Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán Vktor mindig ügyesen lavírozott a politikai viharokban. Most azonban azt gondolom, nagyon elmérte magát.

Egyre inkább fokozódik az emberek elégedetlensége, de ami ennél is döntőbb mozzanat, az elégedetlenség tettekké fokozódott.

Az a pillanat, amikor Szarka „százezredes úr” megfenyegette az SZFE diákjait, hogy el kell hagyniuk az elfoglalt egyetemi épületeket volt a szikra. Ugyanis a társadalom nem közönnyel válaszolt erre, hanem az emberek utcára vonultak az egyetemisták védelmében.

Ez pedig fordulat a történelem kerekében, ugyanis ez azt jelenti, hogy a közönyt felváltotta a cselekvés. Az emberek mára már döntöttek: nem fogják csendben végignézni Orbánék hatalombitorlását.

Most október 23.-án tömegével szerveződnek az ellenzéki tüntetések (ide kattintva megtekintheti a részleteket).

De beszéljünk arról, hogy az ellenzék pártjai is egységesek. Nem hallani most már civakodást az ellenzéki pártok oldaláról, akik egyébként együttesen fej-fej mellett állnak a Fidesszel.

Tehát összegezve adott egy egységes ellenzék, adott a megszerveződött és erős civil társadalom és a közöny eltűnt a társadalomból.

Ha csak megint nem történik valami világégés, ebben a pillanatban Orbán vesztésre áll. Kérdés mit lép az öreg. Készüljünk a következő Soros-Migráns-Rezsicsökkentős trükkre, de ne feledjük, a fiú aki farkast kiáltott egy ideig hiteles volt, egy idő után pedig bohóc.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

„Kártyavárként omolhat össze a rendszer”, ha Karácsonyék mintapere győz a bíróságon

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, egy friss sajtótájékoztató keretében bejelentette, hogy a Fővárosi Önkormányzat a mai napon jogi lépéseket tesz a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos, jogellenesnek...

Kést rántott egy idős nő Orbán Viktor születésnapján

Csak úgy áradt a keresztényi szeretet a szentmisén. A Gulyáságyú Média hírportál beszámolója szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást kezdeményezett egy idős nő ellen, aki...

Újabb adóemelést jelentett be a kormány – sokaknak fog fájni

A 2024-es esztendőre szóló adócsomagot benyújtotta a kormány - értesült a HVG. Ezt az új intézkedést sokan kormányzati megszorítócsomagként értékelhetik, mivel számos területen érinti a...