIK, DE A CÉL NEM! OKTÓBER 23-ÁN AUTÓS BLOKÁDDAL TÜNTETÜNK AZ IGAZSÁGÉRT!- írja Facebookon Hadházy Ákos és Szél Bernadett közös posztjukban

Október 23-án NEM TEHETJÜK MEG, hogy ne tiltakozzunk a hazugság ellen, de az egyetlen felelős döntés ebben a helyzetben az, ha átalakítjuk a tervezett rendezvényünket és autós demonstrációt tartunk.

Kérjük, hogy mindenki viselkedjen felelősségteljesen, ne induljon el gyalogosan! A beszédeket online közvetítjük. Aki tud, tegyen nemzeti színű zászlót az autó ablakába!- írják

Az időpont is korábbi az eredetileg tervezettnél, 14:30-ra tették át, ennek oka hogy utána újabb tüntetés kezdődik:

Október 23-án 16 órától a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai és a mellettük szolidaritást vállaló hallgatók az ország különböző egyetemeiről, demonstratív felvonulást szerveznek a szellemi szabadság jegyében.

A Műegyetem-rakpartról indul a megmozdulás, ahonnan aztán elsétálnak majd az Urániáig – ezt jelentették be az egyetem autonómiájáért tüntető hallgatók, hozzátéve:  várunk mindenkit, aki szeretné kifejezni aggodalmát a közelmúltban hazánkban veszélybe került egyetemes értékekért – ezek közül csak egy az autonóm felsőoktatás.

Mind mondták, 1956 október 23-án a Műegyetem-rakparton az egyetemisták megmozdultak azért, amiben hittek, az egyén és a közösség szabadságáért.

“Sétáljunk el együtt az Urániáig, és ezzel az ünnepi menettel emlékezzünk meg arról, hogy mi mindent lehet elérni, ha együtt cselekszünk! Tartsatok velünk, mindannyiunk szabadságáért!”-írják

Az Uránia előtt az SZFE-s hallgatók által szervezett megemlékezés várja a menetet. Az eseményt a hatályos járványügyi előírásoknak megfelelően tartjuk meg. Nyomatékosan kérünk mindenkit a szájmaszk használatára. Vigyázzunk egymásra!- hívják fel a figyelmet

A propaganda média nem fog beszámolni, arról hogy milyen ellenzéki tüntetések lesznek október 23-án, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy minél több emberhez eljusson a megmozdulások híre.

via: HírHugó

A legfrissebb hírek